Ne titkold el azt, ami bánt!

„És nem szólt Absalom Amnonnak sem rosszat, sem jót, mert gyűlölte Absalom Amnont.” (Sámuel 2., 13:22)

Az Orchot Cádikim azt írja, hogy ne viselkedjünk úgy, ahogyan a gonoszok viselkednek, akik nem mondják meg a másiknak, hogy mi a problémájuk vele.

Példaként hozza Dávid király két fiát, akik különböző feleségektől születtek. Egyikőjük, Amnon, elcsábította Támárt, közös féltestvérüket. Absalom erre ingerülten reagált, és bosszúból megölte az erkölcstelen csábítót. Az Orchot Cádikim szerint Absalom gonosz volt, amiért nem mondta meg Amnonnak szemtől szembe, hogy mi a problémája vele.

Mindezt annak ellenére, hogy Amnon valóban szörnyű dolgot művelt, és Absalom haragja abszolút érthető. Mégis, az a hozzáállás, hogy a másikat gyűlölöm, ezért nem beszélem meg vele, hogy mi a problémám, az Orchot Cádikim szerint a gonoszokra jellemző.

Legtöbbünknek könnyebb csendben forrongva haragudni a másikra, mint konfrontálódni vele, és megfogalmazni, megbeszélni a problémánkat. Azt is hihetjük, hogy éppen ezzel járunk el békés módon, hiszen nem megyünk bele a vitába. Ezzel azonban elmulasztjuk kötelességünket, amit a Tóra így ír: „feddve fedd embertársadat” (Mózes 3., 19:16). Ha magunkban őrizgetjük a fullánkot, akkor pedig azt is megszegjük, hogy „ne gyűlöld szívedben embertársadat” (ibid.), és azt, hogy „ne tarts haragot” (Mózes 3., 19:17).

Ha azonban arra számítunk, hogy a másik nem fogja tudni megfelelően kezelni a kapott kritikát, akkor helyesebb hallgatni. „Ahogyan micvá feddést mondani olyan helyen, ahol meghallgattatik, úgy micvá csendben maradni, olyan helyen, ahol nem hallgattatik meg”.

A mostani hetiszakaszban az Örökkévaló szólítja Mirjámot, aki negatívan beszélt Mózesról. Miután elmondja neki, hogy mi volt a probléma azzal, amit csinált, nagy haragra gerjedt. Hogyhogy csak azután gerjedt haragra, hogy elmagyarázta, hogy mi a baj? Rási (Mózes 4., 12:9) azt mondja, hogy azért, mert ezzel tanít minket arra, hogy mi sem haragudhatunk senkire, amíg nem mondtuk el neki, hogy mi a bajunk vele.

Azt is el kell mondanunk a másiknak, amit mi triviálisnak tekintünk.

Aligha lehet annál nyilvánvalóbb dolog, minthogy nem szabad a saját féltestvérünket elcsábítani. Mégis, Absalomtól elvárható lett volna, hogy először próbálja meg „tárgyalásos úton” rendezni a helyzetet Amnonnal. Annál is inkább, mert a szerelem vak – Amnont feltehetően elvakították saját vágyai, és megmagyarázta magának, hogy miért nem rossz dolog az, amit csinál. Egy testvéri hangulatú beszélgetés jobb útra téríthette volna. Ehelyett Absalom megölte őt, és saját magát az „igazság bajnokának” tekintette, miközben valójában kihagyta annak lehetőségét, hogy testvérét jobb belátásra bírja.