Idézet Orbán Viktortól:
„Migránspolitikánk tehát az európai zsidó közösségek érdekét is szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek.”
Az ilyen kijelentések jellegzetessége, hogy nem világos, mire gondol, mit kér, sőt, mit vár el és kitől.
Azt gondolom, a szótlanság éppen nem jellemző. Sok zsidó kifejezte a támogatását és sok az ellenvetését. Köztük vezetők is. Európában is, Magyarországon is. Mint ahogy a magyar és európai társadalom más szegmenseiben is így történt. A migrációs kérdés európai (ha nem még szélesebb) sorsfordító kihívás.
Valamivel érdekesebb, hogy miért lenne ez a zsidók „elemi” érdeke. (Az persze világos, hogy Orbán Viktor miért csinál úgy, mintha a kérdés sem merülhetne fel.)
A híresen antiszemita Prohászka Ottokár a Zsidó Szemlének adott interjújában így védekezett:
„Miért lennék antiszemita? Van eszemben. Azért, mert a numerus clausus mellett beszéltem. Magyar és keresztény ember vagyok, csak természetes, hogy a magyarság és a kereszténység érdekeit képviselem?”
Prohászka Ottokár felismerte és megfogalmazta, hogy a magyar keresztények „elemi” érdeke, hogy a zsidókat kirekesszék a magyar szellemi, majd gazdasági életből, végül ebből a kirekesztési spirálból már nem is adódott kiszállás.
A zsidó nép mintegy fele Izraelben él, ahol majd 70 éve de facto háború van, még ha mostanában alacsony intenzitású is. A környező arab államokkal rossz a viszony. A távoli iszlám, de nem arab államok is többnyire ellenségesek Izraellel. Ez a kultúrában, a tudományban és még a sportban is tettenérhető.
A diaszpórában élő zsidók sem mentesek ettől, sőt akár erőszak áldozataivá is válnak. (Az elkövetők hátterében az arab/muszlim szál néha hiányzik.)
Az arab-izraeli konfliktus európai importja senkinek sem érdeke a terrorszervezeteken kívül. Éppenséggel az európai zsidók „elemi” érdeke, hogy ne legyenek Európában még többen az arabok/muzulmánok, hiszen ez további konfliktusimportot jelent. Franciaország elég jó példa erre. Nem meggyőző ez a levezetés?
Mi az, ami az ember gondolkodását megvédi attól, hogy az ilyen „elemi” érdekeknek legyen alávetve? A vallásnak, ha valamit, ezt biztosítania kell. Mind hideg fejjel, mind forró szívvel.
Mikor Jismaélt és anyját, Hágárt elüldözi Sára, a pusztában Isten meghallja a gyermek sírását, „ahogy ott volt” (Mózes 1., 21:17), és segít. „Ahogy ott volt”, Isten aszerint ítélte meg Jismaélt, nem aszerint, amivé majd válhat. Rási idézi a midrást (Berésit Rábá 53:14) és a Talmudból (Ros Hásáná 16b) Rabbi Jichákot, miszerint ítéletet hozni valakiről csak a cselekedeteinek megfelelően lehet. Nem elrettentésből és nem a saját jövőről való elképzeléseink szerint. Pedig, ahogy még hosszan idézi, mennyi szorongattatást okoztak Jismaél leszármazottai a zsidó népnek.
A „bánj jól a jövevénnyel, mert te is jövevény voltál Egyiptomban” 5-ször szerepel a Tórában. Mindannyiszor az empátia parancsát hordozza, különböző hangsúlyokkal. A „jövevényt” szeretni éppúgy parancs, mint „Istent” szeretni.
És a kettő között kapocs Hillél mondása (Pirké Ávot 1:14): Ha csak magamért vagyok, ki vagyok?
Az elemi érdekeknek alávetett gondolkodás a túlélési ösztön gondolkodása. Nem gonosz és nem nemes. Langyos.
