Fáj a derekam. Nem nagyon, nem zavaróan, és egy kis járás után jellemzően el is múlik. Kicsit azért aggasztóak az ilyen dolgok. Ki tudja, mi lesz egyszer belőle?
A Chovot Hálevávot (Sáár Chesbon 3:16) arról ír, hogy az ember készüljön fel élete legnagyobb útjára, amikor el kell indulnia erről a világról. Azt mondja, hogy állandóan el vagyunk foglalva testünk betegségeivel, de nem törődünk lelkünk betegségeivel. „Lelkünk betegségei” alatt a zsidó irodalomban szinte sosem pszichológiai vagy pszichiátriai eseteket értünk, és természetesen tudjuk, hogy akinek ilyen problémája van, annak ez igenis egy központi ügy az életében. És persze azt sem akarja ezzel mondani, hogy a testi egészségünket el kellene hanyagolnunk. Csak arra hívja fel a figyelmet, hogy hajlamosak vagyunk következetlenül viselkedni: aggódni a testünkért, ami garantáltan el fog múlni egy idő után, és gondozatlanul hagyni a lelkünket, ami – hitünk és meggyőződésünk szerint – örök időkön át fog létezni, és együtt kell vele éljünk, mindörökké.
A Rámbám írja (Hilchot Déot 2:1-2), hogy a rossz tulajdonságai az embernek a lélek betegségei, amiknek ugyanolyan gyógymódra van szükségük, amilyenre a test betegségeinek.
Az érdekes az, hogy amikor a testen érezzük a gyengeséget, akkor azonnal megijedünk, hogy milyen kellemetlen szövődmények alakulhatnak ki ebből, de az, hogy lélekben nem érezzük magunkat tökéletesnek, egyáltalán nem zavar minket. Csak legyintünk: igen, ilyen vagyok, és akkor mi van? Az egyik ember türelmetlen, a másik haragos, a harmadik gőgös, én pedig lusta vagyok. Senki sem lehet tökéletes!
Sok minden van, ami ebben a fizikai világban felkelti az érdeklődésünket. Lehet az egy érdekes termék, amit meg akarunk venni, egy különleges élmény, utazás, színdarab vagy film, vagy éttermi vacsora. Közös bennük, hogy a legerősebbnek akkor érezzük ezeket a dolgokat, amikor először találkozunk velük. Először a leghangosabbak, utána fokozatosan elhalkulnak. Végül az összes fizikai dolog, amiért egykor lelkesedtünk, tökéletesen érdektelenné válik. Még az életünkben megtapasztalhatjuk ezt, ehhez nem is kell hinnünk a túlvilágban. Elég kinyitni a szemünket.
A szellemi dolgok pontosan fordítva működnek. Először halk, azután egyre hangosabb és hangosabb. Még életünkben megtapasztaljuk a régi jó bölcsességek pozitív hatásait, vagy az olyan leckéket, amit az élettől alaposan megtanultunk. Ha változtattunk egy rossz szokásunkon, az folyamatosan termeli számunkra a „gyümölcsöt”. Ha tovább húzzuk a vonalat, az evilági életen túlra, akkor megkapjuk, hogy ezek a dolgok az örök értékek. Ezek azok, amik a zsidóságban így fejeződnek ki: Tóratanulás (azaz isteni bölcsesség megszerzése) és jócselekedetek (azaz kreatív és pozitív beleavatkozásunk a világ folyásásba).
Összerakva a képet: a test betegségei egy idő után elmúlnak, a lélek betegségei viszont egyre inkább felerősödnek.
Az eljövendő világba a lelkünket magunkkal visszük, annak minden betegségével.
Most ugyan együtt tudunk élni ezekkel, mert ott van számunkra a testi létezés is, ami képes arra, hogy elvonja a figyelmünket róluk, de odaát nem lesz mód arra, hogy hogyan gyógyuljunk meg. Csak itt lehet meggyógyulni, azáltal, ha odafigyelünk a lelkünkre, és tudatosan gondozzuk.
A Chovot Hálevávot ma megvigasztalt. Eszembe juttatta, hogy nincs miért sajnálom magam, ennyire aggódnom a testemért, ami egy idő után úgyis el fog múlni. Legalább valahányszor érzem a derekam, lesz egy emlékeztetőm, hogy vannak dolgok, amiért jobban kell aggódnom.
