„Ki a bölcs? Aki tanul minden embertől.” (Ávot 4:1)
Amikor egy másik emberrel beszélgetünk, abból tanulni tudunk. Mivel minden ember másképpen gondolkodik, a másik ember gondolkodását megismerve egy új világ tárulhat fel előttünk. Sokszor megütközünk azon, hogy hogyan létezhet az, hogy valaki másképpen gondolja mint mi? A hívők az ateistákon, az ateisták a hívőkön, a baloldaliak a jobboldaliakon, a jobboldaliak a baloldaiakon vannak elképedve.
Ehhez képest a fenti tanítás egy másik hozzáállást ajánl: akarjunk tanulni a másiktól. Nem arról van szó, hogy akarjunk olyanok lenni, mint a másik, de ne is akarjuk meggyőzni, legyőzni a másikat. Inkább próbáljuk megérteni a logikáját. Ha sikerül a beszélgetésünkhöz olyan atmoszférát teremteni, amit a békesség jellemez, akkor a másik nyitott lesz arra, hogy beengedjen minket a saját gondolataiba. Sőt, saját maga számára is a beszélgetés által válik világossá az, hogy ő maga hogyan gondolkodott eddig.
Ugyanis egy ember döntéseit nem mindig a józan megfontolás és mérlegelés jellemzi. A sajátunkét sem. Ezért is fontos, hogy beszélgessünk. Igazából ezek olyan dolgok, amiket korábbi nemzedékekben elvártak az embertől, hogy „házon belül”, beszélgetőtárs nélkül oldja meg. Ez az, amit a zsidó hagyomány úgy hív, hogy chesbon nefes, azaz a lélek elszámolása.
„Szükségesnek látom, hogy az ember megvizsgálja és mérlegelje az útjait nap mint nap, akárcsak a nagy kereskedők, akik állandóan ellenőrzik minden üzleti ügyüket, hogy ne érje őket veszteség. Szánjon rá időt és rögzítse a napirendjébe, hogy ne legyen a mérlegelése alkalomszerű, hanem komoly rendszerességű, mert a következmények jelentősek.” (Meszilát Jesárim, 3. fejezet)
Ezt üzente Rámchál a XVII. század emberének. Számára ez a napi rutin része, a tudatos életmód legalapvetőbb feltétele. Sajnos a mai generációnak már talán annyira nem magától értetődő, hogy pontosan mi is az, amit az erre szánt időben meg kellene gondolkodnunk? Annak ellenére, hogy ma még több ilyen „nagy kereskedővel” találkozhatunk, akik nagyon aggódnak az üzleti sikereik miatt, tehát éppenséggel lenne honnan példát vennünk.
A beszélgetések utat mutatnak számunkra ebben is. Érezted már egy beszélgetés után azt, hogy most megtanultál valamit saját magadról? Hogy megvilágosodtál, megértettél egy kis részletet saját gondolkodásodból? Vagy kiderült számodra, hogy eddig valamit nagyon félreértettél? Akkor helyben vagyunk. Pontosan az ilyen tévedések azok, amiktől a Meszilát Jesárim szeretné megóvni az embert, ha időről-időre „beszélget” saját magával.
A pszichológusok munkájának jelentős része is ez: kérdezik a pácienst, ő pedig beszél. Ezáltal tanul, gyógyul, megérti saját magát.
Sajnos a mai rohanó világunkban a hallgató fül ritka kincs. Ezért is fontos, hogy ha az utcán szegény emberrel találkozunk, és van rá lehetőségünk, akkor hallgassuk meg. Legtöbbjüknek nincs kivel beszélniük. Egyszer azt mondta nekem az utcán egy szegény ember, hogy könyvnek különösen örülne, mert ő nem akar beleőrülni abba a magányba, a beszélgetés hiányába, amibe a legtöbben utcán élő beleőrül. Éppen ezért ha látják, hogy a másik hajlandó figyelni egy kicsit, akkor képesek akár egy órán át is beszélni. Ne higgyük, hogy csak unalomból teszik! Számukra ez a beszélgetés értékes terápia. Lehet, hogy egy ilyen órával olyan értékes adományt adtunk nekik, mint egy pszichológus egy órás vizitdíja. Még akkor is, ha mi magunk nem tanultunk belőle annyit, mint ha a barátunkkal, rokonainkkal vagy szüleinkkel beszélgetnénk.
Visszatérve a saját lelki elszámolásunkra, a Meszilát Jesárim látszólag nehezen teljesíthető jótanácsára: talán mégsem olyan nehéz ez, mint amilyennek látszik. Ha tartós eredményt akarunk elérni, kezdjük kicsiben. Ne várjuk azt, hogy az első áttekintésünk alkalmával az egész életünkre rálátást nyerünk.
Írjunk magunknak „levelet”, beszélgessünk magunkkal. Nekem van egy személyes jegyzetem, egy dokumentumom a számítógépemen, amibe mindig írok, amikor azt érzem, hogy mondanivalóm van magamnak: ha eszembe jut egy érdekes dolog, érzelmileg felkavar egy esemény, vagy kétségem támad, hogy valamit jól csináltam-e. Azt tapasztaltam, hogy az írás során sokkal több dologra fény derül, mint egy egyszerű elmélkedés során. Akár írunk, akár beszélünk, vagyis verbalizáljuk, megfogalmazzuk a gondolatainkat, olyankor többre vagyunk képesek, mint fejben.
Ez egy olyan eszköz, ami hozzásegít ahhoz, hogy szellemi képességeinket megsokszorozzuk. Használjuk ki!
