„És mondta Bileám az angyalnak: vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állsz előttem az úton.” (Mózes 4., 22:34)
Az aktuális hetiszakaszban a moabiták meghívják Bileám prófétát, hogy átkozza el az Egyiptomból kivonuló zsidó népet, mert félnek tőlük, mivel a szomszédos országokat legyőzték. Az Örökkévaló azonban nem akarja ezt, ezért mindenféle módon megakadályozza a küldetését. Apróbb üzeneteket küld számára, azt akarja, hogy saját magától jöjjön rá, hogy ez nem az Ő akarata, és Bileámnak nem lenne szabad másokra hallgatnia ebben az ügyben. Amikor Bileám nem jön erre rá, akkor végül átok helyett áldást ad a szájába.
Az úton Bileám szamara többször is „elakad”. Megáll, és nem hajlandó továbbmenni. A szamár látja azt, amit Bileám nem: hogy az Örökkévaló egy angyalt küldött, hogy megállítsa őket. Bileám csak azt érzi, hogy a szamár nem halad, ezért többször is bántja az állatot. Annak ellenére, hogy bevallja, hogy soha korábban nem viselkedett furcsán, pedig Bileám születése óta ugyanez a szamár szolgálja, tehát most sem szabadott volna rosszat feltételeznie róla (vö. 22:30). Az angyal tiltása ellenére továbbmenni veszélyes lett volna: „ha eltért volna előlem, akkor most téged megöltelek volna, és őt [a szamarat] életben hagyom” (22:33) – mondja az angyal.
Amit hosszú ideig nem értettem, az az, hogy amikor Bileám számára végül kiderül az igazság, akkor miért mondja azt, hogy az a vétke, hogy nem tudta, hogy egy angyal van előtte? Látszólag a vétke az, hogy egy ártatlan állatot bántalmazott, értelmetlenül vádolt. Miért mondja, hogy az a vétke, hogy nem tudott az angyalról? Mi ebben a vétek? Hiszen a szamár látta az angyalt, ő pedig nem! Mi abban a vétek, hogy nem látta?
Az, hogy Bileám megverte a szamarat, abban a tévhitében gyökeredzett, hogy azt hitte, hogy a szamár a hibás. Elfelejtett egy fontos alapelvet:
„Mindig mondja az ember gyakran: minden, amit tesz az Irgalmas, a jóért teszi.” (Beráchot 60b)
Vannak, akik azt hiszik, hogy nincsen Isten, a világ magától lett, véletlenül. Mások azt gondolják, hogy Isten megteremtette a világot és magára hagyta. Nem így a zsidóság, ami abban hisz, hogy Isten a világ Királya, aki folyamatosan irányít minden apró mozzanatot. Senkivel nem történik semmi olyan dolog, amiről Ő ne tudna. Mindenki számára elrendeli, hogy jó vagy rossz dologra van-e szüksége az adott pillanatban. Nem biztos, hogy a rossz dolgot büntetésből kapja. Lehet, hogy az a rossz dolog valójában egy jó dolog, csak ő nem tud róla.
Például Bileám azt hitte, hogy mi rosszabb történhet annál, minthogy meghívják egy fontos munkára, és a királyi küldöttek szeme láttára elakad a szamara, és ügyetlenül vacakol vele? Valójában ha csak ennyi történt volna, és azonnal visszafordul, akkor Bileám jobban járt volna. Később ugyanis sokkal nagyobb nyilvánosság előtt, sokkal fontosabb ügyben fog megszégyenülni, amikor átkoznia kellene a zsidókat, de végül csak áldani tudja (ld. 24:11).
Egészen másként kell élni az életünket, ha van egy gondoskodó, világot irányító Isten, mintha nincsen. Ez nem csak filozófiai kérdés. Az egész életünket, a mindennapjainkat meghatározza. Ettől függ az, hogy ha valami szokatlan, rossz dolog történik, akkor mást kezdünk hibáztatni emiatt, vagy saját magunkat próbáljuk megjavítani. Ha van Isten, akkor az előbbi stratégia nem lesz célravezető, ha nincsen, akkor az utóbbi.
Aki nem hisz Istenben, az legalább egy esélyt adhatna magának azáltal, hogy egyszer megpróbál önvizsgálatot tartani mások hibáztatása helyett.
Ez egy felszabadító élmény: nem kell több energiát fordítani a panaszkodásra, siránkozásra. Egyébként saját magunkra sokkal nagyobb hatással is tudunk lenni, mint akárki másra. Egy nem vallásos ember talán nem értheti meg a vallásost: hogyan lehet az, hogy téged nem zavar az, amit a politikusok művelnek? Miért nem vagy ideges, ha azt látod, hogy lopnak, csalnak, a te pénzedből? Ha szégyentelenül valótlanságokat állítanak és megtévesztik az egyszerű embereket? Miért nem lázadsz? Hogy tudsz így nyugodt maradni?
Egy vallásos embernek is kötelessége tudatában lenni annak, hogy mi folyik körülötte. Lehet, hogy a politikai helyzet fogja meghatározni azt, hogy hová költözzön, hol dolgozzon. Számára a politika egy „háttérben futó program”. De a mindennapjaira, érzelmeire nincsenek hatással az aznapi hírek.
A hanipoli Reb Ziséről mesélik, hogy amikor látott egy másik embert, aki csinált egy rossz dolgot, azonnal magába nézett, és azt kérdezte: „ej, ej, már megint mit csináltál, Zise?” Pusztán azt a tényt, hogy meglátta a rosszat, égi üzenetnek tekintette. Ami hibát másban látott, annak saját magában kereste a visszatükröződését.
Ahogyan Salamon király tanítja, a saját hibáinkat másokban láthatjuk: „Ahogyan a víz, arcot arcba [tükröz vissza], ugyanúgy az ember szíve is.” (Mislé 27:19)
Mielőtt Józsefet eladták a testvérei, bedobták egy kútba. Ő kiáltozott, de nem hallgatták meg. Később, amikor Egyiptomba került, felemelkedett és alkirály lett. Az éhínség éveiben, sok év múlva, a testvérek éppen Egyiptomba mentek gabonát venni, és Józsefhez kerültek, de nem ismerték fel őt. József mindenféle nehéz próbatétel elé állította őket. Ők ezekre így reagáltak: „azért történik velünk mindez, mert nem hallgattunk testvérünkre, amikor segítségért kiáltott” (Mózes 1., 42:21). Saját magukban keresték a hibát ahelyett, hogy a „gonosz egyiptomi alkirályt” hibáztatták volna.
Ha az ember nem hisz Istenben, körülnéz, és problémákat lát, úgy érzi, hogy csupa rossz ember veszi körül. Ha hisz, akkor tudja, hogy ezek a problémák számára üzennek. Mennyire más egy ilyen élet, amiben nem kell folyamatosan mások hibáival foglalkozni! Másrészt ezt az életet én irányítom, hiszen ha én jobb leszek, akkor az én életem változik meg ezáltal.
