Józsefet testvérei eladták Egyiptomba, ahol szolga, rab, majd alkirály lett. A környező országokban több éves éhínség volt, csak Egyiptomban lehetett gabonát vásárolni, Józseftől. Amikor a testvérek megjelennek Józsefnél, hogy gabonát vegyenek, nem ismerik meg, ő pedig többféle módon is próbára teszi őket: kémkedéssel vádolja őket, visszaküldi őket, hogy hozzák el legkisebb testvérüket, Binjámint, majd megbízására egy kelyhet rejtenek el Binjámin zsákjában, mondván, hogy ellopta, és vele marad szolgának.
„Keményen beszélt velünk az ember, annak a földnek az ura.” (Mózes 1., 42:30)
Amikor Jehudá előáll, hogy megvédje Binjámint, és felajánlja, hogy ő marad Egyiptomban szolgának Binjámin helyett, József felfedi magát.
„Siessetek, menjetek fel apámhoz, és mondjátok neki: így mondja a fiad, József: az Örökkévaló úrrá tett egész Egyiptom felett.” (Mózes 1., 45:9)
Talán észre sem vesszük, hogy ezáltal micsoda váratlan, új lehetőséget ajánl fel ezzel a testvérek számára, akik mindeddig – József számításai szerint – féltek elmondani apjuknak, hogy mit tettek testvérükkel. Ő nem tudja, mi tudjuk, hogy kabátját egy kecske vérébe mártották, és úgy vitték el apjuknak, hogy ezáltal meggyőzzék arról, hogy már nem él a fia.
Valójában ők maguk azért adták el Józsefet, mert meg voltak győződve arról, hogy személye veszélyt jelent a család egységére. Álmaiban, melyben a testvérek, szülők meghajoltak előtte, nagy hatalomra tör, úrt játszik felettük, visszaél pozíciójával.
„Vajon királykodni akarsz felettünk, vagy uralkodni akarsz rajtunk?” (Mózes 1., 37:8)
Apjuknak azonban nem merték elmondani ezt a feltételezésüket, talán azért, hogy megkíméljék attól a felismeréstől, hogy legjobban szeretett gyermeke rossz útra tért.
Most azonban, hogy itt állnak József előtt, és ő „az ország ura”, minden megváltozott. Maga József kéri őket arra, hogy menjenek haza, és bátran árulják el apjuknak: az a veszélyes, idegen uralkodó, akitől eddig tartottak, nem más, mint József, az ő szeretett fia. Ha ez így van, akkor arra sincs okuk, hogy tovább titkolják azt, hogy hogyan került József oda, ahol van: mert a testvérek eladták, mert úgy érezték, hogy veszélyt jelenthet a családra. Most, hogy láttuk, hogy hogyan hurcolta a testvéreit, egyik küldöttséggel a másik után, az elméletük bizonyítást nyert.
Ez József üzenete a testvéreinek: most már nyugodtan elárulhatjátok, hogy ki is vagyok én, nem szégyellem, és nektek sincsen okotok szégyenkezni, mert valahol jó okotok volt azzal gyanúsítani, hogy úr akarok lenni felettetek.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy József rossz ember lenne, sőt, még csak azt sem, hogy rossz emberként akar mutatkozni a testvérei, apja előtt. Számára a teljességhez hozzátartozik az is, hogy nem tagadja le személyiségének ezen aspektusait sem. Egész emberként vállalja magát.
Mélyebb értelemben, Jákobról azt találjuk, hogy fő jellemvonása az igazság (emet), ahogyan a próféta mondja róla: „adjál igazságot Jákobnak” (Michá 7:20). Hasonlóan Józsefről azt találjuk, hogy a fő jellemvonása az, hogy ő igaz, jámbor ember (cádik), ahogyan a próféta mondja róla, József eladására utalva: „eladták az igazat ezüstért” (Ámosz 2:6).
Azonban az, hogy a fő jellemvonásuk ez, nem jelenti azt, hogy mindig, minden körülmény között úgy látjuk őket, ahogyan az emet vagy cádik tulajdonságot, a legtisztább formájukban. Jákob látszólag fondorlattal szerzi meg Észáv elsőszülöttségét, majd áldását. Hasonlóan, Lábán házában a bárányok szaporításakor mindent lehetségest megtesz, hogy megszerezze jogos jussát. Hasonlóan, József sem úgy viselkedik testvéreivel, ahogyan azt egy cádikról képzelnénk. Szóban ugyan megbocsát nekik, de nem borul a nyakukba az első adandó alkalommal, hogy kifejezze nagy szeretetét, mely mit sem csorbult az eladás óta.
Ennek a magyarázata az lehet, hogy Jákobnak az emet, Józsefnek a cádik volt az a tulajdonság, az a téma, amiben a legtöbb, legnagyobb kihívásaikat kapták.
Azon kellett dolgozniuk, hogy megtalálják az egyensúlyt, az olyan kényes helyzetekben is, ahol más ember elbukott volna.
Ők határozták meg a határvonalat emet és seker (igazság és hazugság), cádik és rásá (igaz ember és gonosz ember) között, cselekedeteikkel, gondos és alapos mérlegeléssel, miközben minden helyzetben úgy cselekedtek, ami a szemükben, az adott szituációban a lehető leghelyesebb döntés volt.
A Talmud azt írja, hogy a jó tanító a jobb kezével közelebb húzza, a bal kezével eltávolítja a tanítványokat (Szanhedrin 107b). Ugyanígy, József sem mutatott testvérei felé tökéletes szeretetet és megbocsátást. Noha a szívében teljesen megbocsátott nekik (ld. 41:51), de mégsem érezte helyesnek, hogy feléjük is ez az üzenet érkezzen. Meg kellett tudniuk azt, hogy nem létezik olyan dolog, hogy minden következmény nélkül eladják a saját testvérüket.
Ez a cél volt annyira fontos József számára, hogy viselkedésében ne csak a tökéletes „cádik” jeleit mutassa, de közben mindvégig igyekezett fenntartani az egyensúlyt. Erre példa az, amikor közös lakomát rendezett a testvéreivel, még azelőtt, hogy felfedte magát, sőt, a saját lebukását is kockára tette azáltal, hogy születési sorrendben ültette le mind a 11 testvérét (43:33), vagy amikor egészen a részegségig közösen ittak (43:34). Mégis, szükségét érezte ezeknek a gesztusoknak, azért, hogy megőrizhesse a helyes egyensúlyt a kegyelmes és igazságos viselkedés között.
