„Ne járj népedben hírvivőként.” (Mózes 3., 19:16)
A Tóra megtiltja azt, hogy negatívan beszéljünk embertársainkról (láson hárá). Mégis, József kapcsán azt találjuk, hogy rosszat mondott testvéreiről:
„És vitte József [testvéreinek] a rossz hírét apjukhoz.” (Mózes 1., 37:2)
Mindez természetesen még a Tóraadás előtti időkben történt, így látszólag semmilyen bűnt nem követett el ezzel. Azonban számos utalást találhatunk hagyományunkban arra, hogy a Tóra mint szabályok, elvek gyűjteménye, régtől fogva létezett, és elérhető volt Ábrahám, Izsák és Jákob családja számára.
Ha a legjobbat feltételezzük József szándékáról, azt gondolhatjuk, hogy mivel apja kiemelten kezelte testvérei között, különös fontosságot szánt neki, így felelősséget érzett aziránt, hogy testvérei kizárólag a lehető legmagasabb erkölcsi normák szerint viselkedjenek. Valahányszor hiányosságot érzett ezzel kapcsolatban, arról szólt apjának, hogy kiküszöböljék a csorbát.
Amivel azonban tovább mélyítette a közte és testvérei között amúgy is meglévő feszültséget.
A Choféc Cháim egy könyvet írt a láson hárá szabályairól, melyben részletesen leírja, hogy mikor szabad, mikor kell, és mikor tilos negatívan beszélni másokról.
Ennek a könyvnek talán legfontosabb része a helyes beszéd 7 szabálya. Példaként azt a dilemmát írja le, hogy vajon szabad-e elmondanunk másoknak, ha úgy találjuk, hogy az egyik bolt eladója eladáskor szándékosan csal (pl. lejjebb nyomja a mérleg nyelvét)?
- Látszat vagy valóság. Félreérthető cselekmények esetén meg kell győzödni a részletekről, hogy vajon valóban történt-e kihágás (a halacha, tórai és rabbinikus törvények szerint), vagy csak első pillantásra tűnik annak.
- Elsőkézből. Ha a beszélő maga nem volt jelen, amikor a cselekmény történt, meg kell győzödnie az információ helyességéről.
- Hátsó szándék. Intő jel, ha a beszélőnek öröme származik az elmondásból. Ha olyanról kell beszélnie, akivel már korábbról rossz viszonyban volt, először el kell távolítania a szívéből a vele kapcsolatos rossz érzéseit.
- Túlzás. Nem színezhetjük ki a történteket, még azért se, hogy biztosan komolyan vegyék az általunk leírt veszélyt.
- Kerülőút. Ha a láson hárá célja bármilyen más módon is elérhető, anélkül, hogy mondani kellene, akkor tilos mondani.
- Perelt kár. Nem okozható a rossz beszéd által (előreláthatólag) nagyobb kár annál, amit akkor kapna az elkövető, ha vallási bíróság [bét din] vonná felelősségre tetteiért.
- Neki mondani először. Mielőtt másoknak beszélünk arról, hogy valaki milyen bűnt csinált, először magát az elkövetőt kell megpróbálnunk jobb belátásra bírni, ha lehetséges.
(A kezdőbetűket összeolvasva a következő emlékeztető betűszót kaphatjuk meg: LEHeT KaPNi.)
A Choféc Cháim nemcsak arról ír, hogy nem mondhatunk láson hárát, hanem arról is, hogy nem is hallgathatjuk.
Ha ugyanis nem lenne hallgató, nem lenne beszélő sem.
Fontos gyakorlati következménye van ennek azok számára, akik számára fontos, hogy a zsidó közösségen belüli kommunikáció tiszta legyen. Ha ugyanis akadnak a közösségben olyanok, akik szakszerű rágalomhadjáratot folytatnak testvéreik ellen, akkor arra nincsen esélyünk, hogy őket meggyőzzük arról, hogy hagyjanak fel bűnös tevékenységükkel.
Ha viszont abbahagyjuk ezeknek az információknak a hallgatását, a kattintást, a megosztást, a lájkolást, akkor ezáltal igenis tettünk valamit a magunk szintjén a tisztább zsidó közéletért.
Ehhez arra van szükség, hogy elfogadjuk, hogy az információ nem olyasmi, amihez „jogunk van”. Choféc Cháim könyvében pontosan meghatározza azokat a szabályokat, amik lehetővé teszik számunkra a jogos önvédelmet az igazságtalanul viselkedőkkel szemben.
Ha valaki a közösségben ezeket az irányelveket szándékosan ignorálja, akkor az ő szavait meghallgatnunk, elolvasnunk éppolyan tilalmas, mint disznóhúst enni, vagy a szombat szentségét megszegni.
Fontos értenünk, hogy a közösségen belüli gyűlöletkeltés nem kockázatmentes.
A mérték, amivel az ember mér, azzal mérnek számára. (Szotá 8b)
Ez azt jelenti, hogy mindig ugyanolyan típusú büntetést kapunk vissza, amilyen bűnt elkövettünk (midá keneged midá). Tehát ha nem vagyunk képesek arra, hogy a közösségen belüli gyűlöletnek megálljt parancsoljunk, akkor – amitől Isten óvjon – a közösségen kívülről fog ugyanez a gyűlölet visszatükröződni.
Az antiszemitizmus elleni harc leghatékonyabb eszköze, ha a gyakorlatban az ellenkezőjét tesszük, mint az antiszemiták.
Amikor ők a gyűlölet hangján beszélnek rólunk, nekünk kötelességünk egymáshoz az elfogadás és a tolerancia erényét gyakorolnunk.
Sokan hisznek abban, hogy az antiszemitizmus ellen fel kell emeljük a hangunkat. Ez valóban sokszor lehet indokolt, leggyakrabban azonban hasonló ahhoz, amikor a bárány megpróbálja meggyőzni a farkast a vegetáriánus étrend előnyeiről.
Ehhez képest egy másfajta megközelítést jelent az, amikor az Örökkévaló által alkotott világ szellemi szabályainak megfelelően igyekszünk viselkedni, és tudatossá tenni, hogy a közösségen belüli gyűlölet közösségen kívülről érkező gyűlölethez vezethet.
