Izrael földjének a Tóra által kijelölt határaiból is tanulhatunk valamit arról, hogy hogyan kell a hitünket a gyakorlatban megélni.
Ebben a hetiszakaszban egy gyönyörű dolog történik: végre megérkezünk az Ígéret Földjére. Felosztjuk azt, és érdekes módon az Örökkévaló azt mondja Mózesnek, hogy ő nem mehet be. Nem mehet be, mert ráütött a sziklára. Erről már beszéltünk: az Örökkévaló ezzel egyfajta kedvességet tett Mózesnek. Mégis, egy kis részt meghódított a Jordánon túli területen – héberül Ever haJarden, magyarul Transzjordánia. Ezt a részt Mózes maga hódította meg, tehát ez technikailag nem Izrael földje.
Felmerül a kérdés: ha Mózes nem ment be Izrael földjére, mi történik ezzel a meghódított területtel?
A három törzs kérése
A hetiszakasz arról ír, hogy Rúben, Gád, és Menáse törzsének egy része azt mondta: „Csodás ez a föld, jó legelők vannak rajta, kérjük ezt!” Mózes először megharagudott, félreértette őket – úgy tűnt, mintha nem akarnának részt venni a honfoglalás harcaiban. De később tisztázták: természetesen harcolni fognak, csak utána visszatérnek ide.
Ezután a Tóra leírja Izrael földjének határait, és a 34. fejezet végén jön a fordulat.
A kilenc és fél törzs rejtélye
A 34. fejezet 15. mondatában ezt olvassuk:
„Ez az a föld, amit sorsolással örököljetek, amit az Örökkévaló parancsolt adni a kilenc és fél törzsnek.”
Itt megáll az ész.
Mi az, hogy a kilenc és fél törzsnek? Hiszen tizenkét törzs volt! Illetve néha tizenhárom, attól függ, hogyan számoljuk. De a Tóra úgy írja, mintha már csak kilenc és fél törzs kapná meg Izrael földjét. Mi történt a másik kettő és fél törzzsel?
Ők választották a Jordánon túli részt – ők kérték. És itt jön a kérdés: ha ez az Örökkévaló parancsa volt, akkor miért haragudott meg Mózes eleinte? Ha ez az elejétől fogva így volt rendelve, miért kellett konfliktus?
Új parancs – vagy frissített parancs?
Javaslok egy lehetséges választ.
A parancs, hogy a kilenc és fél törzs kapja meg Izrael földjét, már azután hangzott el, hogy Rúben, Gád és Menáse törzse kijelentette: nekik jó a Transzjordánia. Mintha az Örökkévaló ehhez alkalmazkodott volna, és frissítette a parancsot. Miért kellett új parancsot adni?
Logikusan hangzik: ha kevesebb nép akar bemenni az országba, akkor kisebb terület is elég. Az eredeti terv egy nagyobb föld volt tizenkét törzsre szabva. De mivel három törzs „kiszállt”, az a rész, amit nekik szántak, elmaradt. Így kaptunk egy kisebb országot.
Ez az, amit ez az elejtett mondat a Tórában üzenni akar nekünk.
A következmény
Ha nem kérte volna ki magának Rúben és Gád törzse a Transzjordániát, talán nagyobb földet kaptunk volna. És akkor mi lett volna a Jordánon túli területtel? Azt is megkaptuk volna – ajándékként.
Így viszont, hogy türelmetlenkedtek, és előre választottak, elvesztették az ajándékot. És ez a mi leckénk mára.
Histadlut és bitachon egyensúlya
A zsidóság híres tanítása: egyensúlyt kell találni a histadlut – emberi erőfeszítés – és a bitachon – az Örökkévalóba vetett bizalom – között.
Természetes, hogy minden jó zsidó hisz abban, hogy a Teremtő jót akar neki, és vigyáz rá. De ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel ülhetünk. Tennünk kell a dolgunkat, dolgoznunk kell, erőfeszítést kell tennünk.
A kérdés mindig az: mikor elég?
Úgy tűnik, hogy ebben az esetben Rúben és Gád törzse túltolta az igyekezetet. A saját kezükbe vették a sorsukat, még azelőtt, hogy az Örökkévaló osztott volna nekik részt. Ezzel elvesztették azt a részt, amit amúgy pluszban kaphattak volna.
Túl sok erőfeszítés! A telefonon
Hallottam egy érdekes történetet.
Valakit negyvenszer hívott egy másik ember telefonon. A telefon lemerült. Miért? Mert újra, meg újra, meg újra hívta. Negyvenszer. És akkor már az ember azt mondja: ez már túl sok.
Ez a túlzott erőfeszítés példája. A Teremtő azt akarja, hogy cselekedjünk – de ne görcsöljünk. Ahol már túltoljuk, ott már az egyensúly felborul.
Ez egy megnyugtató tudat: az Örökkévaló alapvetően segíteni akar minket. Nem kell agyonerőlködnünk. Megteszed, ami egészséges és szükséges, és utána bízhatsz benne, hogy a Teremtő veled van.
