Mindnyájunk fejében él egy kép a sikeres vezetőről, üzletemberről, művészről vagy sztárról. És él egy másik kép a cádikról [igaz emberről]: a rabbiról, a Tóratudósról, vagy az imádkozásban elmélyülni képes haszid rebbéről.
Ma meg fogjuk érteni, hogy ez a két kép közelebb van egymáshoz mint gondolnánk.
Mégpedig abban az értelemben, ami a saját életünk szempontjából a legfontosabb: a sikerhez vezető út szempontjából.
Ennek kulcsmondatát Salamon királytól tanuljuk:
„Hétszer esik el az igaz, de felkel” (Mislé 24:16)
Meglepő módon ezt az alapigazságot olyan forrásokban is megtalálhatjuk, melyek – első pillantásra – távol esnek a Bibliától.
A világszerte nagy sikert aratott önsegítő könyv, a James Clear által írt Atomic Habits így ír:
Gyakran azt várjuk, hogy a haladásunk lineáris legyen. Valójában azonban az erőfeszítéseink gyümölcse gyakran késlekedik. Sokszor hónapokba, évekbe telik, mire megértjük a befektett munkánk valódi értékét.
Emiatt sokan kerülnek „a csalódás völgyébe”, amikor sokan feladják, miután nem tapasztalják meg a heteken, hónapokon keresztül tartó munkájuk eredményét.
Azonban ez a munka nem veszett kárba. Csupán „eltárolódott”. Hosszú idő után válik csak világossá a korábbi erőfeszítések teljes értéke.
Ez az, amit Salamon király mondott: az igaz ember azáltal vált igaz emberré, hogy hétszer elesett, vagyis hosszú időn keresztül kudarcok kísérték, és elmaradt a várt siker, a fejlődés, amiért lelkesedett. De nem adta fel, hanem felkelt – így vált igaz emberré.
Az igazi nagyság: nem tehetség kérdése
Ebben a Tóra értékrendje eltér attól, amit hétköznapi gondolkodásunk szerint megszokhattunk. Ugyanis azt szoktuk képzelni, hogy a kiemelkedően jámbor embereknek „nagyon jó a szívük”, vagyis természetüknél fogva jobb emberek másoknál.
Hasonlóan ahhoz, ahogyan a szekuláris világban, a siker bűvöletében élő bölcs emberek is megállapították, hogy nem feltétlenül a tehetséges emberek válnak igazán sikeressé.
Ne hibáztassuk az adottságainkat, képességeinket! Bárkiből lehet nagy ember, ha elkötelezi magát, hogy tegyen érte.
A nagy eredményekhez tehát – akár szekuláris, akár vallási téren – kitartásra van szükség. És a sok kitartás vajon nem tehetség kérdése?
Nem, nem a tehetségünk, hanem a hozzáállásunk határozza meg azt, hogy kitartóan fogunk-e viselkedni. Ha megismerjük a szellemi fejlődésünkhöz vezető utat, a Tóratanulás és imádkozás, a jó tulajdonságok fejlesztésének útját, és meggyőződtünk arról, hogy mindez hová vezet minket hosszútávon, akkor nem fogunk letérni róla. Minek is tennénk?
Csak azért tér le az ember a fejlődés útjáról, mert elveszíti a saját magába vetett hitét.
Azt gondolja: „már rengeteg energiát és időt belefektettem, és még mindig középszerű vagyok. Akkor meg kár a gőzért!”
A Kis Módosítások Elmélete
Az igazság az, hogy a mindennapos haladásunk stratégiája valóban állandó felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezze. Hiszen valóban elképzelhető, hogy sebességet kell váltanunk ahhoz, hogy a saját szituációnknak megfelelő módon fejlődjünk tovább.
Éppen ez a Meszilát Jesárim, a zsidó ember lelki fejlődésének lépcsőjén, útmutatóján az első lépés, melyet a szerzője „éberség”-nek [zehirut] nevez:
Az ember figyeljen oda a cselekedeteire és ügyeire, gondolkodjon el és nézze át tetteit és szokásait, ellenőrizze, hogy jók-e.
(Meszilát Jesárim 2:1)
Más szóval ez az, amit a rabbinikus irodalom a lélek számvetésének [chesbon nefes] nevez.
Velem is sokszor előfordult, hogy nagy lelkesen újabb tanulásba kezdtem, magas elvárásokkal, teljes meggyőződéssel, hogy mennyire meg fogja változtatni az életemet.
Remek indítás! Azonban egy időzített bomba is rejtőzik mellette…
Amikor ugyanis végül kiderül, hogy mégsem minden olyan „rózsaszín”, mint elsőre reméltük, akkor következik a csalódás, majd a jó szokás elhagyása.
Ennek tökéletes antitézise: a Kis Módosítások Elmélete.
Eszerint szinte valahányszor pozitív lelkesedést érzünk egy újabb lehetőség iránt, akkor ez az érzés helyes. Az azt követő kudarc és csalódás pedig nem azt jelenti, hogy tévedtünk, amikor eredetileg hittünk benne, hanem azt, hogy módosítani kell a tervünkön – de csak egy egészen kicsit!
Sétáljunk egy nagyot, szívjunk egy kis friss levegőt, és gondoljuk át: hogyan tudnánk olyan „finomhangolást”, jól irányzott löketet adni eredeti elképzelésünknek, amivel visszatereljük a felfelé vezető útra?
Sokat tanulhatunk az eltévedéseinkből. Jobban megismerjük önmagunkat, erősségeinket és gyengeségeinket. Szerénységre nevel minket.
És arra is megtanít, hogy amikor egy újabb lelkesítő módszerről vagy programról hallunk, akkor azt fogadjuk némi egészséges szkepticizmussal, de ne is utasítsuk el teljesen, hanem eltanuljuk belőle és építsük be saját életünkbe azt a részt, ami ránk vonatkozik.
A tórai élet és a szekuláris élet fő céljai
Óriási, felemelő érzés Izrael népéhez tartozni, a Tóra elvei alapján élni és fejlődni.
Ez az az érzés, ami hatalmába kerít, valahányszor a világ népeinek „hogyan legyünk sikeresek”-típusú, önsegítő irodalmából szemezgetek.
Ugyanis ezekből kiderül számomra, hogy a szekuláris, anyagi / fizikai világban az ember céljai:
- Pénz
- Siker
- Egészség
Ezzel szemben a zsidóságban, a szellemi világban (ld. Pirké Ávot 1:2):
- Tóratanulás
- Imádkozás
- Jó tulajdonságaink fejlesztése
Mindezek által érjük el a nagy célt: közelebb kerülünk Teremtőnkhöz, és megvalósítjuk saját, valódi, tökéletesebb önmagunkat, aminek Alkotónk szánt minket.
Ezt tanuljuk az amerikai típusú, menedzser-irodalomból: ahogyan a szekuláris világban az emberek mindent megtesznek az ő céljaikért, és ennek érdekében kitartásra szoktatják saját magukat, ugyanúgy egy zsidó embernek megadatott, hogy ezeknél a „földszintes” céloknál valamivel magasabbra emelje a szemeit, és
a Teremtő szolgálatában legyen legalább annyira kitartó, mint amennyire kitartó a nem vallásos barátja, saját magának a szolgálatában.
Aki így cselekszik, azt nevezi Salamon király úgy, hogy cádik [igaz ember]. Mert legbelül, a szívében nagyon sok ember lehet „igaz”, vagyis jószándékú. De:
„Ki az, aki fel fog menni az Örökkévaló hegyére? És ki fog megmaradni az Ő szentsége helyén?” (Zsoltárok 24:3)
Csak az, aki a Teremtő szolgálatát legalább annyira fontosnak érzi, mint a szekuláris világban élő emberek a saját maguk, saját igényeik szolgálatát.
