A múlt héten olvastunk arról, hogy megkaptuk a két kőtáblát, a Tóra alapját, és magunkra vettük, hogy „minden, amit az Örökkévaló mond, megcselekedjük” (Mózes 2., 19:8)
Ezen a héten pedig megkapjuk ennek a vállalt törvénynek egy tekintélyes részét, számos micva formájában.
Bölcseink mindjárt a bevezető mondat szavaiból tanulnak egy alapvető fontosságú elvet:
„Rabbi Tárfon mondja: bármilyen helyen, ahol a népek gyülekezését találod, annak ellenére, hogy a törvényeik ugyanolyanok, mint Izrael törvényei, nincsen jogod arra, hogy hozzájuk fordulj, ahogyan áll:
’És ezek azok a parancsolatok, amelyeket eléjük tegyél’ – eléjük, és nem a népek elé” (Gitin 88b, Mózes 21:1 alapján)
Vagyis ha peres ügyünk adódik egy másik zsidóval, akkor kötelesek vagyunk azt rabbinikus bíróság elé vinni. Még akkor sem fordulhatunk más nép bíróságához, ha ismervén jogrendjüket tudjuk, hogy pontosan ugyanazt az ítéletet fogják ők is kihozni! De miért nem?
„Az Örökkévaló Tórája tökéletes, felüdíti a lelket.” (Zsoltárok 19:8)
Miután a múlt heti olvasmányban az egész nép megtapasztalta, hogy a Tórát a Teremtő maga adta, és a mostani héten pedig részletes és mindennapokban is alkalmazható törvények formájában ki is fejtette azokat, kiben is merülhet fel az, hogy az emberi törvény tökéletesebb, jobb lehet, mint az isteni törvény?
Rási magyarázata szerint aki a nem zsidók bíróságára viszi a peres ügyét, az „a bálványok nevét dicsőíti, és a Teremtő Nevét megszégyeníti”. Függetlenül attól, hogy napjainkban aktuális-e még a bálványimádás vagy sem, az üzenet egyértelmű: furcsán néz ki az, hogy miért fordulnak a zsidók, akik annyira büszkék a törvényeikre, más népek törvényeihez?
Erre a kérdésre azonban van egy látszólag kézenfekvő válasz: azért, mert amíg más népek között lakunk, addig nekünk nincsen jogunk arra, hogy a bíróságaink döntésének végeredményét kikényszerítsük.
Ha Reuvén bepereli Simont a rabbinikus bíróságon, majd megnyeri a pert, Simon azonban továbbra sem akar fizetni, mert úgy érzi, hogy a bírók rosszul döntöttek, akkor a befogadó állam törvényei nem teszik lehetővé azt, hogy a rabbik érvényt szerezzenek döntésüknek, hiszen kizárólag az államok rendelkezhetnek a fizikai erővel (erőszak-monopólium).
Simon engedetlensége már önmagában is rámutat arra, hogy nem bízik eléggé a rabbikban, nem hisz eléggé a Tórában, és ilyen módon szégyenletes. Egy kis mértékben ezért ilyenkor is megtörténik az, amiről Rási írta, hogy „megszégyeníti a Teremtő Nevét”.
Mindezzel együtt, ilyen esetben a halacha lehetővé teszi azt, hogy Reuvén hozzájusson jogos jussához. Ne érhesse őt kár azért, amiért mindenben a Tóra törvénye szerint járt el:
„Amikor a népek hatalma erős és a másik peres fél akaratos, és nem tudja tőle zsidó bírák által visszaszerezni a pénzét, akkor zsidó bíróságon perelje először. Ha a másik nem akar eljönni, kérjen engedélyt a bét dintől [vallási bíróság], és mentse meg a pénzét a népek bíróságában.” (Rámbám, Hilchot Szanhedrin 26:7, ld. még Sulchán Áruch CM 26:2)
Honnan tudjuk, hogy ez megengedett? A magyarázók egy érdekes forrásra vezetik vissza (ld. Keszef Misne): a Bává Kámá traktátus 92. oldalán Rábá bár Mari 16 tanítást mond, melyek mindegyike a korban népszerű bölcsességek, közmondások tórai forrását igyekszik felkutatni. Ezek közül az egyik:
„Honnan van az a dolog, amit az emberek mondanak: Ha hívod a barátodat, de nem válaszol, akkor emelj fel egy nagy falat és dobd rá?
Innen: ’Mivel megtisztítottalak téged, és nem tisztultál meg a tisztátalanságodból, azért nem foglak megtisztítani többé.’”
A magyarázók szerint a „barát”, akit hívunk, az az, aki nem hajlandó a rabbinikus bíróságra eljönni vagy annak engedelmeskedni, a „fal rádobása” pedig megfelel annak, hogy világi bíróságokon igyekszünk érvényt szerezni jogainknak.
Minden népnek megvan a maga büszkesége. Egyértelmű, hogy mi, zsidók a Tórára, erre a csodálatos isteni ajándékra vagyunk büszkék. Azonban a rómaiak is – talán joggal – büszkék a törvényeikre, melyek a legtöbb modern jogrendszer alapjait jelentik.
Vajon van olyan „szent kötelességünk”, hogy ezt vitassuk? Hiszen a mi törvényrink isteni eredetűek – nem inkább az lenne a dicséretre méltó?
Azt gondolom, hogy a Tóra célja – ellentétben az elterjedt vélekedéssel – nem az, hogy tökéletes törvény legyen. Maga a Tóra szó jelentése sem törvény, hanem tanítás.
A Tóra tanítani, formálni akar minket. Jobb emberré tenni.
Tökéletes törvényt alkotni önmagában még nem egy eléggé jó cél.
Hiszen az a törvény tökéletes, amit az „ügyeskedők” nem tudnak kijátszani.
Ezért a „tökéletes” római törvény korántsem garancia az igazságos ítéletre. A Tóra viszont azért van, hogy aki valóban használja, az jó emberré legyen, aki nem ügyeskedni akar, hanem betartani a törvényt.
