Ellentétben a széles körben elterjedt elképzeléssel, Tu BiSvát különleges napja nem sorolható sem a tórai, sem a rabbinikus ünnepnapok közé.
Akkor miért is „ünnepeljük”?
„Négy újév van.
Első pillantásra ez soknak tűnhet. A Talmud azonban néhány oldallal később még többet sorol fel (ld. Ros Hásáná 7b).
Niszán hónap 1-jén van a királyok és ünnepek új éve.
Elul hónap 1-jén van az állatok tizedelésének új éve. Rabbi Elázár és Rabbi Simon szerint Tisri hónap 1-jén.
Tisri hónap 1-jén van az évek, a hetedik évek [smitá], az ötvenedik évek [jovél], az ültetés és a zöldségek új éve.
Svát hónap 1-jén a fa új éve Bét Sámáj szavai szerint. Bét Hilél azt mondja: 15-én.”
(Misna, Ros Hásáná 1:1)
Tu BiSvát szó szerint nem más, mint Svát hónap 15-e (a tu szócska a 15-ös szám leírása héber betűkkel). Ez tehát az egyetlen az itt felsorolt „újévek” közül, ami nem a hónap 1-jére esik.
Ez azért is érdekes, mert ha megnézzük az imáink rendjét, akkor az egyetlen eltérés, amit Tu BiSvát napján tapasztalunk, az az, hogy nem mondjuk el a Táchánunt, vagyis a csendes imánk után mondott fohászkodó szakaszt.
Ez a kérésekkel és érzelmes panaszokkal sűrűn ellátott rész általában azokon a napokon szokott elmaradni, amik valamivel ünnepélyesebbek a többinél. Tórai vagy rabbinikus ünnepnapokon azonban nem ez az egyetlen változás.
A jelentősebb ünnepnapokon mind az Ámidában, mind az étkezés utáni áldásban megjelenik a Jáále vejávo („szálljanak fel imáink”) betoldás, míg Chanuka és Purim napjaiban szintén e két imában Ál hániszim betoldást mondunk („a csodákért és a megmenekülésért”). Szintén gyakran jelzi egy nap ünnepi jellegét a Hálél, vagyis a dicsérő zsoltárok (113-118. zsoltár), melyeket a reggeli ima hangos ismétlése után szoktunk elmondani.
Tu BiSvát azonban (akárcsak például Lág BáOmer) nem attól válik különlegessé, amit mondunk, hanem attól, amit nem mondnunk.
Ha megnézzük a fenti misnát a négy újévvel, azt láthatjuk, hogy a négy újév egyikén sem mondjuk el a Táchánunt. Hiszen az összes többi nap a hónap 1-jére esik, amikor – újhold révén – egyébként sem mondanánk.
Így lényegében azáltal, hogy Tu BiSvát napján sem mondjuk el, azt mintegy egy szintre hozzuk a többi újévvel.
További érdekes megfigyelés a misna szövegében, hogy a négyféle újév a Teremtés négyféle szintjét újítja meg.
Már a kora középkori zsidó bölcselők is használták ezt az – elsőként talán Arisztotelész[2] által – lejegyzett rendszert:
- 1. Domém [hallgató] – élettelen tárgyak.
- 2. Coméách [növekedő] – növények. Ahogyan a magyar megnevezés is jelzi, az élet jele ezeknél az, hogy növekedésre képesek.
- 3. Cháj [élő] – állatok. Szemben a növényekkel, mozgásra is képesek.
- 4. Medábér [beszélő] – emberek.
[2]A nem zsidó bölcselők műveiben Scala naturae néven találhatunk némileg hasonló koncepciót.
A misna négyféle újévéből pedig az első, legalacsonyabb szint kimarad, míg a második szintet két különböző újévben is megtalálhatjuk.
Tisri 1-je a zöldségek, azaz földön növő, valamivel alacsonyabb szintű termények újéve, míg Svát 15-e a gyümölcsöké, melyek a fán nőnek. Ez a mintázat folytatódik szabályszerűen: Elul 1-je az állatoké, míg Niszán 1-je az embereké („királyoké”).
Akkor honnan ered az a szokás, hogy ilyenkor többféle – némelyek szerint éppen 15 -féle – gyümölcsöt szoktunk enni?
Legkorábban ezt a fogalmat a 16. századi Cfáton élt kabbalista bölcsek, Jichák Luria rabbi, azaz Árizál (1534-1572) tanítványai körében találhatjuk meg[3].
[3]A Tu BiSvát széder fogalmáról nem találunk említést az Árizál tanítványainak írásaiban. Az első leírást az 1728-ben közzétett Birkát Élijáhu c. könyvben találhatjuk, mely megerősíti, hogy az Árizálhoz köthető a gyümölcsevés szokásának bevezetése – noha a teljes szédert nem ő, hanem Mose Hagiz rabbi (1671-1750) vezette be. Ld. Origins and Secrets of the Tu B’Shevat Seder, 2021. január, MayimAchronim.com.
Ezért aztán ha valami miatt nem sikerül az embernek ezt a szokást tökéletes formájában megtartania, attól még ne érezze azt, hogy valamiféle nagy bűnt követett el. Inkább tekintse a napot olyan lehetőségnek, mely által megerősítheti a kapcsolatát hagyományunkkal.
Egy fontos leckét tanít erről a témáról a Talmud, éppen az egyik első híres (vagy hírhedt) fa kapcsán, a tiltott gyümölcs fájáról:
„Chizkijá mondta: honnan tudjuk, hogy mindenki, aki hozzátesz, az valójában elvesz? Ahogyan írva van: ’Azt mondta az Örökkévaló, hogy ne egyetek belőle, és ne is érjetek hozzá.’” (Szanhedrin 29a, Mózes 1., 3:3 alapján)
Ezt a mondatot felelte ugyanis Chává [Éva] a kígyó kísértésére, aki megpróbálta őt rávenni arra, hogy fogyasszon a gyümölcsből. Chává „hozzátett” ahhoz a parancshoz, ami csak annyit mondott, hogy nem szabad enni a gyümölcsből.
Rási megmagyarázza, hogy a kígyó kihasználta ezt, és elérte, hogy hozzáérjen a fához. Majd azt mondta neki: „látod, hogy hozzáértél, és mégsem haltál meg. Akkor sem fogsz meghalni, ha eszel belőle!”
Így tanítanak minket a Talmud bölcsei arra, hogy igyekezzünk tanulmányozni a törvényeink, szokásaink forrását, és tegyünk különbséget a tórai, a rabbinikus törvények és a szokások között.
Ne mondjuk a szokásra, hogy törvény, sem a rabbinikus törvényre, hogy tórai.
Mindezzel együtt, a Tu BiSvát valóban egyike azon kiváló alkalmaknak, amikor megújulhatunk, felfrissíthetjük a lelki életünket és a Teremtővel való kapcsolatunkat.
Kétségkívül a napnak kiemelkedő jelentősége van. Egyrészt azért, mert már a fent idézett misna is említi a fontosságát. Másrészt pedig azért is, mert ezen a napon világszerte zsidók százezrei emlékeznek meg róla, ilyen vagy olyan formában.
A mi közösségünkben is igyekszünk a magunk módján ezt megtenni. Tu BiSvát reggelén az idén összegyűlünk az ima után egy közös reggelire, melyen gyümölcsök is megjelennek, valamint zenével és tanulással teszünk azért, hogy ne csak testileg, hanem lelkileg is erősödjünk és erősítsük egymást!
