Purim és Peszách között vagyunk. Látszólag ez a két ünnep egymástól független. Számos ponton azonban mégis kapcsolódnak.
Hámán sorsvetése éppen Peszách hónapjában, Niszánban történt (Eszter 3:7). Mind Purim, mind Peszách a megmenekülés, megváltás [geulá] ünnepe.
Ha két Ádár hónap van, akkor Purimot a másodikban tartjuk meg, a Talmudban szereplő egyik vélemény szerint éppen azért, mert helyes „rátámasztani” egyik megváltást a másikra [miszmách geulá ligeulá ádif] (Megilá 6b).
Ha a két ünnep esszenciális üzenetét nézzük, meglepő ellentétpárra bukkanunk: míg Purim lényege pontosan a Teremtő „rejtett arca” (ld. Chulin 139b), addig Peszách lényege a nyilvánvaló csoda felfedése, a Teremtő megmutatkozása a fizikai valóságban.
Egy további különlegessége Purimnak és Peszáchnak, hogy ezek nemcsak elszigetelt ünnepnapok, hanem az egész hónap jellegét meghatározzák. Purim hónapja, Ádár, jól ismert a híres mondásról:
„Amikor belépünk Ádár hónapba, sokasítjuk az örömet.” (Táánit 29a)
1Ezáltal biztosított a Gondviselés a zsidó nép megmenekülése, a gonosz terv megváltoztatása számára a lehető leghosszabb időt, 11 hónapot.
A szokatlan ebben a tanításban az, hogy az öröm sokasodását nem az örömteli Purim ünnepéhez, hanem az azt tartalmazó Ádár hónaphoz kapcsolja.
Ez azt sugallja, hogy nem feltétlenül Purim történelmi eseményei a meghatározóak, hanem magának a hónapnak, mintegy a teremtett időnek a jellegzetessége az öröm, ami végül a purimi megmenekülés hajtóerejévé vált.
Hasonló a helyzet Peszách hónapjával, Niszánnal. Pontosan erről olvasunk a mostani különleges szombati olvasmányban (Sábát HáChodes, a hónap szombatja):
„Ez a hónap legyen nektek a hónapok kezdete. Első az nektek az év hónapjai között.” (Mózes 2., 12:2)
Ugyanez a mondat felveti a Tóra talán egyik legmélyebb és a Talmudban legalaposabban tárgyalt filozófiai kérdését. És pontosan ez a kérdés az, ami segíthet minket abban, hogy alaposabban megértsük Ádár és Niszán hónapjának különleges, összefonódó jellegét:
Vajon valóban a tavaszi Niszán hónap lenne a hónapok kezdete? Mi a helyzet az őszi Ros Hásánával?
„Rabbi Eliezer mondja: Tisriben teremtetett a világ. […] Rabbi Jehosuá mondja: Niszánban teremtetett a világ.” (Ros Hásáná 10b)
Noha a Tóra ír a világ Teremtéséről, a hónapokról, az ünnepekről, de nem írja le, hogy mikor történt. Két hónap azonban kiemelt fontosságot kap: Niszán és Tisri hónapja.
A fenti, Niszánról szóló mondat látszólag azt sugallja, hogy Niszánban teremtetett a világ. Tisri hónap kapcsán pedig ezt találjuk:
„A hetedik hónapban, a hónap elsején, szent gyülekezés legyen nektek, semmilyen munkát ne végezzetek, kürtzengés napja legyen nektek.” (Mózes 4., 29:1)
Így ír a Tóra Ros Hásánáról, amit Tisri hónap 1-jén ünneplünk. Ez az egyetlen tórai ünnepünk, ami a hónap első napjára esik.
Ha Niszán az első hónap, akkor Tisri a hetedik. Éppen hat hónappal később következik, így a 12 hónapból álló évkörön ez a két különleges hónap pontosan egymással „szemben” helyezkedik el.
A kétféle lehetséges teremtési pillanat jellegét pedig úgy érthetjük meg jobban, ha nemcsak ezt a két hónapot vizsgáljuk, hanem az azt megelőző hónapokat is: míg a Tisri-teremtés bevezetője az önvizsgálattal, tesuvával [megtérés] foglalkozó Elul hónap, addig a Niszán-teremtés bevezetője Ádár, az öröm hónapja.
Ez az öröm természetesen a már fentebb is említett megváltás öröme, hiszen ez az a közös jellemző, ami Purimot és Peszáchot összeköti.
Fontos észrevétel, hogy a Niszán hónap kapcsán a Tóra azt írja, hogy „első az nektek” – csak nekünk, azaz a zsidó népnek számít úgy ez a hónap mint első, de a Tisri-féle kezdet a világ népei számára is érvényes. Valóban, hiszen az önvizsgálat, éves megújulás üzenete minden ember számára releváns.
Szintén ebből tanulható, hogy a megváltás is egyfajta kollektív esemény, mindnyájunkra egyszerre vonatkozik. Ezzel szemben Elul és Tisri hónapjai sokkal inkább a befelé fordulás egyéni élményéről szólnak.
Mit is jelent pontosan a megváltás? Mi a jelentősége annak, hogy ünnepeljük?
Ahogyan az Örökkévaló megsegített minket Purim és Peszách napjaiban, ugyanúgy bizakodunk abban is, hogy a jövőben is ezt fogja tenni.
Sokan azt hiszik, hogy a megváltásban hinni egyfajta gyengeség: én nem tudom megoldani, lehetetlennek, rossznak érzem a saját helyzetem, ezért hiszek benne, hogy majd jön valami külső erő, ami megment a bajból.
Nem ez jellemző azonban a Tóra által felvázolt megváltásra. Mind Purim, mind Peszách eseményeit komoly felkészülés előzte meg: Purim előtt a zsidók három napot böjtöltek, Peszách előtt pedig feláldozták az egyiptomiak által istenségként tisztelt bárányokat, és nem féltek attól, hogy emiatt bosszút fognak állni rajtuk (ld. Mózes 2., 8:22).
Az, hogy mi hiszünk a megváltásban, az azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk a „dobozon kívül” gondolkodnunk (thinking out-of-the-box),
túllépni saját korlátainkon, és képessé válni arra, hogy egyáltalán elképzeljük azt, hogy sokkal magasabb szinten is élhetünk, mint ahogyan most élünk.
Ez a szellemi növekedés kötelezettsége, ami a hittel kezdődik. Ehhez pedig egyrészt a közösség kollektívájára, másrészt pedig felkészülésre van szükségünk.
Talán ez a felkészülés magyarázza meg a négy különleges szombatot, a négy olvasmányt, amihez hasonlót nem találunk az egész évben:
„Ha Ádár hónap újholdja szombatra esik, akkor a Sekálim [sékelek] szakaszát olvassuk. Ha hét közben van, akkor előrébb hozzuk az olvasását, és a rákövetkező szombaton megszakítunk.
Másodjára a Záchort [emlékezés], harmadszorra a Párá Ádumát [vörös tehén], negyedszerre a HáChodest [hónap] olvassuk. Ötödszörre visszatérünk a rendhez.” (Misna, Megilá 3:4)
Úgy tűnik, hogy ez a négyes felkészülés megfeleltethető a Tisri hónap megújulását megelőző Elul hónap négy hetéhez, melyek szintén a felkészülést segítik.
A héber chodes szó jelentése kettős: egyrészt a hónapot nevezzük így, másrészt a chádás jelentése: új – megújulás. Ahhoz, hogy a megújulás szombatjáig eljussunk, három lépésen megyünk keresztül.
A már korábban is tárgyalt sékelek szombatja nemcsak az adakozás, adás fontosságáról szól, hanem arról is, hogy a mi viszonylag kis hozzájárulásunknak közösségteremtő ereje lehet. Hiszen ezekből a sékelekből fogják az egész év során fedezni a közösség mindennapi áldozatait. Tehát a sékelek az adás által egyesítik a közösséget.
Az emlékezés szombatja arról szól, hogy képessé válunk arra, hogy szembenézzünk a gonosszal – esetünkben a ránk támadó Ámálék népével. Az emberi természet az, hogy nem szívesen veszünk tudomást a rosszról, mivel az kellemetlen.
Ha azonban közösségként tesszük ezt meg, akkor abban megjelenik a gonosztól való végleges megszabadulás reménye. Ebből is láthatjuk: a megváltás nemcsak reménykedés a külső segítségben, hanem a saját gondolkodásunk kibővítése, megváltoztatása, előkészítése a magasabb szintű állapothoz.
A vörös tehén szombatja pedig a megtisztulásról szól. Az ünnepnapon ugyanis az egész nép tiszta. Mivel minden férfi kötelezettsége, hogy megjelenjen a Szentélyben, az Örökkévaló színe előtt, ezért szükséges megtisztulniuk.
Ugyanemiatt ilyenkor még azok az emberek is, akik egyébként kevésbé megbízhatóak a micvákban [ám háárec], jóval több ügyben megbízhatónak, tisztának számítanak (ld. pl. Misna Chágigá 3:6). Ismét: közösségként emelkedünk magasabb szintre, olyan állapotba, ami korábban elképzelhetetlen volt.
Az adakozás, emlékezés, és tisztulás hármas ereje által tehát népként egyesülünk ezekben a hetekben, és ezáltal felkészülünk a megváltásra.
Mindig reméljük, hogy a Teremtő értékeli erőfeszítéseinket, és az utolsó megváltást is közelebb hozza. De addig is, már most is lehetőségünk lesz arra, hogy ha ezen a felkészülésen megfelelően keresztülmegyünk, akkor a magunk lehetőségeihez mérten képesek legyünk kiemelkedni a megszokott szintünkből.
