A Tóra a világ teremtésével kezdődik. Ezek a hetekben azonban egy új teremtésről olvashatunk: a szentség teremtéséről.
A múlt héten megkaptuk a Szentély építésének parancsát, az eszközeit, és ezen a héten a kohénok öltözékét is.
Egy kifejezés, ami feltűnően gyakran jelenik meg ezekben az olvasmányokban[1]: támid, melynek jelentése: állandó, örök.
[1]További érdekesség, hogy más hetiszakaszokban ugyanezt a szót lényegesen ritkábban, szinte alig találhatjuk meg. Eszerint kijelenthetjük: ez a fogalom a Szentély-beli szolgálat lényege, esszenciális eleme.
Több különböző téma kapcsán is áll: a színkenyér [lechem pánim] (25:30), a menóra lángjai [nér támid] (27:20), a napi kétszeri rendszeres áldozat [korbán támid] (29:38), és más, a főpap öltözetével kapcsolatos helyeken.
A Szentély felépülése után a Szentélybeli szolgálatról, áldozatokról fogunk tanulni Mózes 3. könyvében, és ott olvashatunk az oltár állandó tüzéről is [és támid] (6:6), melynek állandóan
készenlétben kell állnia, még akkor is, amikor éppen nem mutatnak be semmilyen áldozatot. Rási a menóra lángjainak meggyújtása kapcsán megmagyarázza, hogy nem mind arany, ami fénylik. Egyáltalán nem minden állandó, amire a Tóra a támid szót használja:
„Az, hogy minden este meggyújtották, már támidnak nevezhető. Ugyanúgy, ahogyan a mindennapi áldozatot is így nevezzük, pedig az is napról napra történt. […] De a színkenyér kapcsán említett támid szombattól szombatig tartott.” (27:20)
Mindebből azt tanuljuk, hogy kétféle támid létezik, és a Tóra mindkettőt ugyanazzal a szóval illeti.
Az egyik valóban állandó, szünet nélküli. Ilyen a színkenyér, valamint a később szereplő állandó tűz [és támid], ami az oltáron égett. A másik azonban magyarul inkább a rendszeres szónak felel meg. Ilyen a menóra lángja és a mindennapi áldozat.
Láthatjuk, hogy a Szentélybeli állandóságból egyfajta rendszer rajzolódik ki. A valóban ál-
landó tűz [és támid] állandó készenlétben volt, és ezen égett el – egyebek mellett – az állandónak nevezett, mindennapi áldozat is [korbán támid].
Láthatjuk, hogy a Szentélybeli állandóságból egyfajta rendszer rajzolódik ki. A valóban állandó tűz [és támid] állandó készenlétben volt, és ezen égett el – egyebek mellett – az állandónak nevezett, mindennapi áldozat is [korbán támid].
A másik kettő „állandóság” fordítva működött. Ugyanis az állandó tűznek [és támid] a menóra állandó lángját [nér támid] feleltetnénk meg, míg a színkenyérnek az áldozatot. Ehhez képest azt találjuk, hogy éppen a színkenyér az, ami valóban állandó, és a menóra lángja az, ami időről-időre kialhat.
Mit szimbolizál ez a kétféle állandóság: a valóságos és a rendszeres?
Számos magyarázó tanítása szerint[2] mind a Szentély, mind az ember a világ „mikrokozmosza”. Így a Szentélyben történő szolgálat megfeleltethető az ember szolgálatának.
[2]Pl. Midrás Tanchuma 3, Smot Rábá 33, Málbim / Rimzé Hámiskán.
Hogyan szolgálhatjuk a Teremtőt? Hiszen Ő tökéletes, és nincsen szüksége semmire tőlünk!
Azáltal, ha fejlődünk, haladunk azon az úton, amit számunkra Ő kijelölt, ami számunkra a lelki növekedés természetes útja. Ennek pedig talán az egyik legfontosabb kulcseleme az állandóság.
Ez pedig kétféleképpen lehetséges: vagy úgy, ha beiktatunk az életünkbe olyan rendszeres tevékenységet, ami előrébb visz minket. Ez felel meg az állandó áldozatnak és a menóra rendszeres meggyújtásának.
Vagy ha valóságos változást, tényleges állandóságot érünk el. Megváltoztatjuk saját magunkat, tulajdonságainkat, „lelki genetikai kódunkat” kijavítjuk. Ez felel meg a színkenyérnek és az oltár tüzének[3].
[3]Egy másik lehetséges magyarázat szerint megfeleltethetjük a kétféle állandóságot a nemrégiben tárgyalt pozitív és negatív micváknak. Pozitív micvákat nem lehetséges állandóan csinálni, hiszen az ember egyszerre csak egy dolgot tud cselekedni. Ezért ezek feleltethetőek meg a pontszerűen ismétlődő állandóságnak. A negatív micvák azonban tökéletesen állandósíthatóak, ha soha nem szegjük meg őket.
Ez alapján érthető a négy támid kétféle állandósága: a menóra fénye és a mindennapi áldozat pontszerű, míg az oltár lángja és a színkenyér folyamatos.
Hogyan értelmezhető a másik dimenzió? Vagyis: miért van mindkét típusból további kettő?
Az oltár tüze állandóan készen áll arra, hogy az áldozatot elégesse. Ez megfeleltethető a tettrekészségnek [zrizut]. Az áldozat a saját életünkben minden olyan áldozat, amit mi hozunk: időnk, vagyonunk, energiánk. Ez megmagyarázza az állandó tűz és állandó áldozat kapcsolatát.
A menóra és a színkenyér kapcsolata: a színkenyér különlegessége az, hogy az idő nagy részében leginkább csak látni lehet, de nem esznek belőle (a szombatot kivéve – ld. Mózes 3., 24:8-9). A menóra fénye szintén a látást segíti.
A színkenyér különlegessége tehát az, hogy látjuk, de nem esszük meg. Ez felel meg az ember szolgálatában a nehézségek elviselésének, hosszantűrésnek. Ez pedig éppen a tettrekészség ellenpólusa: néha a fejlődés abban nyilvánul meg, hogy mit teszünk, máskor pedig abban, hogy mit nem teszünk.