Bölcseink különleges, váratlan – és igen korai! – helyen találnak utalást Purim történelmi hátterének jellegzetességeire:
„Rabbi Simon ben Lákis kezdte magyarázni a száműzetéseket: ’És a föld kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén, és az Örökkévaló lelke lebegett a víz színe felett.’ (Mózes 1., 1:2)
Kietlen [tohu] – ez Babilónia, ahogyan írva van: ’Láttam a földet, és íme, kietlen’ (Jirmijá 4:29)
Puszta [bohu] – ez [Perzsia és] Médea, ahogyan írva van: ’Siettek hozni Hámánt’ (Eszter 6:14) […]” (Berésit Rábá 2:4)
Mit jelent, és mire utal az, hogy „siettek hozni Hámánt”? És mi köze ennek az őskáoszhoz, amit tohuvabohu néven is ismerünk?
A héber tohu és bohu szavak hasonlóan csengenek, de ahhoz, hogy a pontos jelentésüket megértsük, a gyökbetűiket kell megvizsgálnunk, valamint azt, hogy hol fordulnak elő a Tórában és más szent szövegeinkben (a Tanachban).
Pontosan ez az a kutatómunka, amit a talmudi bölcsek – esetünkben Rabbi Simon ben Lákis – elvégzett számunkra, hogy ezáltal megnyissa a szöveg és az összefüggések mélyebb értelmezésének kapuit.
A bohu szó gyökbetűivel megegyező szavakat általában sietségnek szoktuk fordítani. Ezek különösen gyakran előfordulnak Eszter könyvében. Amikor Esztert és a többi nőt felkészítették Áchásvéros király számára, ez áll:
„És kegyet talált az ifjú lány a szemeiben, és jónak tűnt számára, és igyekezett [vájávhél] a szépítőszereivel és adagjaival kapcsolatban, hogy adják neki oda hamar.” (2:9)
Jóval később, miután Hámánnak Mordechájt királyi ruhában kellett végigvezetnie a város főutcáján, így olvassuk:
„Még beszéltek vele, és a király szolgái megérkeztek, és sürgetve [vájávhilu] vitték Hámánt a lakomára, amit Eszter rendezett.” (6:14)
Még később, amikor Mordecháj rendeletét kellett kihirdetni, így áll:
„A futárok, akik a királyi szekereken nyargaltak, sietséggel [mevohálim] jöttek, hogy vigyék a király szavát.” (8:14)
Mindez persze nem lehet véletlen. Mind a perzsiai gálut [száműzetés], mind az arról megemlékező Purim ünnepének központi jellegzetessége a gyorsaság, az igyekezet. Ez az a napja a zsidó évnek, amikor a legjobban igyekszünk, amikor a legrövidebb idő alatt a legtöbb micvát kell megtennünk. Éles ellentétben Chanukával, amikorra csak a gyertyagyújtás micváját hagyták meg Bölcseink – erre viszont nyolc napunk van.
Purim napja sok szempontból felkészít Peszách ünnepére. Ez sem véletlen, hogy éppen egy hónappal vagyunk Peszách előtt, amikor ismét az igyekezet kerül az előtérbe. Hiszen a macesznak, a kovásztalan kenyérnek sem volt ideje megkelni:
„És megsütötték a kenyeret kovásztalan lepényeknek, mert nem kelt meg, mert kikergették őket Egyiptomból, és nem tudtak várakozni.” (Mózes 2., 12:39, ld. még Mózes 5., 16:3)