Már alig több mint egy hét, és itt a Purim. Bölcseink ezt az időt választották arra, hogy teljesítsük az év – némelyek szerint egyetlen[1] – olyan Tóraolvasását, mely tórai kötelezettségnek számít:
[1]Ld. Sulchán Áruch OC 685:7, Toszfot Beráchot 13a „beláson”
„Emlékezz arra, hogy mit tett veled Ámálék az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból. Hogy megtámadott az úton, aki mögötted járt, mindenki, aki hátul volt és gyenge, és te fáradt és kimerült voltál, és nem félte Istent.
És lesz, amikor Örökkévaló Istened békét hagy neked minden ellenségedtől körülötted, a földön, amit Örökkévaló Istened ad neked örökségként – töröld el Ámálék emlékét az ég alól, ne feledd!” (Mózes 5., 25:17-19)
Tehát nemcsak az a micva, hogy megemlékezünk arról, hogy mit tettek velünk, hanem az is, hogy aktívan fellépünk ez ellen:
„Meg van parancsolva, hogy kitöröljük Ámálék leszármazottját és eltávolítsuk az emlékét a világból, férfiakat és nőket, nagyokat és kicsiket.” (Széfer HáChinuch 604, ld. még Rámbám Széfer HáMicvot, Ászé 188)
Sokak számára igen nehéz ehhez a parancsolathoz viszonyulni.
Hiszen pontosan olyan típusú háborút ír elő számunkra Ámálék leszármazottja ellen, amilyet ő vívott ellenünk.
Ámálék kegyetlenül megtámadott minket, válogatás nélkül, igazságtalanul, és kizárólag származásunk miatt. Számos magyarázó éppen ezt a definiáló jellegzetességet használja arra, hogy beazonosítsa Ámálék leszármazottját napjainkban[2].
[2]Rámbám, Meláchim 5:4 szerint már elvesztek, feltehetőleg miután Szánchériv asszír uralkodó összekeverte a népeket (ld. még Beráchot 28a).
Ezt az érvelést követve azt mondhatjuk, hogy Ámálék mai leszármazottai mindazok, akik a zsidó nép eltörlésére törekednek.
Sajnos – vagy talán éppen ellenkezőleg – mind a közelmúltban, mind a jelenben igaz az, hogy egyáltalán nem nehéz beazonosítani Ámálék szellemiségének kortárs örököseit. Hiszen mind a nácik, mind az iszlamisták teljes egyértelműséggel fejezik ki szándékaikat, és a legkisebb mértékben sem rejtik véka alá.
Mire gondoljon, hogyan teljesítheti a micvát – a Tóraolvasáson túl – az, aki a fizikai harcokban nem vesz részt?
Logikusnak tűnik: mindazok, akik manapság az antiszemitizmus mint ideológia ellen harcolnak, ezáltal teljesítik a tórai micvát, hogy Ámálék emlékét eltöröljük.
Kulcsfontosságú azonban, hogy azok, akik ezt a harcot vívják, szem előtt tartsanak néhány tórai és racionális elvet.
A Purim napján felolvasott tórai szakasz is az Ámálék ellen vívott háborúval foglalkozik. Ott ezt olvassuk:
„És történt, hogy valahányszor Mózes felemelte a kezeit, Izrael diadalmaskodott. De amikor Mózes leengedte kezeit, Ámálék diadalmaskodott.
Mózes kezei pedig nehezek voltak. Vettek egy követ, alátették, és ráült. Áháron és Chur pedig támogatták a kezét – egyik innen, másik onnan. És a kezei stabilak [emuná] voltak, amíg a nap le nem ment.” (Mózes 2., 17:11-12)
Számos magyarázónak feltűnik a szokatlan fogalmazás: vájhi jádáv emuná [a kezei stabilak voltak]. Az emuná szó szerinti jelentése: hit. Hogyan kapcsolódik a hit az Ámálék ellen vívott harc sikeréhez?
Amikor Ámálék ellen küzdünk, akkor van a legtöbb hitre szükségünk. Nem szabad azt hinnünk, hogy Ámálék gyűlölete véletlen, vagy hogy a mi bölcsességünk az, ami a győzelmet meghozza. Hasonlóan hitre van szükségünk ahhoz is, hogy a küzdelemben kitartsunk, a sikerben és a Teremtő segítségében bízzunk, és ne adjuk fel.