Talán az egyik legnagyobb valaha élt tanítónk Rabbi Akiva volt. A Talmud beszámol róla, hogy 12,000 pár tanítványa volt, akik azonban mind elpusztultak egy súlyos járványban.
„A világ pusztasággá vált, mindaddig, amíg Rabbi Akiva el nem jött a Délen élő mestereinkhez, és tanította őket: Rabbi Meirt, Rabbi Jehudát, Rabbi Joszit, Rabbi Simont, és Rabbi Elázár ben Sámuát. És ők állították [talpára] a Tórát abban az időben.” (Jevámot 62b)
Mind a mai napig, ha a Tóra hagyományos magyarázatait tanuljuk a Misnából, akkor jó eséllyel ezekkel a nevekkel találkozunk. Az a tórai hagyomány, ami ma a kezünkben van, jelentős részben Rabbi Akiva tanításának érdeme.
Mindennek fényében hihetetlen, hogy ugyanez a Rabbi Akiva egykor egyáltalán nem volt jó véleményen a rabbikről:
„Amikor tanulatlan ember [ám háárec] voltam, azt mondtam: bárcsak adnának nekem egy Tóratudóst, és megharapnám, akár egy szamár!
Azt mondták neki a tanítványai: mesterünk, mondd azt, hogy mint egy kutya! Azt felelte nekik: ez [a szamár] úgy harap, hogy összetöri a csontot, az [a kutya] úgy harap, hogy nem töri össze a csontot.” (Peszáchim 49b)
Ez a rövid beszélgetés számos kérdést felvet. Hogy mondhatott ilyet Rabbi Akiva? Miért gondolkodott így ám háárecként? Mi változott meg benne végül, hogy nemcsak egyszerűen ő maga is Tóratudós lett, hanem egyenesen minden idők közül talán a legnagyobb?
A választ és a történet folytatását a Ketubot traktátusban találhatjuk meg:
Ehhez használhatjuk egy később élt Rabbi Akiva, a Kismartonban született Rabbi Akiva Eiger (1761-1837) glosszáit, aki a mi oldalunkon hivatkozza ezt a történetet és a hozzá kapcsolódó, kiegészítő magyarázatot.
„Rabbi Akiva pásztora volt Kálbá Szávuának. Látta [Kálbá Szávuá] lánya, hogy szerény és különleges. Azt mondta neki: ha hozzád megyek, elmész Tórát tanulni? Azt felelte: igen.” (Ketubot 62b)
A Toszfot felteszi a triviális kérdést, ami minden őszinte olvasót elgondolkodtat: hogyan mondhatjuk azt, hogy Rabbi Akiva tanulatlan korában „szerény és különleges” volt? Hiszen ő maga írta le saját magát erőszakos emberként, aki gyűlölte a Tóra tanulóit, a szellem embereit! Vajon valótlant állított volna múltbeli önmagáról?
„Nem azért akarta bántani őket, mert gyűlölte őket. Hanem azért, mert azt gondolta, hogy lenézik a tanulatlan embereket a Tórájuk miatt, és a Tóratudósok gyűlölik őket.” (Toszfot)
Első látásra azt mondhatnánk ez alapján, hogy a régi Rabbi Akiva és a rabbik között feszültség forrása egy végzetes félreértés volt: Rabbi Akiva azt gondolta, hogy a Tóratudósok gyűlölik a tanulatlanokat. Emiatt ő nem gyűlölte őket, de legalábbis indokoltnak látta azt, hogy erőszakosan viselkedjen velük.
Első látásra nehezen érthető a pontos különbség aközött, hogy gyűlölte őket, vagy nem gyűlölte, csak bántani akarta őket. Némileg hasonló racionalitást figyelhetünk meg a zsidó nép gyűlölői körében. Ők is hajlamosak arra, hogy ilyen típusú indoklást fogalmazzanak meg ellenünk. Meglepő lehet, hogy a Talmud és magyarázói – legalábbis részben – elismerik ennek a gondolatnak a létjogosultságát. Különösképpen, ha figyelembe vesszük Bölcseink tanítását: „a tanulatlanok jobban gyűlölik a Bölcseket, mint a nem zsidók [antiszemiták] gyűlölik a zsidókat” (Peszáchim 49b).
A kérdés csak az, hogy vajon itt valóban csupán egy félreértésről van szó? Vagy ennél mélyebb ellentétről?
Ha azt akarjuk megérteni, hogy hogyan vélekedtek Bölcseink a tanulatlan zsidókról, akkor a két forrás, amihez fordulhatunk: a Pirké Ávot (Atyák bölcs tanításai) és a Peszáchim traktátus 49. oldala. Előbbiben így áll:
„A reggeli alvás, a déli borozás, a fiatalok fecsegése, és a tanulatlanok [ám háárec] zsinagógájában való üldögélés kiviszik az embert a világból. (3:10)
Írják mindezt a zsinagógáról, a Teremtő házáról, ahová imádkozni, együtt lenni, micvákat csinálni járnak az emberek. De ha ezek az emberek tanulatlanok, akkor az odajárást egyáltalán nem hasznos tevékenységnek látják a talmudi bölcsek – sőt.
Igaz ugyan, hogy nem az ott imádkozást ítélik el, hanem kifejezetten az ott időzést, elhúzódó tartózkodást [jesivá]. Világos, hogy ha a környéken nem áll rendelkezésre zsinagógák széles választéka, akkor nem helyes emiatt inkább egyedül imádkozni, hiszen a közösségben mondott ima ereje egyedülálló.
A Tiferet Jiszráél (Israel Lipschitz rabbi, 1782-1860) magyarázata szerint a közösségi idő, könnyebb beszélgetés, terefere, smúzolás, időről időre hasznos, sőt, szükséges, nyugtató hatású lehet az ember számára. Fontos azonban, hogy ezt ne tanulatlan emberekkel tegyük, akiknek a beszélgetéseikbe gyakran rosszindulat, helytelen viselkedés és beszéd keveredik, hanem olyanokkal, akik a bölcsességet szeretik és művelik, és még a hétköznapi beszélgetésük is tele van bölcsességgel (vö. Szuká 21b).
A bölcsek és a tanulatlanok közötti szembenállás jóval részletesebb tanúbizonyságait találjuk a második, fentebb említett forrásban. A részletek pontos idézésétől ezúttal eltekintenénk, legyen elég annyi, hogy a legkülönfélébb bűnökkel gyanúsítják, valamint nem is engedik meg nekik, hogy húst fogyasszanak. A Máhársá magyarázata szerint azért, mert tanulás híján nem lehetnek képesek arra, hogy a húsos étel kóserságáról meggyőződjenek.
Mindebből úgy tűnik, hogy Rabbi Akiva intuitív megérzése nem volt alaptalan. A Bölcsek valóban súlyos véleményt fogalmaznak meg azokkal szemben, akik a Tóra tanulmányozásával nem foglalkoznak. Akkor vajon mi változhatott meg a hozzáállásában? Ugyanaz a gyűlölet, amit korábban elítélt, elfogadhatóvá vált a szemében, amint a saját helyzete megváltozott?
Rabbi Akiva eredetileg azt feltételezte, hogy a Bölcsek hozzáállása gőgösségből, azaz rossz, elítélendő tulajdonságokból fakad. Idővel – és tanulással – azonban megtapasztalta, hogy a Bölcsek egyáltalán nem gőgösek. Megélte, hogy a Tóra tanulásához közeli gondolkodás és életmód valóban lényegesen eltér attól, amit az egyszerű emberek megszoktak.
A másik ember tiszteletére vigyázni fontos. Akkor is, ha tanulatlan. Azonban ezzel együtt arra is vigyáznunk kell, hogy a saját lelki-szellemi integritásunkat megőrizzük mások felületességétől.
A Tórát nemcsak azért kaptuk, hogy a törvényeit, micváit kövessük. Nemcsak azért kell tanulmányoznunk, hogy megtudjuk belőle, hogy mit tartsunk be, mit ne. Ha csak ennyi kellene, akkor minimális mennyiségű tanulás is elegendő lenne. Minden másra ott lennének a könyvek, a rabbik, vagy a legutóbbi időben a mesterséges intelligencia (ld. még Derech Hásém 4:2, Sulchán Áruch HáRáv, Hilchot Talmud Torá 3 Kunteresz Ácháron „vehiné”).
A valóság ezzel szemben azonban az, hogy a Tórát azért kaptuk, hogy állandó tanulmányozása által szellemi emberré váljunk. „Nem adatott a [Tóra] parancsolatai másért, csak azért, hogy tökéletesítsék a teremtményeket.” (Berésit Rábá 44:1) A talmudi bölcsek és Rabbi Akiva személyesen tanúsítja, hogy ez az ember minőségét teljesen más szintre emeli.
Most vasárnap kezdődik Sávuot ünnepe, ami a Tórához való kapcsolatunk megerősítésének újabb lehetősége. Aki megteheti, hogy csatlakozik Izrael népének szokásához, hogy tanulással tölti az éjszakát (akár éppen a mi közösségünkkel, akár máshol), az bizonyos, hogy nagy áldásban részesül.
Kívánom, hogy mindnyájan váljunk érdemessé ahhoz, hogy a Tórát mindig tanulmányozhassuk és ahhoz méltó életet is élhessünk! Chág száméách, gut jantev!
