Hétféle rokon van, akiket meg kell gyászolnunk, ha eltávoznak.
Ld. Moéd Kátán 20b, Rámbám Ávél 2:1, Sulchán Áruch JD 374:4.
Ezt a mostani hetiszakaszból tanuljuk, a kohén törvénye kapcsán, aki általában köteles saját rituális tisztaságát megőrizni. Ha azonban a hét rokona közül az egyik meghal, akkor köteles eltemetni és ezáltal tisztátalanná válni:
„Mondd a kohénoknak, Áháron fiainak, és mondd el nekik: lélekkel ne tisztátalanítsák meg magukat népükben. Hanem a rokonukkal [seéro], akik a legközelebb vannak hozzájuk: anyjával, apjával, fiával, lányával, fivérével. És a szűz nővérével, aki közel van hozzá, aki nem házas, számára legyen tisztátalan.” (Mózes 3., 21:1-3)
Innen tanuljuk a hét rokont: 1. anya, 2. apa, 3. fia, 4. lánya, 5. fivére, 6. nővére, és 7. házastársa.
E legutóbbi azonban korántsem olyan egyszerű, amilyennek elsőre tűnik. Sőt, a „házastárs” szó nem is szerepel ebben a szakaszban. Rási – a Talmud alapján – azonban megmagyarázza:
„A rokonukkal [seéro], akik a legközelebb vannak hozzájuk – ez a felesége.”
Valóban igaz az, hogy a házastárs az, aki a lehető legközelebb áll az emberhez az összes rokon közül. A Torá Temimá magyarázata szerint ez a legerősebb bizonyíték arra, hogy a szokatlan héber seéro kifejezés valóban házastársat jelent, hiszen éppen ebből a mondatból derül ki, hogy ő van hozzá a legközelebb.
Noha rögtön a következő mondat szerint a nővére szintén „közel van hozzá”. Ez azonban csak addig igaz, amíg ő is megházasodik – éppen úgy, ahogyan a Tóra írja ebben a mondatban.
Azonban rögtön e lista után egy igen nehezen fordítható – és értelmezhető – mondat következik:
„Ne tisztátalanítsa meg magát egy úr [báál] a népében, hogy megszentségtelenítse magát.” (21:4)
Márpedig itt a báál kifejezés egyszerű olvasata éppen az, hogy a férj ne tegye magát tisztátalanná a felesége temetése során.
Ezt az ellentmondást a Talmud így oldja fel:
„Van olyan férj, aki tisztátalanná teszi magát [eltemeti a feleségét], és van olyan, aki nem. Hogyan? Tisztátalanná teszi magát a megfelelő felesége számára, de nem teszi az alkalmatlan felesége számára.” (Jevámot 22b)
Hogy hogyan lehet a felesége „alkalmatlan”? Például akkor, ha elvált, amint ezt a Tóra maga írja néhány mondattal később (21:7).
Vajon lehetséges, hogy a Tóra ezen mondata kifejezetten ilyen esetre vonatkozzon, egy olyan emberhez szóljon, aki tórai tilalmat követett el?
Igaz, hogy a gyakorlatban számos ember nem tartja be a Tóra törvényeit. Mégis, a Talmud általában feltételezi, hogy maguk a törvények legalábbis jellemzően nem ilyen esetről szólnak.
Négy helyen a Talmudban fordul elő a kifejezés: אטו ברשיעי עסקינן. Jomá 6a, Ketubot 105a, Gitin 30b, és Kidusin 33a. Ez utóbbiban azt a tórai kötelezettséget tárgyalja, hogy az idős ember előtt fel kell állni (Mózes 3., 19:32).
Ebben a kontextusban még azt a feltételezést is visszautasítja a Talmud, hogy valaki szánt szándékkal becsukja a szemét, azért, hogy ne vegye észre az idős embert, és emiatt ne kelljen felállnia. Ha még ez is elképzelhetetlen, akkor mennyivel inkább igaz ez a kohénok tiltott házasságára!
Rási a talmudi törvény mellett egyszerű olvasatot is megfogalmaz, ami ezt a kérdést is megválaszolja: amíg a férj a „népében” van, azaz vannak mások is, akik el tudják temetni, addig ne tisztátalanítsa meg magát a kohén a felesége temetése miatt.
Ha pedig senki más nincsen a közelben, hogy eltemesse, akkor az elhunyt ún. mét micvá. Ilyenkor pedig a kohénnak is kell temetnie, függetlenül attól, hogy rokona-e vagy sem. Még akkor is, ha tórai tilalmat szegett meg azáltal, hogy feleségül vette.
Ld. Jevámot 89b, Toszfot „kéván”. Jevámot 90b oldalon olyan esetet is hoz, amikor még ilyenkor sem szabad eltemetnie: ha a nő kohén férje eltűnt, halottnak nyilvánították, és emiatt újabb kohén férjhez ment, majd a férj előkerült.
A kétféle mondat kétféle szóhasználatában elmélyedve a jelentés újabb rétegére lelhetünk: különbség van az olyan feleség között, aki „közel van hozzá”, és az olyan között, aki ezzel szemben csak a „népében” van.
Eszerint ideális esetben az ember valóban közel van a házastársához, és kapcsolatuk jóval jelentőségteljesebbé válik, mintha csak egy népből valók lennének. Valódi gyászt – és ezáltal tisztátalanná válást is – csak az ilyen kapcsolat eredményez.
Lehetséges azonban az is, hogy éppen a kohénok törvényei kapcsán érthetjük meg azt, hogy néha a Tóra igenis kivételt tesz, és foglalkozik a vétkesekkel, számukra is külön törvényeket megfogalmazva. Számos részlet kapcsán ugyanis azt találjuk, hogy egy kohénnak ugyanazt tiltja meg a Tóra, amit mindenki másnak is. Ezekre egy példa az éppen ugyanebben a szakaszban szereplő mondat:
„Ne vágják kopaszra fejüket, és hajuk szélét ne vágják le, és testükbe ne vágjanak bevágást [a gyász jeleként].” (21:5)
Akkor miért van szükség az újabb tilalomra?
A Talmud egy tipikus válasza:
A Talmud nyelvén: לעבור עליו בשני לאוין. Noha Rási ezen a helyen éppen egy másik, technikai választ ad ugyanerre a kérdésre. Egy klasszikus példa a kamat adása és szedése, melyet a Tóra két különböző szóval is illet, ld. Bává Meciá 60b.
azért, hogy az elkövetője immár két tilalmat szegjen meg az egy helyett. Ez persze azt jelenti a gyakorlatban, hogy várhatóan az emberek két tilalmat még kevésbé fognak elkövetni mint egyet. A kohén pedig azért kap ilyen „virtuális szigorítást”, hogy magasabb szintre tartsa magát.
Nemcsak kohénok esetében találjuk meg ugyanezt a „két tilalom” logikáját. Tovább folytatva a megkezdett gondolatot azt mondhatjuk, hogy ezekben az esetekben a Tóra már mutatja, hogy igenis lesznek olyanok, akiknek nehezére esik a 613 parancsolat tökéletes elfogadása. De a Teremtő kegyelmében még őket sem szeretné kihagyni abból a spirituális energiából, amit a micvák jelentenek.
Ezért számukra így üzen, a több egyszerre megszeghető tilalom által, hogy még ha időről-időre meg is szegnek dolgokat, legalábbis igyekezzenek minimalizálni a tilalmak számát, és a kohénokhoz hasonlóan nekik is alakuljon ki a magasabb szintű elvárásaik saját maguk felé.
