„Rabbi Akiva mondta: ’Szeresd felebarátodat mint magadat’ – ez a Tóra nagy törvénye [klál gádol].” (Szifra, Kedosim 4:12)
Mit jelent az, hogy „nagy törvény” [klál gádol]?
A Tóra értelmezésében gyakran használt kifejezéspár a klál [általános szabály] és prát [konkrét részlet]. Éppen a mostani hetiszakaszra jellemző az, hogy számos prát, vagyis részlet felsorolása után a Tóra megosztja velünk a mögöttes klált. Például a mi esetünkben:
„Ne gyűlöld testvéredet a szívedben – feddve fedd társadat, és ne vigyél rá bűnt. Ne állj bosszút és ne tarts haragot néped fiaival szemben. És szeresd felebarátodat, mint magadat – én vagyok az Örökkévaló” (Mózes 3., 19:17-18)
Vagy néhány mondattal korábban:
„Ne cselekedjél hamisságot az ítéletben, ne emeld feljebb a szegénynek az arcát, és ne tiszteld jobban a nagyot – igazságosságban ítéld meg népedet.” (Mózes 3., 19:15)
Felmerül a kérdés: ha a Tóra elsődleges célja a gyakorlati útmutatás, azaz a micvák betartása, akkor mi szükség van egyáltalán bármilyen klálra, általános szabályra?
A válasz megkapható egy gyönyörű tanítás alapján, amit Salamon király Énekek éneke alapján tanítanak Bölcseink:
„’Mint a gránátalma hasadéka, olyan a te homlokod [rákátéch]’ – még az üresek [rékánim], akik közötted vannak, ők is teli vannak micvákkal, akárcsak a gránátalma magokkal” (Szanhedrin 37a, Énekek éneke 6:7 alapján)
De vajon hogyan lehetséges „üres”-nek nevezni azokat, akik tele vannak micvákkal? Több kései magyarázó is megfogalmazta: azok, akik úgy vannak tele a micvákkal, ahogyan a gránátalma magokkal, azok valóban üresek. Hiszen a gránátalma különlegessége az, hogy a magok egymástól el vannak választva, különálló egységként
Az „üres” emberek micvái is így néznek ki: sok, egymástól elkülönült, független mag. Noha vannak érdemeik, de azok nem állnak össze egy egésszé, egy rendszerré. Ezzel szemben a teljességben történő szolgálat jellemzője, hogy értelmes és átlátható. Ezt pedig klálok, általános elvek határozzák meg, amik segítenek átlátni a szabályok rendszerén.
Hasonló gondolatot fogalmaz meg inspiráló formában a muszár irodalom egyik nagy klasszikusa, a Meszilát Jesárim:
„Aki szereti a Teremtőt, Áldassék, igazi szeretettel, nem azon fog igyekezni, hogy mentesítse saját magát mindattól a kötelezettségtől, amit minden zsidó jól ismer. Hanem az történik vele, ami a fiúval, aki szereti az apját:
Ha az apja csak egy kis utalást tesz arra, hogy mire vágyik, akkor a fiú abból a dologból igyekszik az apa számára minél többet tenni. Annak ellenére, hogy nem mondta az apja, csak egy alkalommal, és akkor is csak félig mondta ki, mindez elég az ilyen fiúnak, hogy megértse apja szándékát.” (18. fejezet)
Ebben a hasonlatban persze a fiú nemcsak azért tesz többet annál, amit az apa kér tőle, mert szereti, hanem azért is, mert jól ismeri.
Miután a Tóra minden részletet, minden konkrét cselekedetet, micvát megfogalmaz, utána következik a klál, az általános iránymutatás, ami segíti az elmélyülést, továbbgondolást, és megmutatja, hogy lelki értelemben merrefelé fejlődhet tovább az, akinek igénye van erre.
A felebaráti szeretet esetében a Talmud maga is többféle példát hoz arra, hogy hogyan alkalmazhatjuk a szokásosnál váratlanabb esetekben. Leghíresebb ezek közül Hilél mondása: „ami neked gyűlöletes, azt ne tedd másnak” (Sábát 31a). Ezáltal a látszólag negatív megfogalmazás által megfoghatóbbá, könnyebben megvalósíthatóvá teszi a felebaráti szeretetet az egyszerű emberek számára is.
Ennél jóval meglepőbb az az értelmezés, ami a kivégzettekre alkalmazza ezt az elvet: „válassz neki szép halált” (Szanhedrin 45a). Ha van kétféle kivégzés, akkor lehetőleg inkább válasszuk azt, amelyik kevesebb szenvedéssel jár. Fontos nézőpont ez is: az elítélt is ember, ő is a felebarátunk, és helyes, ha saját magunkra sem gondolunk hibátlan emberként – elvileg mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe.
A felebaráti szeretet egy olyan különleges fejlődési útvonalat kínál fel számunkra, melynek során megszabadulhatunk az egyik leginkább káros emberi érzelemtől: a gyűlölettől.
Mennyire különleges perspektívát jelent ez a mai világban, amit megannyi oldalról erős érzelmi megosztottság jellemez, és a véleménykülönbségek igencsak könnyen csapnak át személyeskedésbe!
A valóság ezzel szemben az, hogy nem kell gyűlölnünk a világon senkit. Helyesebb az, ha inkább sajnáljuk azt, aki meggyőződésünk szerint tévúton jár.
A híres kabbalista, az Árizál fő tanítványának, Cháim Vitál rabbinak a könyvében azt találhatjuk, hogy ahhoz, hogy a Teremtőhöz kapcsolódás [devékut] szintjét elérjük, szükséges feltétel és tulajdonság az, hogy „szeressünk mindent teremtményt, még a nem zsidókat is” (Sááré Kedusá 1:5).
