Bevezetés – Rabbi Nátán álláspontja és a vita hiánya
A tanítás középpontjában Rabbi Nátán véleménye áll, aki határozottan ellene van a fogadalmak tételének. Kérdésként merül fel, vajon van-e valaki, aki vitatkozik vele – azaz támogatja a fogadalmak tételét? A Talmud több helyen említi Rabbi Nátán nézeteit, de kevés helyen találunk vele szemben álló, világosan megfogalmazott véleményt. Ennek vizsgálatához kapcsolódik a nazir fogadalma, amely egy különleges típusú fogadalom, és amelynek értékelésében a tannaiták eltérően nyilatkoznak: az egyik vélemény szerint a nazir szentséget választ, míg a másik szerint feleslegesen tagadja meg magától a világ élvezeteit.
A fogadalmak két oldala
A fogadalmak klasszikus alkalmazási területei a Talmud szerint két csoportra oszthatók. Az egyik a szentélynek való felajánlás (például tárgyi adomány), amely pozitív töltetű. A másik típus a haragból, konfliktushelyzetben tett kizáró fogadalom, amelyben az ember azt mondja embertársának: „nem kapsz tőlem semmit”, vagy „nem fogadok el tőled semmit”. Ez utóbbi az, amelyet Rabbi Nátán és más bölcsek is kerülendőnek tartanak.
Bar Kapara tanítása (Jevámot 109b)
A Jevámot traktátus 109. lapján található Bar Kapara híres tanítása három olyan dologról szól, amelyekhez az embernek ragaszkodnia kell, és háromról, amelyektől tartózkodnia kell. Az előbbiek a következők:
-
Halica – azaz a sógorházasság elkerülése a Tóra alternatív eljárása szerint;
-
Fogadalmak feloldozása;
-
Béke teremtése ember és embertársa között.
Bar Kapara nem azt hangsúlyozza, hogy fogadalmakat kellene tenni és azokat betartani, hanem azt, hogy a fogadalmak alóli feloldozásra kell törekedni. Ez rámutat arra, hogy még ha a Tóra adott esetben fogadalomról, vagy például sógorházasságról beszél is, az alternatív, „B-tervnek” nevezett lehetőségeket preferálja Barkapara.
A három kerülendő dolog:
-
Miun – rabbinikus házasság visszautasítása egy gyermek által;
-
Őrzési kötelezettség vállalása más javára;
-
Kezesség vállalása.
Mindhárom esetben olyan helyzeteket említ, amelyet jobb elkerülni, mert kiszolgáltatottá teszik az embert mások hibáival szemben.
A Chidá magyarázata
A Chidá (Chájim Joszéf Dávid Ázuláj) külön is kitér arra, hogy a három preferált dolog közül a béke előmozdítása tűnik ki, mivel az első kettő konkrét halachikus procedúrák. A béke, noha alapvető érték, sokszor háttérbe szorul, mert az ember elfoglalt, vagy úgy gondolja, hogy „más micvái” fontosabbak. A Chidá értelmezése szerint éppen ezért kellett kifejezetten hangsúlyozni Bar Kaparának, hogy az ember ennek ellenére is törekedjen a béke megteremtésére.
Példaként szolgál Áron főpap története, aki két ember között úgy segített kibékülni, hogy mindkettőnek azt mondta, a másik fél már békülni akar – az igazság rovására ugyan, de a béke érdekében.
Toszafot és Jesájá próféciája
Rabbi Nátán véleményét több szöveghely is alátámasztja. A Toszafot értelmezése szerint a fogadalom olyan, mint egy nem kívánatos szentély – az ember áldozati oltárt „épít”, mikor fogadalmat tesz, és áldozatot mutat be rajta, ha be is tartja. Ez a gyakorlat nem kívánatos, mert a fogadalmak saját magunk számára kreált tilalmak, amelyek a Tóra eredeti szándékától idegenek.
A Jesájá 2:22 versében olvassuk:
„Vonjátok vissza magatokat az embertől, akinek lélek van az orrában, mert minek számít ő?”
A Talmud (Bráchot 10a) ezt úgy értelmezi: ne azt olvasd, hogy „minek számít ő?” (במה נחשב), hanem „áldozóoltárnak számít” – azaz bálványimádásnak számít, ha valaki egy embert „istenít”.
A Rán részletes halachikus elemzése
A Rán részletesen magyarázza Rabbi Nátán álláspontját: aki fogadalmat tesz, az olyan, mint aki saját oltárt épít, miközben az áldozatokat kizárólag a jeruzsálemi Szentélyben lehetett bemutatni. A fogadalom lényege, hogy az ember magára vesz olyan tilalmakat, amelyeket a Tóra nem írt elő. A Rán szerint ez egyfajta bűnös tévedés, mivel az ember azt gondolja, hogy ez micva, holott épp az ellenkezője: „Nem elég neked, amit a Tóra megtiltott? Még saját tilalmakat is ráaggatsz?” (Jeruzsálemi Talmud alapján)
Most akkor fogadkozzunk vagy sem?
A tanítás végén felidézésre kerül a Meszilát Jesárim 13. fejezetének bevezetője, ahol szintén megjelenik az önkéntes önkorlátozás kérdése. Ott a pozitív oldalt mutatja be: az ember szentelje meg magát abban is, ami meg van neki engedve – azaz törekedjen az önfegyelemre. Itt azonban hangsúlyos különbség van: ez nem egy fogadalom, hanem inkább egy életvezetési gyakorlat.
