Szép hetet kívánok mindenkinek! És jelentőségteljes hetet is, hiszen beléptünk a legutolsó időszakba a gyászidőszak előtt. Bölcseink mindig úgy időzítették a hetiszakaszok rendjét, hogy minden évben, függetlenül a naptári naptól, Tisá beÁv előtt a Devárim hetiszakasz kerüljön sorra.
És mivel kezdődik a Devárim, Mózes ötödik könyve? Feddésekkel. Mózes halála előtt megfeddi a népet, elmondja nekik, mit csináltak rosszul. Burkoltan, finoman teszi ezt, hogy ne sértődjenek meg. Helységneveket sorol fel, különböző eseményekre utal, amik mögött feddés húzódik. Ezek mind hasznos információk számunkra is, amikor hasonló helyzetbe kerülünk, hogy valakit meg kell feddenünk.
Egyrészt megvárta az életének a végét, hogy ne forduljon elő, hogy túl durván szól, és emiatt elpártolnak tőle. Másrészt megvárta, hogy már teljesítette küldetését, meghódította Szichón és Óg birodalmát, hogy ne mondhassák: „csak bántani tud minket, semmit nem tett értünk”.
Egy fantasztikus kérdést hallottam ezzel kapcsolatban, amit most hallottam életemben először: mi az, hogy feddés?
A feddés általában azt jelenti, hogy valakinek azt mondjuk: „ezt rosszul csináltad, ne így csináld!”. De Mózes nem ezt csinálta. Ő már utólag mondta el, ráadásul negyven év elteltével. Visszatekintett, és így sorolta fel, hogy mit tettek rosszul: ezt csináltátok, azt csináltátok – ilyenek voltatok, olyanok voltatok.
Hol ebben a konstruktív célzat?
Ha megnézzük, mi van még az ötödik könyvben a feddéseken kívül – mi az, ami rengeteg van benne? A keresztények ezért is hívják ezt a könyvet úgy, ahogy: második törvénykönyv. Deuteronómium – benne van a „duo”, a második. Azért hívják így, mert újra elhangzanak a törvények.
De miért kell újra elmondani? Azért, mert
ahhoz, hogy az ember meghallja a törvényeket, a micvákat, a halachát – először meg kell puhítani a szívét. A muszárral, a lelki „fröccsel”.
Ha az ember úgy gondolja, hogy ő tökéletes, akkor azt mondja: „nekem erre nincs szükség”. Egy picit föl kell olvasztani a szív keménységét, és ehhez kell a feddés.
Ez most különösen fontos. Ebben az időben ellenségeink folyamatosan támadnak minket különféle vádakkal. Mi pedig defenzívába kényszerülünk, és be kell bizonyítanunk, hogy milyen jók, milyen rendesek vagyunk.
Szerintem ez probléma.
Szerintem sokkal jobb lenne, ha abbahagyhatnánk ezt az állandó védekezést, és magunkat feddhetnénk meg. Ha folyton azzal vagyunk elfoglalva, hogy mások előtt igazoljuk magunkat, akkor nem tudunk befelé figyelni. Pedig nagyon fontos lenne, különösen az ünnepek előtt, és a gyászidőszakban, hogy magunkba nézzünk. Felismerjük, hogy valóban hibásak vagyunk, valóban vétkeztünk, és ki akarjuk javítani. Ez a fejlődés alapja. Ez nagyon-nagyon fontos lenne.
Ávban vagyunk, és jön Elul – a tesuvá ideje készülődik. Nem lehet elég korán kezdeni.
