Hála a Teremtőnek, a mai böjtnapon régi vágyam teljesült, amikor meghallottam Abarbanel, a talán valaha élt leghosszabb Tórakommentárt író leggazdagabb spanyol nemesember magyarázatát egy régi dilemmámra!
A dilemma kissé technikai (hogyan kapcsolja össze Rási Jehosuá felavatását az azt közvetlenül követő állandó áldozatok törvényével), ezért inkább nem is fárasztanék ezzel senkit – csak azt, aki a teljes mai tanulást végignézi vagy elolvassa. 🙂
Azzal viszont már annál inkább, hogy pontosan ugyanez az elv azt is megmagyarázza, hogy mi a Támuz 17-i böjtnap esszenciális üzenete, ami összekapcsolja a látszólag független emlékeinket: a két kőtábla összetörését és az állandó áldozat megszűnését.
Bevezetés
Idén Tamuz 17-e éppen a Pinchász hetiszakaszának első napjára esik. Több témát is hoztam mára, amelyek érdekesek és méltók lennének egy tanításra, mégis úgy éreztem, van valami, ami különösen időszerű és sürgető: a mai nap jelentése és annak mély összefüggései a hetiszakaszunkkal. Nem hagyhatom ki ezt az egybeesést – mert holnapra már elillan, és az alkalom tovaszáll.
A Misna tanítása – Öt tragédia Tamuz 17-én
A Böjtök traktátusa (Táánit) negyedik fejezetének hatodik misnája sorolja fel azokat a tragikus eseményeket, amelyek Tamuz 17-éhez kötődnek:
-
Összetörtek a kőtáblák
-
Megszűnt az állandó (támid) áldozat
-
Az ellenség áttörte Jeruzsálem falait
-
Elégették a Tóra egyik példányát
-
Bálványt állítottak a Szentélyben
Mindezek olyan események, amelyek külön-külön is megrázóak, de még döbbenetesebb, ha együtt, egy napon történtek.
Összetört kőtáblák – a kezdet
A „kőtáblák összetörése” kifejezés eufemizmus. Nem történt véletlen baleset – nem estek le maguktól. Mózes tudatosan vágta földhöz őket az aranyborjú láttán. Ez volt az egyetlen megfelelő válasz a nép bűnére, amely az Isten és Izrael közötti szövetséget már azelőtt megszegte, hogy az hivatalosan elkezdődött volna.
De hogyan jutottunk idáig? Miért kellett aranyborjút csinálni? Azért, mert a nép úgy látta, hogy Mózes „késlekedik” lejönni a hegyről. Hiányzott nekik a vezető, és ez a hiány hozta a bűnt – a bűn pedig a táblák összetörését.
Megszűnt a támid áldozat – a megszakadt állandóság
A támid, azaz az állandó, napi két áldozat – reggeli és esti – volt a kapcsolat, amely nap mint nap összekötötte Izraelt az Örökkévalóval. Megszűnése szimbolikusan is azt jelzi: a folyamatos isteni jelenlét és figyelem megszakadt, megbomlott az isteni és emberi közötti párbeszéd.
És hol találjuk a támid áldozat törvényét? Éppen a hetiszakaszunkban, Pinchászban, a 28. fejezet elején. Közvetlenül az után, hogy Mózes kér egy utódot maga helyett, mert az Örökkévaló tudtára adja: ő nem léphet be az Ígéret Földjére.
Mózes végső kérése – pásztor a nyájra
Amikor Mózes tudomásul veszi, hogy küldetése a végéhez ért, nem saját sorsáért aggódik. Nem panaszkodik, nem siratja magát. Egyetlen kérése van: ne maradjon vezető nélkül a nép. Így választja ki az Örökkévaló segítségével utódjául Jehosuát, és közvetlenül ezután következik a támid áldozat parancsa.
Ez a sorrend nem véletlen. A Rási egy megrendítő midrást idéz: olyan ez, mint amikor egy királyi hercegnő halála előtt a gyermekeiről gondoskodik. Azt mondja az Örökkévaló Mózesnek: „Amíg te engem parancsolsz a fiaimra, én is parancsolok őrájuk – de mostantól te mondd meg nekik, mit tegyenek.” Ez a pillanat, amikor a közösség átvállalja a szövetség terhét – Mózes nélkül is.
A véletlen kegyetlensége – a Rambam tanítása
Mindezek az események egy napon történtek. Mondhatnánk, hogy véletlen egybeesés – de a Rambam szerint ez kegyetlenség volna. Ha egy ember azt mondja egy szenvedésre, hogy „csak véletlen volt”, azzal – mondja a Rambam – kegyetlenséget követ el. De kivel szemben?
Saját magával. Hiszen az Örökkévaló nem ok nélkül küld próbákat. Ha nem vesszük észre a figyelmeztetéseket, ha a jeleket nem értelmezzük, akkor elzárjuk magunkat a megtérés és javulás lehetőségétől. Mert a bajok célja nem a pusztítás, hanem a közelebb vonás – ha észrevesszük őket, és válaszolunk rájuk.
Ezért mondja a Rambam, hogy a véletlen hívószava a kegyetlenség: mert megfosztja az eseményt a tanítástól, az embert pedig az ébredés lehetőségétől.
A hiány és a kapcsolat törékenysége
Vizsgáljuk meg az első két eseményt, az összetört kőtáblákat és az állandó áldozat megszűnését, mélyebben.
Az összetört kőtáblák és az aranyborjú
A kőtáblák azért törtek össze, mert Mózes meglátta az aranyborjút. Az aranyborjú elkészítésének oka pedig az volt, hogy a nép úgy vélte, Mózes késlekedik lejönni a hegyről. Hiányzott nekik a vezető, a közvetítő, aki összeköti őket a Teremtővel. Ez a hiány vezetett az aranyborjúhoz és a kőtáblák összetöréséhez.
A Korban Tamid és Mózes halála
A Korban Tamid, az állandó áldozat, amely hetiszakaszunkban, a Pinhászban is szerepel, szintén a hiány fogalmával hozható összefüggésbe. A Tóra az állandó áldozatról közvetlenül azután beszél, hogy Mózes megtudja, hamarosan meg fog halni, és kinevezi utódját, Jehósuát.
A Midrás szerint a Sátán, a gonosz hajlam, már a Tóraadáskor is „koporsót” mutatott a népnek, azt sugallva, hogy Mózes meghalt, és ezzel kiprovokálta az aranyborjú tragédiáját. Ez a manipuláció az Örökkévaló és az ember közötti kapcsolat hiányának következménye.
Mózes utolsó pillanataiban sem magát siratta, hanem a közösségért aggódott: „Ne legyen az Örökkévaló gyülekezete egy olyan nyáj, amelynek nincsen pásztora.” Nem akarta, hogy a nép vezető nélkül maradjon. Ekkor nevezi ki Jehósuát, és utána következik a Korban Tamid, az állandó áldozat parancsa.
Az Abarbanel zseniális magyarázata: A prófétai szellem helyreállítása
Rási, a kommentátor, már felteszi a kérdést: Mi az összefüggés Jehósua kinevezése és a Korban Tamid parancsa között? Miért mondja az Örökkévaló Mózesnek: „Parancsold meg fiaimnak!”, miközben eddig Mózes maga parancsolt a népnek? Úgy tűnik, mintha az Örökkévaló azt mondaná Mózesnek: „Ne te ugráltass engem a népért, hanem mondd meg nekik, hogy ők mit tegyenek értem!”
Erre a kérdésre ad megdöbbentő és mindent megvilágító választ Don Jichak Abarbanel, egy 15. századi zsidó tudós, államférfi és milliárdos. Abarbanel, aki hatalmas mennyiségű Tórai kommentárt írt, és ma a nap hőse számomra, a következőképpen magyarázza a helyzetet:
A Korban Tamid és Jehósua kinevezése ugyanazt a problémát oldja meg: a Mózes halála által okozott hiányt. A Balak hetiszakaszban Bileám hét oltárt épít, hogy prófétai szellemet kapjon. A Korban, az áldozat bemutatása tehát egyértelműen a prófétai szellemmel és az isteni kapcsolattal függ össze.
Abarbanel magyarázata szerint Mózes, bár tudta, hogy meg fog halni, mégis aggódott, mi fog hiányozni a zsidóknak az ő távozása után. Amíg Mózes élt, ő volt a közvetítő az isteni és a prófétai szellem között. A zsidók viszonylag kevés felkészüléssel is képesek voltak prófétai inspirációt kapni. Miután Mózes meghal, ez a közvetítés megszűnik, és hiányozni fog a prófétai útmutatás.
Ezért kellett megparancsolni a korbánokat és a muszáfokat (kiegészítő áldozatokat). Amikor az ember áldozatot mutat be, annak eredménye a prófétai szellem. Az áldozat egyfajta „tranzakció” az ember és az Örökkévaló között: mi adunk, és Ő is ad. Az ima is egy áldozat, és imáink meghallgattatnak, de az áldozat bemutatása egy magasabb szintű elkötelezettséget jelent.
Az Abarbanel magyarázatának szélesebb összefüggései
Abarbanel zseniális gondolata több mindent megmagyaráz:
- Jehósua szerepe: Jehósua, mint vezető és próféta, pontosan azt a funkciót tölti be, mint a Korban Tamid: ő tartja fenn a kapcsolatot a Teremtővel, és biztosítja a felsőbb vezetést a nép számára.
- Balak áldozatai: Balak is azért kért áldozatokat, hogy Bileám prófétai szellemet kapjon.
- A Tetzáve hetiszakasz: Ebben a szakaszban épült az Ohel Moéd, a Találkozás Sátra, ami szintén az Örökkévalóval való kapcsolatépítésről szólt, és ott is szerepel a Korban Tamid.
- A Tamuz 17-i események: Az Abarbanel elmélete szerint az összetört kőtáblák és a Korban Tamid megszűnése ugyanabból a gyökérből fakad: a kommunikáció egyirányúságából. Az aranyborjú elkészítése annak a hitnek a következménye volt, hogy Mózes meghalt, és nem volt, aki közvetítsen a Teremtő és a nép között. Ez a hiány okozta a kőtáblák összetörését, és később az állandó áldozat megszűnése is a kapcsolat hiányát szimbolizálta.
Zárás – az összefüggések hálózata
Mi köti össze a Tamuz 17-i tragédiákat?
Mindegyik mögött ugyanaz húzódik: a vezető hiánya, a kapcsolat megszakadása, az isteni jelenlét eltávolodása – és a nép erre adott emberi, sokszor bűnös válasza. Az aranyborjú, a támid megszűnése, Jeruzsálem falainak áttörése – mind ugyanarról szólnak: amikor a közösség elveszti a kapaszkodót, és nem hallja meg a Teremtő válaszát.
