A Tóra többféle kifejezést is használ arra, hogy a saját parancsolatait jellemezze. A lehető legegyszerűbb beosztás szerint létezik chok és mispát, amit jobb híján rendeleteknek és parancsolatoknak szoktak fordítani.
A Tóra számos helyen említi ezt a két típust együtt. Az első ezek közül talán Mózes 2., 16:25.
Ez azonban nem tükrözi a tartalmi különbséget a kétféle micvatípus között.
Azonban mindkét kifejezéshez tartozik egy-egy hetiszakasz, ami az adott típusról lett elnevezve. A mispát típusú törvényekről tél vége felé olvastunk a Mispátim hetiszakaszban (Mózes 2., 21-24), a chok típusúakról pedig most, Chukát hetében. E kettő összevetéséből adódik az első, természetes javaslat arra, hogy pontosan mi is ez a két kategória.
A Mispátim törvényeiben túlnyomórészt a polgári joghoz hasonló témákról olvashattunk, pl. lopás, őrzés, károkozás. Ezzel szemben a mostani szakaszban csak egyetlen chok típusú törvényt látunk: a vörös tehenet, melynek különleges pora képes megtisztítani még azt is, aki holttest által válik tisztátalanná (Mózes 4., 19:2).
Rási így magyarázza ezt:
„A Sátán és a világ népei ezzel heccelik Izraelt: mi ez a parancsolat, és miféle értelme van? Ezért írja, hogy chok: végzés az a Teremtő előtt, nincsen jogunk megkérdőjelezni.”
Valóban: a vörös tehén micvája emberi ésszel nehezen fogható fel. Ezzel élesen szembeállnak azok, amiket mispátnak nevezünk, és szinte minden modern jogrendben megtalálhatunk.
A Talmud is erre a következtetésre jut:
„Tanították mestereink: ’törvényeimet [mispát] cselekedjétek meg’. Olyan dolgok, amik ha nem lennének leírva, akkor is logikus lenne leírva lenniük, és ezek azok: bálványimádás, paráznaság, vérontás, lopás, Teremtő Nevének átkozásának [tilalmai].
’És rendeleteimet [chok] őrizzétek’. Olyan dolgok, amiket a Sátán megkérdőjelez, és ezek azok: sertés fogyasztása, sátnéz [kétféle szőttes] viselése, sógornő cipőjének levétele, mecorá megtisztítása, [a pusztába] elküldendő kecske.” (Jomá 67b)
Összefoglalva: míg a mispát emberi logika szerint is értelmezhető, addig a chok már túlmutat azon. Azonban míg az első kategóriában maga a Tóra is felsorol számos példát a Mispátim hetiszakaszban, addig a másodikról ez már nem mondható el.
Vajon van-e más olyan micva is, amit a Tóra choknak, értelemmel nehezen felfoghatónak számít?
Egy gyakori kifejezés a chukát olám [örök rendelkezés], ami a leginkább szombathoz és az ünnepekhez kapcsolódó törvények kapcsán kerül említésre (pl. Mózes 3., 23:21, 31, 41).
Nem mondhatjuk azonban azt, hogy az ünnepek törvényei emberi ésszel ugyanolyan nehezen felfoghatatóak lennének, akárcsak a vörös tehén és a Talmud által felsorolt többi példa (melyek jó részénél egyébként nem találjuk meg a chok kifejezést a Tórában). Ugyanakkor a mispát típusú törvények közé sem tudnánk jó szívvel besorolni őket.
Talán emiatt terjedhetett el az utóbbi időben egyre több magyarázatban az a fogalom, mely szerint a chok és mispát mellett az édut [tanúságok] egy harmadik, köztes kategóriát jelentenek a micvák rendjében.
Eszerint az édut sem logikus, sem logikátlan. Hanem az a célja, hogy tanúskodjon valamiről. A szombat megtartása által például arról, hogy a Teremtő hat nap alatt teremtette a világot és a hetedik napon megpihent. Peszách és Szukot ünnepe által, vagy a mezuzá, tefilin micvái által arról, hogy kivezetett minket Egyiptomból.
Noha a hagyományos (talmudi) irodalomban nem találtam meg a nyomát ennek a harmadik lehetőségnek2, a Tóra maga említi a fogalmat, például a Hagadában is idézett „bölcs fiú” kérdésében:
„Mik azok a tanúságok [édot], törvények [chukim] és rendeletek [mispátim], melyeket Örökkévaló Istenünk parancsolt nektek?” (Mózes 5., 6:20)
Talán az első említése ennek a definíciónak Samson Rafael Hirsch rabbi (1808-1888) műveiben található meg, melyekben ő azonban 6 kategóriát definiál, melyet 3 csoportba oszt be (Tizenkilenc levél, Chorev c. könyveiben). A definíciók rövid kivonata azonban Hirsch rabbi héber Wikipédia oldalán is megtalálható.
Eredeti módon definiálja ezt az új kategóriát az utolsó lubavicsi rebbe – Menachem Mendel Schneerson (1902-1994), akinek éppen ezen a héten volt a jorcájtja. Szerinte az édot típusú törvényeket sem tudnánk magunktól kitalálni.
Viszont azután, hogy a Tórában megkapjuk őket, utólag már igenis meg tudjuk érteni – ellentétben a chok típusú törvényekkel, melyekre utólag is nehéz a magyarázatot megtalálni.
Ld. Likuté Szichot 4, Chukát. (Ez a logika igen hasonló a számítástudományból ismert P ill. NP típusú problémák közötti különbségtételre.) Ebből a magyarázatból azonban még nem derül ki, hogy miért nevezzük az ilyen törvényeket tanúságnak?
A válasz talán az lehet, hogy eszerint nem a Teremtő cselekedeteiről tanúskodnak ezek a micvák (pl. Teremtés, Kivonulás), hanem mi tanúsíthatjuk azt, hogy mennyire hasznosak és értelmesek a parancsolatok – de csak azután, hogy már betartottuk, megtapasztaltuk őket. Ahogyan Dávid király zsoltára megfogalmazza: „ízleljétek és lássátok [tapasztaljátok meg magatok], hogy jó az Örökkévaló” (34:9).
De miért van szükség ennyiféle micvára? Miért érzi a Tóra szükségét annak, hogy ennyiféle néven nevezze a parancsolatokat – miért nem elég, ha mindet betartjuk?
Talán azért, hogy mi, akik betartjuk őket, óvakodjunk a leegyszerűsítésektől. Ne mondjuk azt, hogy a micvák csak a zsinagógára korlátozódnak, de a mindennapi életet nem töltik ki. Vagy a Tóra tanulmányozása kizárólag az értelem feladata, és nem szól az érzelemhez. A Tóra teljes rendszert ad, és a sokféle kategória ezt a gazdagságot tükrözi.
