Leggyakrabban a reggeli és a délutáni imánál fordulhat elő az a helyzet, hogy már nem sok idő van hátra addig, amíg elmondhatjuk. A közösségi imát gyakran úgy szervezik meg, hogy nem sokkal az ilyen utolsó időpontok előttre szervezik. Főleg kisebb közösségekben történhet meg, hogy nem jön össze azonnal a minjen, és ezért várni kell.
Ilyenkor az egyik leggyakoribb kérdés:
Ha még idejében kezdjük el az imát, de befejezni már nem tudjuk a „határidő” előtt, akkor az vajon még elfogadható? Mennyire érdemes várnunk a tizedikre?
Számos szigorító véleményt találunk ebben az ügyben (Mágén Ávráhám 89:4, Misna Berura 89:5). Szerintük nemcsakhogy magát a csendes Ámidá imánkat szükséges idejében befejezni, hanem még az előimádkozó ismétlésének is be kell fejeződnie a kijelölt utolsó időpontra.
Ld. Mágén Ávráhám 124:4, Misna Berura 124:7. Vannak olyan helyek, ahol ezt a problémát úgy oldják meg, hogy az előimádkozó ún. heiche kedusát mond. Vagyis az Ámidá ismétléséből csak az első három áldást mondja el, a Kedusá résszel együtt, és csak ezután kezdi meg a közösség a csendes imáját (ld. Remo OC 124:2, Misna Berura 124:8).
Érdekes módon az egyik leggyakrabban idézet könnyítés éppen a mi hetiszakaszunkból, Bileám prófétától származik. Ugyanis így tanítják Bölcseink:
„Vajon van harag a Szent, Áldott Ő előtt? Igen, ahogyan tanultuk: ’Isten minden nap haragos’ (Zsoltárok 7:12) És mennyi ideig tart a haragja? [Csupán] egy órának az 58,888-ad részéig [körülbelül 1/15 másodpercig].
És nincsen az a teremtmény, aki képes eltalálni, kivéve a gonosz Bileámot, akiről úgy áll: ’ismeri a Magasságos tudatát’ (Mózes 4., 24:16)” (Beráchot 7a)
E magyarázat szerint ez volt Bileám különleges képessége, amiért Bálák, Moáb királya felbérelte őt. Csak azért, hogy egy pillanatnyi átkot mondjon! A Talmud néhány sorral később még azt is hozzáteszi ehhez , hogy ha ez a terve sikerült volna, akkor – amitől Isten óvjon – akár az egész népünket képes lett volna eltörölni.
Mindehhez bizonyítékként a heti prófétai olvasmányunkat hozza: „Népem, emlékezz, mit tanácsolt Bálák, Moáb királya […] azért, hogy megtudd az Örökkévaló jóságát!” (Michá 6:5)
Mindennek kapcsán kérdezi a Toszfot a nyilvánvaló kérdést: vajon mit is mondhatott volna Bileám ilyen rövid idő alatt, ami ennyi kárt tudott volna okozni?
Az egyik válasz, amit javasolnak, az, hogy találnak egy valóban rövid héber szót, ami pusztító hatású (kálém, azaz pusztítsd őket el). A második válaszuk azonban elgondolkodtató:
„Miután elkezdte az átkát mondani abban a rövid pillanatban, képes lett volna ártani azzal is, amit utána mond.”
Ez a logika a harag pillanatát egyfajta „vonathoz” hasonlítja, melyre fel kell szállni még azelőtt, hogy elindulna. Ennek nyomán igenis gondolhatunk hasonlót a mi imáinkról is: ha még idejében elkezdjük mondani, akkor akármeddig folytathatjuk őket. Erősen kérdéses azonban, hogy éppen Bileámról akarunk-e példát venni az ima emelkedett pillanataiban.
A Talmud tanításai gyakran követnek hasonló mintát: olyasmit mondanak, ami a Tórában nincsen leírva, viszont annak egy mélyebb rétegét fedi fel. Eközben elgondolkodtat és fontos tanulságot is tanít.
Ebben az esetben Bileámról egyáltalán nem találjuk meg azt, hogy csak egyetlen pillanatot keresett volna. Éppen ellenkezőleg: azt látjuk, hogy újra és újra próbálkozott, várakozott. Akkor mit fejez ki az, hogy ismerte a harag pillanatát?
A gonosz Bileám tökéletes ellentéte az igaz embereknek [cádik], akik „jók az emberekhez és jók a Teremtőhöz” (ld. Kidusin 40a). „Jók az emberekhez”, akárcsak Mózes, akiről azt találjuk, hogy mindig azért fohászkodik, hogy a Teremtő bocsásson meg népének. A jót keresi bennük és azért munkálkodik, hogy minél jobb legyen az életük. „Jó a Teremtőhöz”, hiszen a célja a devékut, a Teremtőhöz való állandó kapcsolódás, amit Dávid király így fogalmaz meg: „Az Örökkévalót tettem magam elé mindig” (Zsoltárok 16:8)
Ezzel szemben Bileám különleges „ereje” abban áll, hogy megtalálja egy teljes napból azt az egyetlen pillanatot, amikor az Örökkévaló mintegy „haragszik”. Nem kapcsolódik Hozzá állandóan, csak egy pillanatig, és az az egy pillanat, amit keres, az is negatív. Vádolni akarja a népünket, de nem azért, mert rosszat lát benne, hanem valamiféle varázslatos pillanat kihasználása által.
Bileámtól tanulhatjuk meg azt, hogy mit jelent, hová vezet az, ha valaki a rosszra fókuszál. Bölcseink szerint képességei Mózesével említhetőek egy napon (ld. Szifri Devárim 357:10), mégis elvesztegette őket. Abszurd: egy napon 24 órában van és az egy órában 58,888 rész, és ebből a sok jóságból ő csak a kevés haragot keresi.
A gyakorlatban szükség esetén lehetséges támaszkodni a könnyítő véleményekre, és elkezdeni az imádkozást akkor, amikor még nem telt le a kijelölt utolsó időpont.
A könnyítő vélemények közül az Áruch HáSulchán az, amelyik fel is használja a döntéshez a Bileámtól fentebb tanult logikát (110:5). Az ellenoldal indoklásaként a Hávinénu ima mondását hozza, mely azonban talmudi eredetű (?): Ennek fényében számomra kérdéses, hogy e rendelkezéssel hogyan lehetséges a „bileámi” spekulatív logika erejét előnyben részesíteni. Még akkor is, ha az ima végére már várhatóan letelik. Ugyanis, ahogyan a legutóbbi alkalommal láttuk, a reggeli ima utolsó időpontjának ügyében is vitát találunk.
Ez a vita önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az imánkat szándékosan időzítsük későre (lekátchilá), azonban megtörtént esetben (bediávád) követhető a könnyítés. Hasonló vitát találhatunk a délutáni ima utolsó idejének ügyében is, melyet egy későbbi alkalommal igyekszünk részletezni.
