Ehhez az íráshoz jelentős részben felhasználtam Yoni Mandelstam rabbi forrásgyűjteményét a témában.
Bizonyos szempontból a mostani az egyik leginkább rendhagyó hetiszakasz a Tórában. Hiszen elsőre még az sem világos, hogy hogyan hallhatott Mózes az Izraelt elátkozni készülő Moáb királyának, Báláknak, és az ő furcsa prófétájának, Bileámnak a beszélgetéséről, hogyan írhatta le azt?
Talán ez magyarázza meg azt a furcsaságot is, hogy a Tóratekercsekben ez a szakasz egyetlen hosszú rész, új bekezdés nélkül. Hiszen az egész epizód mintegy vendégszövegként van jelen a Tórában.
Viszont elegánsan kiegészíti és megmagyarázza az azt követő incidenst, melyben Izrael Moáb lányaival vétkezik – mint később kiderül, éppen Bileám tanácsára (ld. 31:16).
Bileám feladata az volt, hogy elátkozza a zsidó népet, de ő is tudja, hogy nem mondhat mást, mint amit az Örökkévaló ad a szájába. Így aztán szebbnél szebb dicséreteket kapunk tőle. Ezek közül az egyik különösen híressé vált:
„Mily szépek a te sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael!” (Mózes 4., 24:5)
Elterjedt szokás, hogy amikor belépünk egy zsinagógába, elmondjuk ezt a mondatot. Az imakönyvekben már régi idők óta megtalálhatjuk (elsőként a IX. századból ránk maradt Rav Amram Gáon szidurjában).
De vajon az nem probléma, hogy népünk egyik nagy ellenségét – egy gonosz embert szólaltatunk meg, keltünk életre, azáltal, hogy a szavait idézzük?
Ez a kérdés már csak azért is fontos, mert máskor is megtörténhet, hogy idézni szeretnénk egy bölcs gondolatot olyan embertől, aki személyében igencsak megkérdőjelezhető, de egy tiszta pillanatában mégis mély igazságot fogalmaz meg.
A Máhársál (Salamon Luria 1510-1573, a Talmud egyik neves magyarázója, a neves askenáz poszék Remo tanulótársa és rokona.) szerint ez igenis probléma. Noha azt nem mondja, hogy emiatt tilos említeni ezt a mondatot. Ő csak válaszol arra a hozzá érkezett kérdésre, hogy milyen hagyomány szerint szokott imádkozni, és ebben említi:
„Átugrom az első mondatot: ’mily szépek a sátraid’, amit Bileám mondott, és átoknak szánta volna, ahogyan a Talmud is mondja.” (Tesuvot Máhársál 64:23, Eljá Rábá 46:10 is idézi)
Valóban, a Talmud ezt írja:
„Rabbi Jochánán mondja: ennek a gonosznak az áldásából kitanulhatjuk, hogy mi volt igazán a szívében. Azt akarta mondani, hogy ne legyenek zsinagógáik és tanházaik – [ehelyett kellett azt mondania, hogy] mily szépek a te sátraid, Jákob!” (Szanhedrin 105b)
Rabbi Jochánán ezen szavait az tudja igazán értékelni, aki nemcsak felületesen átszalad rajtuk, hanem az eredeti kontextust is fellapozza. Ott ugyanis az szerepel, hogy Bileám kétszer igyekezett elátkozni a zsidókat, hozzátéve, hogy csak azt szabad mondania, amit az Örökkévaló a szájába tesz. Harmadszorra azonban:
„Látta Bileám, hogy jó az Örökkévaló szemében áldani Izraelt. És nem ment úgy, mint korábban, a varázslások után […] és látta Izraelt, ahogyan törzsenként nyugszik, és rászállt az Örökkévaló szelleme” (24:1-2)
Azaz: Rabbi Jochánán éppen azt a mondatot választotta ki Bileám átkozódó szándékának szemléltetésére, amiről a Tóra írja, hogy már önként és teljes szabad beleegyezésével áldást akart mondani. Ha ezt vesszük figyelembe, az talán érv lehet amellett, hogy mégis idézhessük ezt a mondatot.
Számomra a legmeglepőbb bizonyíték az ügyben a Talmud egy másik, jóval váratlanabb szakaszában található: amikor a Bölcsek az imarendet szerkesztették. Itt bepillantást nyerhetünk abba a folyamatba, melynek során megvitatták, hogy a Smá mellé milyen további tórai szakaszok kerüljenek be:
„[A Bölcsek] rögzíteni kívánták Bálák szakaszát a Smá olvasásában. És mégis miért nem tették? A közösség terhelése miatt.” (Beráchot 12b)
A későbbi magyarázatból kiderül, hogy az nem lett volna lehetséges, hogy a teljes (több oldalas!) szakaszból csak egy pár rövid, lényeges részt idézzenek, éppen azért, mivel ez a szakasz a Tóratekercsekben is egyetlen egységet alkot.
Viszont az a tény, hogy a Talmud bölcsei e kérdés tárgyalása során egyáltalán nem említették meg a Máhársál által felvetett problémát, az azt sugallja, hogy nem jelent gondot a gonosz Bileámtól idézni.
Ha a halacha legutóbbi nagy tudósainak véleményét keressük ebben a kérdésben, azt találjuk, hogy a Misna Berura kihagyja ezt a vitatott mondatot, amikor a zsinagógába érkezésről beszél (OC 46 bevezető). Nem így tesz az Áruch HáSulchán, ami már megemlíti ezt a szokást (OC 46:16).
A Talmud egyébként számos helyen idézi Salamon király bölcsességét, mely szerint „Az igaz ember említése áldássá [válik], de a gonoszok neve el fog rothadni.” (Példabeszédek 10:7) Halachikus következtetést, tiltást azonban végül nem fogalmaz meg belőle, csak alapelvként idézi.
Mindezzel együtt, amikor idézünk valakitől, akkor általában előnyben részesítjük a jámbor embereket, Salamon király bölcsességének nyomán: „Az igaz ember említése áldássá [válik], de a gonoszok neve el fog rothadni.” (Példabeszédek 10:7) Noha a Talmud ezt az elvet számos helyen idézi, de ilyen típusú halachikus következtetést, tiltást végül nem fogalmaz meg.
