Ez a kérdés merült fel az elmúlt napokban két teljesen különböző kontextusban, melyek között csak az időzítés (és én 🙂 vonunk párhuzamot (Majka, Kneecap). Ti pedig majd kommentben megírjátok a különbségeket. 😃
Vajon a Tórának van-e mondanivalója minderről?
Két példa jut az eszembe: Ámálék és a Szotá (hűtlen feleség).
1. A Tóra így írja le Ámálék támadását: „megtámadott (קרך) az úton, amikor kijöttél Egyiptomból” (5Mózes 25:18). Bölcseink ezt rugalmasan értelmezik, a kár [hideg] szó alapján: lehűtött.
Izrael népe forró fürdőhöz hasonlított, akikkel nagy csodák történtek, és senki nem mert velük kezdeni. Ámálék volt az első – mint egy bolond, aki beugrik a forró fürdőbe. Ő maga megég, de a később jövőknek lehűti a vizet (Rási alapján).
Pedig akár azt is mondhatták volna, hogy bebizonyította, ami mindaddig csak teória volt: hogy Izrael legyőzhetetlen. Ehelyett ő vált az ősellenséggé, amiért ledöntött egy „tabut”.
2. A szotá, a házasságtöréssel meggyanúsított asszony pedig egy különleges folyadékot kellett hogy megigyon, ami letesztelte. Ha túlélte, akkor ártatlan. Rögtön az ő történetét követi a Tórában a názir, aki egyfajta remete, megfogadja, hogy egy hónapig nem iszik bort.
Kérdezik Bölcseink: mi a kapcsolat e két törvény között, miért kerültek a Tórában egymás után? A válaszuk:
„aki látta a szotá megszégyenülését, az vonja meg magától a bort” (Szotá 2a).
De miért? Nem éppen most látta, hogy milyen súlyos következményei vannak a bűnnek?
Bölcseink ezt sem így látják. Hanem úgy, hogy a Tóra szerint igenis nagy hatással van ránk az, amit látunk. Talán jobb lenne, ha nem látnánk mindent. És igyekeznénk megválogatni azt, hogy mit engedünk be a fejünkbe. Ha nem így teszünk, lelkünk, szívünk károsulhat, amit ki kell javítanunk.
Ez alapján a Tóra válasza a fenti kérdésre az, hogy még ha nem is tiltjuk meg másoknak a „művészi önkifejezést”, ha az erőszakot tartalmaz, akkor legalábbis saját magunkat mint nézőt kíméljük meg tőle.
(eredeti változat: Facebook)
