Amikor megérkezünk a zsinagógába, szokás elmondani a „Má tájvu” imát, melyet sokan úgy fordítanak, hogy „Milyen szépek a te hajlékaid”. Azonban ez a fordítás nem pontos. A héber „jáfe” szó jelentése „szép”, és valóban léteznek bibliai versek, melyek a fizikai szépségre utalnak, (például Énekek éneke 7:2, mely a Chagiga 3a szerint a három zarándokünnepre utal).
A „Má tájvu” mondása során gyakran ösztönösen jobban esik kimondani ezt az imát egy szép zsinagógában, mint egy visszafogottabb környezetben. Felmerül a kérdés, hogy vajon szabad-e a zsinagógába a szépsége miatt menni, vagy például az eső elől bemenekülni? A Talmud egyértelműen kimondja, hogy eső ellen nem szabad a zsinagógát menedékként használni.
Érdekes módon a „Má tájvu” ima Bileámtól származik, a hetiszakaszból. Bölcseink információi szerint Bileám valójában átoknak szánta azokat a szavakat, amelyeket később áldássá váltak.
Felvetődik a kérdés, hogy nem probléma, hogy olyasmit idézünk, ami eredetileg átoknak volt szánva? Ezt a kérdést a Máhársál is feltette, aki a Remo kortársa és rokona volt. Bár a szidurokban (imakönyvekben) szerepel ez az ima, de ami a szidurokban nyomtatva van, az nem feltétlenül szentírás. Érdekes módon a Misna Berura, amelyet sokan követnek, látványosan kihagyja ezt a sort, és elegánsan átugorja a témát, mintha nem is létezne. Az Aruch HáSulchán azonban azt mondja, hogy mondjuk.
Végül, van egy talmudi forrás, ami támogatja az ima mondását. Azonban nem azért, mert a Talmud azt írja, hogy a szidurokba bekerült, hiszen gaoni, azaz Talmud utáni hagyományról van szó. A Talmud azt mondja, hogy a Bölcsek eredetileg azt akarták, hogy Bileám szakaszát mondjuk a Smában. Miért nem mondtuk mégis? Itt lenne a helye, hogy a Talmud azt mondja, azért nem, mert Bileám gonosz volt. De nem ezt mondja. A Talmud indoklása az, hogy túl hosszú lenne, és nem akarják ezzel fárasztani a közösséget, hogy hosszan imádkozzanak és hosszan beszéljenek.
