Mózes ötödik könyve a feddések témájával kezdődik. Rási rögtön három praktikus jó tanácsot is tanít, amit mindnyájan tanulhatunk abból, ahogyan Mózes megfeddte a Szentföldre bevonulni készülő népet, halála előtt, mielőtt elbúcsúzott tőlük.
„Ezek azok a szavak, amiket mondott Mózes […] miután megverte Szichont, az emori királyát […] és Ógot, Básán királyát” (1:1-4)
1. Mózes csak azután mondott feddést a népnek, hogy már bizonyított. Üzenetének lényege az, hogy ha a nép a Tóra szerint viselkedik, akkor nincs mitől félnie, hiszen az Örökkévaló velük harcol, és bizonyosan legyőzik az ellenséget.
Ha Mózes csak annyit mondott volna, hogy ő most nem mehet velük, de nekik harcolniuk kell, akkor a nép azt felelhette volna, hogy tartanak attól, hogy veszíteni fognak, hiszen nem lehetséges a Tórát tökéletesen betartani. Mózes sikeres hadjáratai bebizonyították az ellenkezőjét, ahogyan később ő maga mondja:
„Mert ez a parancsolat nem áll tőled távol […] hanem a szádban és a szívedben van, hogy megcselekedd.” (Mózes 5., 30:11-14)
Vagyis a Tóra törvényei betarthatóak, az isteni elvárás teljesíthető, ezért a harcok során is remélhetik a sikert.
2. Nemcsak szemtől szembe feddte őket, hanem burkoltan is. A helységnevek, amiket felsorol, Rási magyarázata szerint mind-mind utalások a korábban elkövetett hibáikra (ld. előző cikk).
„A bölcsnek a ráutaló viselkedés is elég [ahhoz, hogy tanuljon belőle].” – magyarázzák Bölcseink (Midrás Mislé, Példabeszédek 22:6 alapján).
A legtöbb ember nem szereti, ha „túlmagyarázzák” neki a dolgot, különösen, ha a kritikájáról van szó. Lelkük mélyén értik azt, ha valami nem stimmel, éppen ezért nem jó ötlet túl sokat feszegetni az ilyesmit.
3. Élete végéig várt a kritikával. Ezt Jákobtól tanulta, akiről szintén azt tanultuk, hogy a halálos ágyán, amikor áldást ígért a fiainak, némelyik áldás helyett feddést kapott (ld. Rási 1:3). Hogy miért kellett várni? Rási magyarázata szerint az volt az aggodalom, hogy ha életében mondja, akkor a sértett fiú akár el is pártolhat az apjától, és csatlakozhat a család egy más tagjához. Például Észávhoz, akinek viselkedése sajnos egyáltalán nem volt példaértékű.
És mi történik, ha a halálos ágyán mondja a feddést? A haldokló apának a fiai sokkal több mindent lehetnek képesek elfogadni. Különösen, ha szem előtt tartják azt a talmudi elvet is, hogy „a beteg ember felett ott van az Örökkévaló Jelenléte” (ld. Mózes 1., 47:31 Rási, Sábát 12b alapján).
De miért is volt szükséges egyáltalán az, hogy Mózes megfeddje a népet?
A Tóra azt írja: „Feddve fedd embertársadat” (Mózes 3., 19:17) E micva célja az, hogy ha valaki valamit nem jól csinál, akkor szóljunk neki, figyelmeztessük erre – azért, hogy hagyja abba.
Mózes esetében azonban nem erről volt szó. Hiszen ő a 40 éves pusztai vándorlás végén emlegette fel a nép bűneit. Gyakran olyasmit, amit nem is ők követtek el, hanem a felmenőik, az előző nemzedék, akiknek az Örökkévaló megesküdött, hogy nem is vonulhatnak be a Szentföldre (ld. Mózes 4., 14:23).
Ez pedig igen furcsa: mi lehet a célja – vagy tórai értéke – annak, amikor nem idejében szólunk a másiknak, hanem utólag?
Az ötödik könyv különleges. A feddések csak az egyik különleges jellemzője. A másik: a törvények sokasága. Igaz, hogy más könyvekben is szerepelnek törvények, sőt, a Tórának pontosan ez a célja, azonban a parancsolatokkal leginkább sűrűn teletűzdelt rész ebben a könyvben található.
Ld. A parancsolatok számának eloszlása a Tórában, 2024. február 1., Orti.hu. A legtöbb parancsolatot tartalmazó listán az első és a harmadik hetiszakasz is ebben a könyvben szerepel.
Talán ez megválaszolja a kérdést: a muszárra, a feddésre azért van szükség, hogy a hallgatása felkészítse a hallgatót a parancsolatok befogadására.
Nem az a cél, hogy felemlegessük azt, ami már elmúlt, vagy hogy rosszul érezzük magunkat miatta. Hanem az, hogy tükröt tartson elénk, hogy szembesüljünk saját gyengeségeinkkel, az emberi hiányosságokkal. Ha ugyanis hibátlannak érezzük magunkat, akkor hiányzik a belső, mély igény a fejlődésre.
A Tóra célja pedig a gyakorlati fejlődés. Ahogyan Bölcseink tanítják:
„A bölcsesség célja a micvák és a jó cselekedetek.” (Beráchot 17a)
Ehhez pedig mindenekelőtt a szíveinknek kell befogadónak lennie. Ezt segíti elő Mózes feddése, mellyel a nép gyengeségeire mutat rá.
