Most pénteken, nem sokkal a sábesz bejövetele előtt még egy kicsit utoljára tanultunk Pinchász kapcsán ez utóbbiról. Hiszen Pinchász a saját kezébe vette az irányítást. Nem várt a bíróságra, amire manapság annyian várnak, és ki tudja, hányan a bíróság lassúságára apellálnak.
Pinchász mindezt inkább megkerülte egy gyorsított, „önbíráskodási” eljárásban. De vajon jól tette-e? És mit mond erről a halacha, mennyire és mikor alkalmazható manapság ez a logika?
A hetiszakasz egyik központi alakja Pinchász, akinek cselekedete egy rendkívül összetett és kényes kérdést vet fel: mi a tórai megítélése az önbíráskodásnak?
Pinchász története
A nép bűnbe esett: Moáb leányai paráznaságba csábították őket, és ennek következtében Isten haragra gerjedt. Az Örökkévaló utasította Mózest:
„Vedd a nép főembereit, és akaszd fel őket fényes nappal az Örökkévaló előtt, hogy elforduljon az Örökkévaló haragja Izraelről.” (4Mózes 25:4)
Mózes továbbította a parancsot a bíráknak:
„Mindegyiktek ölje meg az embereit, akik Baal Peorhoz csatlakoztak.”
Ebben a helyzetben történt, hogy egy izraelita férfi nyilvánosan egy midjánita nőt vitt a közösség közepére. Ezt látva Pinchász – aki nem volt bíró – felkelt, és „kezébe vette a törvényt”, vagyis leszúrta a bűnös párt. Ez az önbíráskodás megszüntette a csapást, amelyben már 24.000 ember halt meg.
Ennek nyomán az Örökkévaló azt mondta:
„Pinchász, Elázár fia, Áron főpap unokája elfordította haragomat Izrael fiaitól… Ezért adom neki békém szövetségét.” (4Mózes 25:11-12)
Pinchász különleges státusza
Érdekes kérdés merül fel: ha Pinchász Áron unokája volt, hogyan lehet, hogy nem volt kohén? A bölcsek szerint azért, mert már akkor is élt, amikor Áront és fiait kohénokká avatták – ő viszont ekkor még nem volt kijelölve. Így az ő esetében egy későbbi, különleges jutalomként jelent meg a kohénság elnyerése, éppen a hősi tette révén. Mondhatni, „megdolgozott érte” – méghozzá önbíráskodás által.
Ez pedig az alapkérdéshez vezet minket: szabad-e egy embernek a saját kezébe venni a törvényt?
Az önbíráskodás kérdése a halacha tükrében
A világi jog – például a magyar polgári jog – kifejezetten tiltja az önbíráskodást. A bíróságok hivatottak igazságot szolgáltatni, az erőszak alkalmazása kizárólag az állam monopóliuma.
De mit mond a halacha?
1. Az alapelv – tárgyalás a bét din előtt
Zsidó ember vitája zsidóval elsődlegesen a zsidó bíróság, a bét din elé tartozik. Ha ez nem lehetséges – például az egyik fél nem akarja elfogadni a bét din autoritását –, akkor a bét din engedélyt adhat a világi bírósághoz fordulásra.
Ha a peres felek nem hajlandók elfogadni a bét din döntését, akkor a vallási bíróság nem rendelkezik eszközökkel a döntés végrehajtásához, hiszen az állami erőszakmonopólium nem áll rendelkezésére. Ilyen esetekben kerül sor engedélyre a világi fórum igénybevételére.
2. Mikor engedett az önbíráskodás? – Sulchán Áruch és a Talmud
A Sulchán Áruch (Chosen Mispat 4:1) így fogalmaz:
„Csinálhat az ember ítéletet magának, ha a másik embernél látja a saját vagyontárgyát.”
A példaként említett helyzet: ha valaki a saját tulajdonát – például telefont – másnál látja, azonnal visszaveheti tőle, akár erőszakkal is, amennyiben más módon nem tudja visszaszerezni.
A forrás ennek hátterében a Bává Kámá traktátus 27a oldala. A Talmud hosszan tárgyalja, mikor vehet törvényt a saját kezébe az ember. Az egyik vélemény szerint, ha vesztesége keletkezik abból, hogy nem cselekszik azonnal, akkor az önbíráskodás jogos.
Más vélemény szerint akkor sem megengedett, csak bét din útján. A végeredmény: ha sürgető, közvetlen veszteségről van szó, akkor jogos az önvédelem és önbíráskodás.
Különleges eset: a mószer
A tanítás második része a meszira, vagyis “mószerolás” fogalmát tárgyalja.
A Sulchán Áruch (Chosen Mispat 388) szerint súlyos vétség az, ha egy zsidó másik zsidót nem zsidó hatóságokhoz feljelent, különösen, ha ez anyagi vagy fizikai kárt okozhat neki. A „mószer” gyakorlatilag kiírja magát a közösségből.
Van azonban kivétel: ha valaki a közösséget veszélyezteti, akkor lehetőség van fellépni ellene. Például ha valaki másokat pénzügyileg tönkretesz, vagy az állami büntetőjogi felelősséget másokra hárítja, akkor az már nem magánügy, hanem közösségi szintű veszély.
Egy konkrét eset tanulságai
Egy valós közösségi esetről is szó esett, ahol valaki visszaélt egy jótékony adományozó bizalmával, és nem volt hajlandó kiköltözni egy ingatlanból. Ez a személy így nemcsak jogtalanul lakott ott, de anyagi kárt is okozott a támogatónak, aki az ingatlan bérleti díját viselni kénytelen volt.
A helyzet kimerítette a meszira fogalmát, mivel a cselekmény következtében zsidó emberek pénzügyi veszélybe kerültek. Az esetet rabbival egyeztették, aki – a fentiek alapján – megerősítette, hogy az illető „majszérnak” minősül. Azaz az általa elkövetett kár, és annak jellege miatt nem védelmezhető többé ugyanúgy a halachikus rendszerben.
Konklúzió
-
Pinchász tette önbíráskodás volt, de helyes és szükséges önbíráskodás, mert azonnali veszélyhelyzetet oldott meg.
-
A halacha megengedi az önbíráskodást bizonyos feltételek mellett, különösen, ha azonnali kár fenyeget, és nincs lehetőség bírósághoz fordulni.
-
A „mószer” fogalma tovább árnyalja a képet: aki más zsidót hatósági vagy anyagi kárnak tesz ki, az önmaga helyezi ki magát a közösség védelméből.
-
A modern környezetben – amikor az államhatalom igazságos – ez a kategória másképp értelmezendő, de nem tűnt el teljesen.
-
Mindig ajánlott rabbinikus tanácsot kérni, mielőtt ilyen súlyos döntést hoznánk.
Zárszó
Reméljük, hogy nem kerülünk többé ilyen helyzetbe – se önbíráskodásra, se „mószerolásra” ne legyen szükség. Bárcsak mindig csak tisztességes, jó emberekkel találkoznánk. Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a tanulásban. Legyen szép, békés Szombatunk!
