„Ezek a szavak, amiket Mózes mondott egész Izraelnek Jordánon túl, a pusztában, a síkságon, a nádasnál szemben, Paranban, Tofelben, Lábanban…” (Mózes 5., 1:1)
Rabbi Jochánán azt mondja: végignéztük az egész Szentírást, és sehol nem találtunk ilyen nevű helyeket!
Akkor mégis hogyan értelmezhetjük ezt a mondatot? Rási szerint ez Mózes rejtett fedésének része, melyet a bevonuló népnek mondott:
„panaszkodtak [toflu] a mannára, hogy az fehér [láván]”.
Abban nincsen semmi új, hogy a nép panaszkodik a mannára, hiszen számos ilyen kritikát hallhattunk már korábban is (pl. Mózes 4., 11:6).
De az vajon mit jelenthet, hogy arra panaszkodtak, hogy a manna fehér?
Bölcseink azt tanítják, hogy a mannának egészen különleges íze volt. Mindig éppen olyat ehettek, amit csak akartak (ld. Jomá 75a). Viszont a színére ez sajnos nem volt igaz. Ezért nem tudta a manna kielégíteni pusztában vándorló őseink vágyát.
Bölcseink ugyanott azt is tanítják, hogy a vak ember nem élvezi az evést (Jomá 74b). Igaz, hogy ő is ugyanazokat az ízeket érzi (sőt, talán még erősebben is), de mivel nem látja, ez hiányzik számára az élményből. Ez megmagyarázza, hogy mi hiányzott őseinknek a manna teljeskörű élvezetéből.
Mindezzel együtt – vajon jogos volt ez a panaszuk?
Hiszen jobb ételt kaptak, mint amit valaha is el tudtak volna képzelni! Csak egy egészen kis dolog hiányzott az élményük tökéletességéhez. De ez is elég volt ahhoz, hogy megakadályozza azt, hogy élvezzék.
Ebből azt tanuljuk, hogy óvatosnak kell lennünk, mert a jécer hárá [rossz ösztön] képes arra, hogy sok jó dolgot, amit már megkaptunk, eltakarjon előlünk, és csak arra az egyetlen apró részletre fókuszáljunk, ami hiányzik. És ez el tud rontani minden mást, amiért pedig hálásak lehetnénk.
