A következő sábát, holnapután, Sábát Náchámu. Ez egyike annak a három sábátnak, amit a haftáráról neveztünk el – ami azt mondja:
„Nachámu, nachámu ámi” – „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet”.
Jesájá prófétának a zsidó nép vigasztalásáról szól ez a prófécia. Az első két szó felszólító módban van. A kérdés az: hogyan lehet vigasztalódni, ha eddig rosszul érezted magad? Eddig böjtöltél, gyászoltál, ott volt az egész gyászidőszak – most meg hirtelen, varázsszóra: „vigasztalódj”?
Nagyon gyakran félreértjük ezt. Szerintem azért értjük félre, hogy mit jelent az igazi vigasztalás, mert nem a zsidó hagyományoknak megfelelően próbáljuk megnézni, hogy pontosan mit is jelent.
Ha egy szónak az értelmét keressük, akkor mindig azt kell megnéznünk először, hogy hol szerepel először ez a szó a Tórában, és ott mit jelent. Ennek a szónak az első előfordulása: „Nihámti” – az Örökkévaló mintegy megbánta, hogy megteremtette az embert (Mózes 1., 6:6).
Megbántam és megvigasztalódtam: ugyanaz a gyök – nun-chet-mem. Akkor valami a fordítással van baj.
Hogyan lehet az, hogy „megbánni” és „vigasztalódni” ugyanazt jelentse héberül?
Amikor a zsidó nép az aranyborjúval vétkezik, az Örökkévaló utána megmutatja Mózesnek a tizenhárom isteni tulajdonságot: „Hashem, Hashem, ráchúm vechánún…” – és a végén olvassuk: az Örökkévaló „meggondolta magát” azzal a rosszal kapcsolatban, amit tervezett. Nem „megbánta”, hanem meggondolta magát.
Ez a szó jelentése: újragondolni.
Talán úgy lehetne legjobban fordítani, hogy: megtanulni a dolgokat más perspektívából látni.
És erről szól a parancs. Így már talán megértjük Jesájá prófétát. Izrael népe – tanuljátok meg a történelmet más szemszögből nézni!
Ha a személyes gyászra gondolok: én most mondok kádist, mert édesanyám Purim előtt hunyt el. Az idő segít abban, hogy a dolgokat más szemszögből nézzük. Amikor egy eseménynél jelen vagyunk, akkor annak az élménye friss, és sokszor átveszi az irányítást. De idővel eltávolodunk tőle, és megtanuljuk más szemszögből nézni.
Hiányzik az édesanyám, nagyon. De pár hónappal később látom, mekkora áldás volt ő az életemben.
Hiányzik a Templom? Persze. Gyászoltunk, igen. De most itt az idő. Fel kell állni. Nézzük meg, mit kellene esetleg másképp csinálni, hogy jövő Tisá beÁvkor ne így gyászoljunk.
Bármilyen szép is ez a Rumbach utcai zsinagóga, bármilyen szép a lipcsei zsinagóga – de azt hiszem, elérkezett az idő, hogy Jeruzsálemben imádkozzunk, és ne itt.
A Teremtő hozza el nekünk az igazi nechámát, az igazi vigasztalást – hogy megtanuljuk a dolgokat más szemszögből látni. Megérjük azt, hogy Tisá beÁv valóban örömünnep legyen. Ne csak gyásznap, hanem valóban egy hatalmas ünnep a zsidó nép számára.
