„És most, Izrael, mit kér tőled az Örökkévaló, a te Istened? Csak azt, hogy féljed az Örökkévalót, a te Istenedet.” (5Mózes 10:12)
A Talmudban Rabbi Hanina ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy „minden az ég kezében van, kivéve az ég félelmét”, vagyis az istenfélelmet. Ezt a gondolatot a Talmud a szabad akarat koncepciójával magyarázza: mivel az Örökkévaló kéri tőlünk, hogy féljük Őt, ez a mi kezünkben van, ez egy szabad akaratra alapuló döntés.
A rabbinikus bölcsek felfogása szerint a szabad akarat limitált: nem azt jelenti, hogy azt csinálsz, amit akarsz, hanem azt, hogy egy szűk mozgástéren belül hozhatunk jó vagy rossz, etikus vagy nem etikus döntéseket. Naponta talán csak néhány szabad akaratra épülő döntést hozunk, a többi cselekedetünket a körülmények és adottságok határozzák meg.
Az istenfélelem fontosságát alátámasztó források
A tanítás több forrásból is bizonyítja, hogy az istenfélelem nem csekély dolog. A próféták és a rabbinikus irodalom az istenfélelem két kulcsfontosságú helyére utal:
- Tóra: 5Mózes 10:12 – „És most, Izrael, mit kér tőled az Örökkévaló, a te Istened? Csak azt, hogy féljed az Örökkévalót, a te Istenedet.”
- Próféták: Ézsaiás 33:6 – „…az Örökkévaló félelme az Ő kincsestára.”
A Talmud két traktátusában is kiemelten foglalkozik ezzel a témával:
- Talmud, Beráchot 33b: A fenti Mózes idézet kapcsán felmerül a kérdés: valóban csak ennyit kér az Örökkévaló? A Talmud egy hasonlattal válaszol: ha egy embernek van egy nagy edénye, és azt kérik tőle, könnyen adja oda, mintha egy kicsi edény lenne. Mózes, mivel ő maga istenfélő volt, az istenfélelmet könnyű dolognak tekintette, ezért mondta, hogy „csak azt kéri” az Örökkévaló.
- Talmud, Sábát 31a: A traktátus azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy milyen szerepe van az istenfélelemnek a Tóratanulásban. Itt Rabbi Chanina Jesaja próféta idézetére hivatkozik: „…az Örökkévaló félelme az Ő kincsestára.” A Talmud ezt úgy értelmezi, hogy az istenfélelem a tudás raktárháza, amely megőrzi a megszerzett tudást.
Az istenfélelem két típusa
A tanítás kétféle istenfélelmet különböztet meg:
- Az egyszerű istenfélelem (jirát háones): A büntetéstől való félelem. Valaki azért nem tesz rosszat, mert fél a következményektől és a büntetéstől. A Talmud ezt a tudatlan, hétköznapi emberekhez méltó félelemnek tartja.
- A magasabb szintű istenfélelem (jirát háromemut): A tisztelettől való félelem. Valaki nem azért tartózkodik a rossz cselekedetektől, mert fél a büntetéstől, hanem a Teremtő nagysága és tisztelete miatt. Ez a fajta istenfélelem nehezen elérhető, és a mély elmélyülés, a Tóratanulás eredménye.
A tanítás kiemeli, hogy a Meszilát Jesárim (Az igazak ösvénye) és az Orchot Cádikim (Az igazak útja) című rabbinikus művek is hasonlóképpen, két eltérő típusú istenfélelmet írnak le. Nemcsak a címük hasonló magyarul – tartalmukban átfedések vannak, például az istenfélelem kérdésében. Az erények létrájának utolsó, legmagasabb fokaként írják le, amelyet a Tóratanulás és a micvák betartása után lehet csak elérni.
Az istenfélelem mint „kulcs” a Tórához
A Sábát 31a traktátus egy másik híres hasonlata szerint az istenfélelem a Tórához vezető „külső kulcs”. A tanításban elhangzó értelmezés szerint hiába van valakinek Tóratudása („belső kulcsa”), ha nincsen istenfélelme („külső kulcsa”), nem tud bejutni a tudás valódi „raktárházába”. Ez azt jelenti, hogy a jirát sámájim egyfajta előfeltétele és megőrzője a megszerzett tudásnak.
A bölcsek bölcsessége is csak akkor marad meg, ha az illető bűntől való félelme, vagyis az istenfélelme is megvan. Ez a „tartósítószer” segíti a tudás megőrzését és stabilitását.
