„Ne állíts magadnak oszlopot (מַצֵּבָה), amit gyűlöl az Örökkévaló, a te Istened.” (Mózes 5., 16:22)
A kifejezés többször szerepel már az első könyvben: az ősatyák állítottak ilyen oszlopokat. Például Jákob:
„És fölkelt Jákob… és oszlopot állított Bételben” (1Móz 35:14).
Rási szerint a „macéva” klasszikus forma volt, amit az ősatyák kilenc alkalommal használtak. A „macéva” egy kőoszlop, amelyen akár az Örökkévalónak is áldoztak.
Egy érdekes észrevétel: van sír, amely egyetlen kőből áll, és van, amely kettőből. Ha egyetlen kőoszlop is problémás, hiszen a Tóra tiltja a macéva-állítást, akkor miért engedélyezett a sírkő?
Rási és a magyarázók kérdése
Rási hangsúlyozza: a tilalom akkor is érvényes, ha az oszlopot nem bálványimádásra, hanem az Örökkévaló tiszteletére állítják. A mondatban ugyanakkor szerepel: „ne állíts magadnak (לְךָ) oszlopot”. Miért mondja mégis azt Rási, hogy ez az Örökkévalóra vonatkozik?
Mose Feinstein rabbi magyarázata
Jákob kétféle oszlopot állított:
- Az Örökkévalónak – italáldozatokkal, olajjal, borral.
- Felesége emlékére.
A Tóra azonban egyértelműen az Örökkévalónak szánt oszlopot tiltotta meg:
„Mert gyűlöli az Örökkévaló, a te Istened” (uo.).
Mindkét aspektus – embernek és Istennek szánt oszlop – benne van a szövegben, de a hagyomány (Rási, Rambam) szerint a tiltás az isteni tiszteletre szánt oszlopra vonatkozik. Emberi emlékállítás (pl. sírkő) nem tartozik ide.
A hagyomány és a források
A Talmudban kevés szó esik erről. A Jeruzsálemi Talmud említi, de főleg a bálványimádás összefüggésében. A babilóniai Talmud inkább a leborulás kérdését tárgyalja. A fő vonal Rási és Rambam magyarázata:
- Rási: még az Örökkévalónak szánt oszlop is tilos.
- Rambam (Hilchot Avoda Zara 6:6): ha egy vallási közösség összegyűlik egy kőoszlopnál, az tilos – még akkor is, ha az Örökkévalónak szánják, mert a bálványimádók is így tettek.
Ezzel szemben síremlékként állított kőoszlop engedélyezett.
Miért tilos az Istennek szánt oszlop?
Mose Feinstein rabbi magyarázata: az ősatyák idején, a Tóraadás előtt, kedves dolognak számított. Az ember akkor még kérhette, hogy múltbéli jócselekedeteiért járjon jutalom. A Tóraadás után azonban mindig kötelesek vagyunk újabb és újabb micvákat teljesíteni – nem lehet a múlt érdemeire támaszkodni. A macéva szimbóluma a lezárt, „kész” cselekedet; de a zsidó ember feladata folyamatos fejlődés.
Viszont az elhunytak számára értelme van a sírkőnek, mert nekik már nincs lehetőségük további fejlődésre. Ezért a sírkő megengedett.
A „לְךָ” („magadnak”) kifejezés
Miért szerepel a szövegben a „magadnak”? A Tóra sosem feleslegesen fogalmaz. A lech lechá esetéből tanuljuk: „a saját hasznodra, a saját szándékod szerint”. A tilalom tehát arra vonatkozik: ne állíts oszlopot saját hasznodra, a saját érdemeid örökítésére. Ez illeszkedik Rav Mose Feinstein magyarázatához: az Istennek szánt oszlop az ember saját érdemeinek „kőbe vésését” jelentené – és ezt tiltja a Tóra.
Filozófiai különbségtétel
A Maharal megjegyzi: nem minden hasonlóság a bálványimádókhoz tilos. Ami nélkülözhetetlen forma (például az oltár, vagy maga az áldozati állat – nincs más mód áldozat bemutatására), az megengedett. Ami viszont csak önkényes szokás volt náluk (például a kőoszlop), azt a Tóra kifejezetten megtiltotta.
Ezért a sírkő nem tartozik a tilalomba: az emlékezés emberi szükséglet, nem vallási szertartási utánzás.
