A múlt héten kezdtük el olvasni Mózes ötödik könyvét. Az első hetiszakaszban, a Devárimban, a bevonuló nép mindenkelőtt „történelemleckét” kapott Mózestől. Akkor azt kérdeztük, hogy miért éppen ezeket a témákat választotta tanulságként.
A mostani hetiszakasz, a Váetchánán már egyértelmű elmozdulást mutat a micvák, törvények irányába. Noha még nem olvashatunk olyan sok micvát mint a néhány hét múlva következő szakaszokban, de számos olyan fontos alapelvet megfogalmaz, ami számos más micvára hatással van.
Ilyen például az, hogy a Tórához nem lehet hozzáadni vagy elvenni belőle (Mózes 5., 4:2), az, hogy a Tóratanulás és az imádkozás az, ami különlegessé tesz bennünket (4:6-8), az élet védelmének kötelessége és a Tóratanulás felejtésének tilalma (4:9-10).
Ugyanitt hangzik el az a mondat, mely Bölcseink értelmezése szerint meghatározza a hozzáállásunkat egy alapvető dilemmához:
Vajon szabad-e a Tóra tanulásáért vagy tanításáért pénzt elfogadni? Vajon megragadhatunk-e egy ilyen lehetőséget azért, hogy az egész életünket csak a Tórának szenteljük?
A Talmud ugyanis így magyarázza Mózes tanítását:
„’Lásd, tanítottam nektek törvényeket és rendeleteket, ahogyan megparancsolta nekem Örökkévaló Istenem’ – ahogyan én ingyen tanítottam nektek, ugyanúgy ti is ingyen tanítsátok.” (Nedárim 37a, Mózes 4., 4:5 alapján)
Mindez a Talmud Nedárim traktátusában szerepel, ami a fogadalmakról szól. De mi köze van a fogadalmaknak a Tóratanítás fizetségéhez?
Régi időkben ugyanis a fogadalom nemcsak az önkéntes adományozás egyik módja volt. Hanem ha két ember összeveszett egymással, gyakran „kitagadták” egymást. Ilyenkor az egyik megfogadta, hogy soha nem fog semmit elfogadni a másiktól, a másik pedig nem fogadhat el semmit tőle (és sokszor a másik is megfogadta ugyanezt). Ez a modér hánáá, szó szerint a haszonélvezettől való fogadalomtétel.
Ebben az ügyben merül fel a Tóratanítás kérdése is: vajon tanulhat-e Tórát az az ember a másiktól, aki megfogadta, hogy nem fog haszonélvezetet nyerni általa?
Erre a válasz már igencsak közel áll a mi témánkhoz: amennyiben a Tóratanítás „aprópénzre váltható”, akkor nem, hiszen haszna van a tanulásból. Ha azonban a Tórát tilos pénzért tanítani, akkor nyugodtan tanulhatnak együtt azután is, hogy kitagadták egymást, hiszen a Tóratanulás szükségszerűen ingyenes, az semmiféle evilági haszonélvezettel nem jár.
A fentiek alapján azt gondolhatnánk: mivel Mózestől a Tórát ingyen kaptuk, ezért ingyen is kell azt továbbadnunk – vagyis semmiképpen nem váltható pénzre, tehát az egymással összeveszett emberek, továbbra is tanulhatnak együtt Tórát. A Misna válasza erre a kérdésre azonban mégsem ennyire egyszerű:
„Taníthatja midrásra [magyarázatokra], halachára [törvényekre], aggadára [elbeszélésekre] – de nem taníthatja a Szentírás szövegére.” (Misna, Nedárim 4:3)
Vagyis éppen a Szentírás (Tanach, vagyis Tóra, próféták, egyéb szent iratok) szövege az, amiért lehetséges pénzt elfogadni? Hogyan lehetséges ez? Hiszen Mózes ezt is ingyen adta nekünk!
A Talmud válasza szerint a Szentírás tanítása gyakran magában foglal valami mást is: egy olyan különleges „szolgáltatást”, amiért már lehetséges díjat számítani:
„Ráv mondta: az őrzés árát.
Rabbi Jochánán mondta: a dallamjegyek tanításának árát.”
(Nedárim 37a)
Itt „őrzés” alatt a kisiskolás gyerekekre való felügyeletet kell érteni. Ugyanis tipikusan ők azok, akik a Szentírást tanulják – a tanítóik jövedelmét pedig praktikusan szükséges megoldani.
A dallamjegyek pedig ismerősek lehetnek azoknak, akik szombatonként járnak zsinagógába, ahol az aktuális tórai hetiszakaszt a hagyományos dallamokon olvassuk fel. Noha ez nem szigorúan vett része a Mózestől kapott Tórának, de a szokásunk az, hogy ezt is megtanítjuk, a szöveggel együtt – így ezért joggal kérhető fizetség.
Népünk fennmaradásának záloga az, hogy a Tórát mindig tudjuk, tanuljuk és tanítsuk. Nemzedékeken keresztül voltak olyan nagy tanítók, akik képesek voltak világi elfoglaltságuk mellett is a lehető legmagasabb szinten gondozni ezt az örökségünket.
Ugyanakkor még a talmudi időben is voltak olyanok, akik kizárólag Tóratanulással foglalkoztak (ld. Beráchot 35b / Rabbi Simon és Rabbi Jismáél vitája, Misna Kidusin 4:14 / Rabbi Nehorái véleménye). Ugyanígy, a mi nemzedékünk nagyjai is bátorítanak arra, hogy ha képesek vagyunk rá, és találunk ehhez megfelelő anyagi támogatást, akkor szenteljük életünket a Tóra állandó tanulmányozásának (Biur Halacha 156:1, 231:1).
