Tegnap egy érdekes kérdésről beszélgettünk, és szeretném ezt a témát most egy kicsit részletesebben körüljárni: szabad-e pénzt elfogadni a Tóra tanulásáért?
A hetiszakasz alapján látjuk, hogy Mózes nem kapott fizetséget a Tóra tanításáért. Felmerül a kérdés: miből élt? A Talmud szerint a széttört kőtáblák maradványaiból élt meg – bár hogy pontosan hogyan, azt nem tudjuk. Lehet, hogy múzeumot rendezett belőlük, és belépődíjat szedett – de ezt már csak találgatni lehet.
Ez a kérdés tehát valós: miből élhet az, aki Tórát tanul és tanít? A Rámbám (Maimonidész) ebben a kérdésben rendkívül egyértelmű és szigorú. Egyértelműen kijelenti: semmiféle körülmények között ne fogadjon el pénzt az ember a Tóra tanulásáért. Ő nemcsak prédikált, hanem aszerint is élt. Orvosként dolgozott, és bár egészen elképesztő munkaterhe volt – napirendje ismert, és szinte lehetetlennek tűnik, amit véghez vitt – mégis tanított, írt, és a tőle származó tudás máig nélkülözhetetlen.
A Rámbám példája gyakran kerül elő ebben a vitában, mint a legszigorúbb nézet. Mindenki, aki erről beszél, visszatér hozzá. A későbbi értelmezők is mindig azt mondják: amit a Rámbám tiltott, az egy konkrét esetre vonatkozott – de más eseteket ő maga is talán megengedne. Ez az értelmezői hozzáállás sokszor lehetővé teszi a Tóra tanulásáért való pénz elfogadását. Ma rabbiként vagy tanítóként dolgozni nem számít bűnnek – modern poszkimok ezt megengedik.
A Misna Berura, amely a Chofec Cháim halachikus enciklopédiája, szintén részletesen foglalkozik a témával. Ő is visszanyúl a Rámbámhoz, de már a 20. századi viszonyokat is figyelembe veszi. Vannak olyan kérdések, amelyekkel ő már nem foglalkozhatott, de amelyek nekünk ma relevánsak – például: online Tóra kurzus, fizetős YouTube tanítás – ezek miként illeszkednek a halachikus keretbe?
Ha valaki el akar indulni ebben a témában, ma már nem a Kicur Sulchán Áruchot ajánlom, hanem a Halachipédiát, amely logikusan felépített, jól kereshető, lábjegyzetelt forrás – ideális annak, aki a háttérbe és az alkalmazásba is bele akar látni. Például a „Laws of Learning Torah” címszónál a 15. pont épp a tanulásért vagy tanításért járó pénz kérdésével foglalkozik.
Eskü kötelezettsége vagy tilalma
A heti szakaszból egy rövid szakasz: 5Mózes 6:13 – „Az Örökkévaló Istenedet féljed, Őt szolgáld, és az Ő nevére esküdj.”
Ez a mondat több szempontból is különleges. Az egyik kedvenc talmudi szereplőnk, Simon HaAmszuni, itt állt meg nagy vállalkozásával. Ő ugyanis minden „et” szót (héberül az „et” – amit magyarul nem is mindig fordítunk) értelmezni próbált a Tórában. De ennél a versnél megállt, és azt mondta: ahogy jutalmat kaptam a magyarázatért, úgy jutalmaztatom a hallgatásért is. Ezt követően Rabbi Akiva jött, aki azt mondta: az „et” itt arra tanít, hogy az Örökkévalón kívül a tóratudósokat is félni kell.
A vers vége viszont azt mondja: „az Ő nevére esküdj.” Ez azt sugallja, hogy esküt tenni Isten nevére tórai micva.
És itt jön egy kérdés: valóban micva esküdni? Ugyanis a zsidó hagyományban sokszor hallani, hogy „nem esküszünk.” Mégis, a kereszténység Újszövetsége tiltja egyértelműen az esküt, míg a Tóra nem. Tehát mintha itt valami szerepcsere történt volna: a zsidók nem esküsznek, pedig a Tóra engedi, a keresztények viszont tilalmat kaptak, de mégis esküsznek.
A Sulchán Áruch „Orach Cháim” részében, ami az életvezetés rendje, a Széder Mászá uMátán, azaz az adásvétel rendje (156. fejezet) foglalkozik ezzel. Azt írja: az ember menjen dolgozni, mert „minden olyan Tóratanulás, amely munkával nem párosul, végül eltűnik” (Pirké Ávot). De mégis azt tanácsolja: a Tóra legyen a központ, a munka csak mellékes. És fontos figyelmeztetés: „ne vedd Istened nevét hiába a szádra.”
A Midrás, amely a Talmud korabeli, de később lejegyzett szóbeli hagyomány, például mesél Janáj király városáról, ahol a sok esküdözés miatt romlottak meg a dolgok. A Tóra viszont azt írja: „minden helyen, ahol említik a nevemet, ott eljövök és megáldom” – tehát a név jó említése áldást hoz. Felesleges említés viszont – a Toszfot magyarázata szerint – akár szegénységet is okozhat.
A Piszké Tesuvot megemlíti: voltak, akik akkor sem esküdtek, ha emiatt pénzt vesztettek. Pedig halachikus forrás nem tiltja egyértelműen az esküt. De ők bizalmukat Istenbe vetették.
