Már nem sok idő van hátra ebből az évből. Egyik fő dolog, amit ilyenkor mondunk: tesuvá, tefilá, cedáká – megtérés, imádkozás, adakozás áthúzzák a rossz végzést. Ez az Unetane Tokef-ben van, az egyik fontos imakölteményben, amit mondunk. Ez viszonylag újabb gyümölcse a rabbinikus hagyománynak – zsidó időszámításban mérve fiatal darab, csak pár száz éves.
A jeruzsálemi Talmudban benne van ennek a forrása. Egy rabbi ott magyarázza a Krónikák könyvében található mondat alapján, hogy ez így van: ez a három dolog tényleg áthúzza a rossz végzést.
A kérdés: miért pont ez a három dolog?
A tesuvá, a megtérés világos. Ha az ember rosszul cselekedett, és ezért rossz végzés van rajta, de megbánja, akkor kitörlik a rossz végzést. Ez a legegyszerűbb.
Az ima is logikus, mert kell kérni: „Kérlek, Örökkévaló, semmisítsd meg.” Ha kéred, akkor kapsz. Ez így működik az életben is: amit az ember nem kér, sokszor eszébe sem jut, hogy lehetne másként is.
A harmadik pedig a cedáká [adományozás]. Ez a legnehezebb. Én azt hinném, hogy ide inkább a Tóra-tanulás illene harmadiknak. Miért nem az került be? Miért az adakozás?
Szokták mondani, hogy azért, mert a szlichot (bocsánatkérő) imákban is így mondjuk: „Mint szegény ember kopogtatunk ajtódon.” Ez egy párhuzam: mi adunk a szegénynek, mi magunk is szegények vagyunk, és mi is kapjunk. Ez azonban engem nem győz meg, mert nagyon átvitt értelemben van. Ennyi erővel jobb lenne a Tóra-tanulást betenni harmadiknak.
Valószínűbb, hogy az adakozás azért került ide, mert az helyreállítja a világban a rendet. Ha a szegény ember, aki rossz helyzetben van, kap ajándékot, megváltozik az élete. És mi is ebben reménykedünk.
Ez mind a tesuvá mijirá, a félelemből való megtérés szintjén van: azért térünk meg, hogy ne jöjjön büntetés. De van ezen kívül a tesuvá méahavá, a szeretetből való megtérés, amit a Bölcsek sokkal magasabb szintnek tartanak.
