Az új év küszöbén mindnyájan azon elmélkedünk, hogy hogyan lehetnénk jobb emberek. Ilyenkor a fogadalmak közül feltehetőleg az egyik legnépszerűbb: kevesebbet fogunk halogatni!
A halogatás egyszerű tulajdonság, mely azonban mégis rengeteg negatív következménnyel jár. Ha halogatjuk az indulást, el fogunk késni mindenhonnan. Ha a munkánkat halogatjuk, és nem leszünk kész határidőre, az nemcsak anyagi veszteséget jelenthet, hanem az egészségünket is veszélyezteti az ezzel járó stressz miatt.
Felmerül a kérdés: a Tóra vajon ad olyan micvát, ami a halogatással kapcsolatos?
A mostani hetiszakaszban mindjárt két ilyen micvát is kapunk. Az egyik kötelezettségünk a Teremtő felé, a másik embertársaink felé irányul.
„Ha fogadalmat fogadsz az Örökkévalónak, ne késlekedj megfizetni, mert számonkérve számonkéri Örökkévaló Istened tőled, és vétek lesz rajtad.” (Mózes 5., 23:22)
Igen hasonló megfogalmazást találunk egy fejezettel később, amikor a munkás bérének időbeni kifizetéséről ír a Tóra:
„Ne sanyargasd a bérest, a szegényt, a szűkölködőt, testvéreid közül vagy a jövevény közül, aki a földeden, a kapuidban van. Napjában add meg fizetségét, és ne menjen le rajta a Nap, mert szegény ő, és erre áldozza az ő lelkét. És ne szólítsa miattad az Örökkévalót, és vétek lesz rajtad.” (24:14-15)
A két szakaszt összekapcsoló közös kifejezés („és vétek lesz rajtad”) az egész Tórában sehol máshol nem található meg, egyetlen részt kivéve: a hetedik év kapcsán, amikor valaki azért nem akar kölcsönadni, mert közeledik a hetedik év, és attól tart, hogy a pénzét nem fogja visszakapni (Mózes 5., 15:9).
A Talmud mindkét esetben többféle véleményt is ír arra, hogy pontosan mi számít halogatásnak. Az áldozatok esetében:
„Amikor elmúlt felette három zarándokünnep [Peszách, Sávuot, Szukot], megszegi a ’ne késlekedj tilalmát’.
Rabbi Simon mondja: három zarándokünnep a sorrendjük szerint, és a kovásztalan kenyér ünnepe az első. Rabbi Meir mondja: akár egy zarándokünnep is. Rabbi Eliezer ben Jáákov mondja: amikor Szukot elmúlik.” (Ros Hásáná 4b)
Ezután a Talmud leírja, hogy melyik rabbi melyik tórai mondatból tanulja a forrást a véleményéhez.
Többféle kombinációt javasolnak, de mindegyikben közös, hogy csak zarándokünnepeken jelenik meg a halogatás tilalma. Ha azonban hétköznap látogatják meg Jeruzsálemet, az még önmagában nem ok. Noha arról vitát találunk, hogy a kijelölt határidő után vajon minden újabb nap megszegi-e a tilalmat, vagy csak egyszer, amikor a határidő elmúlik.
Első pillantásra nyilvánvaló, hogy a határidő után eltelt minden újabb nap újabb tilalmat hoz magával. Így találjuk a Talmudban és a Rámbámban is leírva (Ros Hásáná 6b, Máászé Hákorbánot 14:15). Azonban a Pné Jehosuá és a Turé Even is amellett érvel, hogy nem ez a halacha. Meglepő módon véleményükre még a Jeruzsálemi Talmudban is találhatunk bizonyítékot (Ros Hásáná 3a).
A munkabér kifizetése kapcsán pedig a következő vitát találjuk:
„A napi béres begyűjtheti a bérét az egész [rákövetkező] éjjelen, az éjjeli béres az egész napon.
Az ’órák bérese’ egész éjjel és egész nap.
A heti, havi, éves, vagy hétéves béres, ha nappal fejezte be, egész nap, ha éjszaka, akkor egész éjszaka és egész nap.” (Misna, Bává Meciá 9:11)
Az alapszabály az, hogy miután a dolgozó elvégezte a munkáját, a munkaadójának egy fél napja van, hogy kifizesse. Ha a napközbeni órákban dolgozott, akkor ez az azt követő éjszakát jelenti, ha éjszaka, akkor az azt követő napot.
Az „órák bérese” azonban nehezen értelmezhető. A Talmud megmagyarázza, hogy valójában ebben az ügyben vitát találunk a rabbik között:
„Az órák bérese, ha nappal dolgozott, nappal gyűjti be a bérét, ha éjjel, akkor éjjel – Rabbi Jehuda véleménye.
Rabbi Simon mondja: ha éjjel dolgozott, akkor egész éjjel és egész nappal gyűjti be.” (Bává Meciá 111a)
Vagyis ha a munka csak néhány óráig tartott, nem pedig a nap vagy az éjszaka teljes hosszán át, akkor a dolgozó előnyben van: ilyenkor azonnal megkapja a fizetségét, még az adott időszakban.
Vita van azonban arról, ha éjjel dolgozott: ilyenkor csak Rabbi Jehuda szerint van „azonnali kifizetés”. Rabbi Simon szerint ebben az esetben a dolgozó várhat egy újabb fél napot.
Felmerül a nyilvánvaló kérdés: miért van különbség nappal és éjszaka között ebből a szempontból (Rabbi Simon szerint)?
Rási megmagyarázza: mivel a zsidó időszámítás szerint a nap az estével kezdődik
(Többféle véleményt is találhatunk ebben a témában (is). Ld. még: „És lett este, és lett reggel” – a zsidó nap este kezdődik?, Orti.hu, 2024. november 5., Omek magazin IV. évf., 2. szám.).
Ezért Rabbi Simon véleménye is következetes. Őszerinte mindig az adott nap végéig lehet várni a kifizetéssel. Így ez mindig a munka befejezését követő naplementére jön ki, és ha a munka éjszaka fejeződött be, akkor jóval hosszabb a munkáltató számára a „türelmi idő”, mintha nappal.
Ha összevetjük a kétféle, halogatásról szóló témát, felfedezhetjük a hasonlóságot Rabbi Simon kétféle tanítása között.
Mind az áldozatok, mind a munkabér ügyében egységes időben gondolkodik. Az áldozatok esetén azt mondta, hogy ahhoz, hogy a halogatás bűnnek számítson, a három zarándokünnepnek sorrendben kell eltelnie, mégpedig Peszáchhal kezdődően, hiszen a Tóra azt szabja meg elsőnek. A munkabér ügyében szintén a Tórához fordul: mivel a Teremtés leírásánál a nap este kezdődik, ezért itt is ezt a teljes egységet tartja irányadónak.
