Ros Hásáná közeledtével nem kerülhetjük meg, hogy az ünnep üzenetéről és a hozzá kapcsolódó tanításokról gondolkodjunk. A hagyományban ilyenkor gyakran a Rámbám Hilchot Tesuvá (A megtérés törvényei) című művét tanulmányozzuk, amely a Misné Torá első kötetében található. A Rámbám tíz fejezetet szentel a tesuvának, és nem véletlen, hogy a megtérés tíz napjában ezeket szokás átolvasni.
A Rámbám harmadik fejezete
A harmadik fejezetben a Rámbám így fogalmaz:
„Minden egyes embernek vannak érdemei és vétkei. Ha az érdemei többen vannak, mint vétkei, akkor ő jó ember. Ha fordítva, akkor rossz ember. Ha fele-fele, akkor közepes (bénoni).”
Innen indul a kérdésünk: mit jelent közepesnek lenni, és kik is a „bénoni”-k?
Három könyv Rós Hásánákor
A Talmud (Ros Hásáná 16b) híres tanítása szerint Ros Hásáná napján három könyv nyílik meg:
- a teljesen igazak (cádikim gemurim) könyve,
- a teljesen gonoszok könyve,
- és a közepesek könyve.
A cádikokat azonnal beírják és bepecsételik az életre, a gonoszokat a halálra. A közepesek azonban függőben maradnak Jom Kipurig: ha kiérdemlik, az életre írják őket, ha nem, akkor a halálra.
A Toszafot már felveti: ez nem feltétlenül a földi életre vonatkozik, hiszen látjuk, hogy sok gonosz ember él tovább. Ezért a magyarázat szerint az Olam Habá-ra (az eljövendő világra) kell érteni. De akkor mit jelent Ros Hásáná ítélete?
A közepesek problémája
Az egyik fő kérdés:
sok közepes van, vagy kevés?
Ha kevesen vannak, akkor talán ez az egész kérdés nem érint minket. Ha viszont sokan, akkor mindannyiunk számára aktuális.
A Rámbám definíciója szerint közepes az, akinek pontosan fele micvája és fele vétke van. Ez szinte lehetetlennek tűnik: ki az, akinek az életében minden pont fele-fele? Sokkal inkább úgy képzeljük, hogy az emberek többsége átlagos, nem extrém módon jó vagy rossz, hanem valahol középen.
A Talmud kifejezése, hogy „cádikim gemurim”, arra utal, hogy a „teljesen igaz” kifejezés szükségszerű, mert a legtöbb ember nem ilyen végletes. A Rambam szerint a mérlegelésnél a bűnök és érdemek „súlya” számít, és egyetlen nagy vétek el tud billenteni mindent – ahogyan Szodoma és Gomora története is mutatja.
Nem számok, hanem súlyok
A Rámbám szövegéből az következik, hogy nem puszta számolásról van szó. Nem az 50-50 arány dönti el, ki közepes, hanem az, hogy egyetlen micva vagy vétek súlya mennyire erős. Egy nagy érdem sok bűnt is ellensúlyozhat, és fordítva is.
A Talmud mégis így tanítja:
„Mindig tekintse az ember magát úgy, mintha fele érdeme és fele vétke lenne. Ha egy micvát tesz, elbillenti a mérleget a jó irányba – nemcsak magánál, hanem az egész világ esetében.” (Kidusin 40b)
Ez arra tanít, hogy minden apró cselekedetünk döntő fontosságú lehet.
Jevámot és Jesájá próféta
A Rámbám forrásai között a Jevámot traktátus is szerepel, ahol arról olvasunk, hogy Menase király megölte nagyapját, Jesájá prófétát. Az ürügy az volt, hogy Jesájá szavai látszólag ellentmondanak a Tórának: „Keressétek az Örökkévalót, amikor megtalálható” – de hogyan, ha a Tóra szerint mindig megtalálható?
A válasz: az egyén számára az Örökkévaló különösen megtalálható a tíz bűnbánó napon Rós Hásáná és Jom Kipur között. A közösség számára mindig, de az egyénnek különösen ekkor.
Ugyancsak innen ered az a tanítás, hogy az ember napjai száma az érdemeihez és vétkeihez mérten hosszabbodik vagy rövidülhet.
Mit tanulunk mindebből?
Nem a rutin micvák számától függ minden, hanem attól, hogy tudunk-e valami különlegeset, nagyot tenni. Egyetlen micva, amely túlmutat a megszokott gyakorlaton, képes grandiózus hatást gyakorolni – akár az ember egész életére, akár az egész világra.
Ezért az ünnepi időszakban arra kell törekednünk, hogy találjunk olyan új, inspiráló micvát, olyan különleges lehetőséget, amely által valóban elbillenthetjük a mérleget a jó irányba. Így érdemelhetünk ki egy igazán jó évet.
