A hamarosan kezdődő újévi-nagyünnepi időszak központi témája a tesuvá, a lelki megújulás, melyet leggyakrabban megtérésnek szoktunk fordítani.
„Nagy dolog a tesuvá, mert gyógyulást hoz a világra, ahogyan írva van: ’meggyógyítom őket lázadozásaitokból, [akár] viszonzatlanul is fogom őket szeretni’” (Jomá 86a, Hoséá 14:5 alapján)
A prágai Maharal (1512-1609) megmagyarázza, hogy mi a mélyebb összefüggés a tesuvá és a gyógyulás között: ahogyan a gyógyulás is visszaállítja az eredeti, tökéletes állapotot, ugyanúgy a tesuvá is (ld. Netivot Olám, Netiv HáTesuvá 2).
A reggeli ébredés és tisztálkodás után mondott első áldásaink egyikében is így mondjuk:
„Istenem, a lélek, amit belém adtál, tiszta az – Te teremtetted, Te alkottad…” (Szidur)
Hasonlóan ahhoz, ahogyan Salamon király is megfogalmazta:
„Az Örökkévaló az embert egyenesnek alkotta, de ők sokféle kiszámítást kerestek.” (Kohelet 7:29)
Ez igaz az ember teremtésére is, hiszen az ember eredendően jó volt, amíg saját szabad akaratából úgy nem döntött, hogy megszegi a Teremtő parancsát. De igaz mindnyájunkra is, külön-külön: születésünkkor kaptunk egyfajta eredendő tisztaságot.
Ez a tesuvának és a nagyünnepeknek is a különleges lehetősége, hogy képes arra, hogy bizonyos mértékben visszaállítsa ezt a fajta tisztaságot.
És talán ez a jelentése annak a talmudi tanításnak is, mely szerint a tesuvát már a Teremtés előtt mintegy „odakészítette” számunkra az Örökkévaló (ld. Nedárim 39b).
Emiatt pontosabb fordítás lenne, ha a tesuvá szót megtérés helyett visszatérésnek fordítanánk. Hiszen nem egy új állapotba kerülünk bele, hanem saját, természetes személyiségünket nyerjük vissza általa.
Ugyanezt tükrözi az egyik kedvenc mondatom a Zsoltárok könyvéből, melyet minden nap elmondunk reggeli imáinkban:
„[Az Örökkkévaló] őrzi az igazságot mindörökké.” (Zsoltárok 146:6)
Pontosan mit is jelent az, hogy „őrzi az igazságot”? Nem jelentheti azt, hogy mindig igazat cselekszik, hiszen az egyrészt nyilvánvaló, másrészt nem világos, hogy mi benne az „őrzés”.
Az Örökkévaló minden egyes ember saját igazságát „őrzi”. Kiszámította és megtervezte a világot, olyan szintű pontossággal, hogy mindenkinek meglegyen a saját feladata, célja, körülményei.
Az ember egyedi alkotás, és a különleges feladatát senki más nem tudja elvégezni, a világ Teremtésétől fogva egészen az utolsó időkig.
Ez az az igazság, amit az Örökkévaló mindnyájunk számára őriz. Ha belefeledkeznénk a világ sodrásába és elkanyarodnánk attól a fő csapástól, amit kijelölt a számunkra, akkor mindig küld nekünk jelet, melyek által visszaterel az útra. Ezeket az emlékeztetőket könnyen megismerhetjük, mert olyanok mint dalban a refrén: rendszeresen visszatérnek. Ha ilyennel találkozunk, akkor tudhatjuk, hogy nemcsak képzelődünk, hanem olyan feladattal van dolgunk, amit a Gondviselés jelölt ki a számunkra. A legtökéletesebb tesuvá, vagyis visszatérés pedig az, amikor egy ilyen feladatunkhoz térünk vissza. Ebben is nagy segítséget jelent a nagyünnepi időszak.
