Ha valaki az új év új lehetőségein fellelkesülve a Tóra tanulmányozására szánja el magát, és rögtön az elejénél kezdi, akkor nem jut túl messzire, mire az első nagy dilemmával találja szemben magát.
„És mondta Isten: legyen fény! És lett fény.” (Berésit 1:3)
Történt mindez az első napon. A negyedik napon érkezik azonban a meglepetés:
„Legyenek világító testek az égbolton […] és világítsanak a földre.” (1:14-15)
Ha már az első nap volt fény, akkor miféle világító testekről lehet itt szó?
Miben különbözik az első és a negyedik nap fénye?
Rási válasza híres: az első nap fényéről úgy áll, hogy „látta Isten, hogy jó, és elválasztotta” (1:4) – Rási értelmezése szerint elrejtette. Ez lett az or hágánuz [rejtett fény], mely az idők végezetéig rejtve marad, és csak az igaz emberek részesülhetnek belőle.
E vélemény forrása a Talmudban Rabbi Elázár és Rabbi Jákob véleménye, mellyel azonban a Bölcsek vitatkoznak: szerintük a két fény egy és ugyanaz, azonban csak a negyedik napon került a helyére (Chágigá 12a).
Kiszélesíti a megértésünket a vilnai Gáon (1720-1797) gyönyörű megfigyelése: a Teremtés hét napja két párhuzamos szálon fut. Az első nap a fényről szól, a negyedik az égitestekről. A második nap a vizekről, az ötödik a vízben élő lényekről. A harmadik a szárazföldről, a hatodik pedig a száraföldet megtöltő élőlényekről.
Azaz: míg az első három nap a potenciál, a lehetőség került megteremtésre, addig a második három nap a megvalósulásé.
Ez az egyszerű, mégis mélyreható megfigyelés valójában magvaiban már sok évszázaddal a vilnai Gáon előtt létezett:
„Rabbi Simon ben Jocháj tanította: azt mondta a Sábát a Szent, Áldott Ő előtt: Világ Ura, minden napnak van párja, és nekem nincsen párom? Azt mondta neki a Szent, Áldott Ő: Izrael gyülekezete, ők a te párod.” (Berésit Rábá 11:8)
Valóban, a vilnai Gáon elemzése pontosan rámutat, hogy melyik napnak melyik a párja (noha maga az idézett midrás egy egyszerűbb megfeleltetést javasol).
A Teremtés napjai tehát a fény-víz-föld, fény-víz-föld mintázattal jellemezhetőek.
De nem sokkal logikusabb lett volna befejezni azonnal minden megkezdett műveletet?
A fény megteremtését azonnal követhette volna a világító testek megteremtése, a tengereket azonnal benépesíthették volna a halak, a földet pedig az állatok (így a mintázat fény-fény, víz-víz, föld-föld lehetett volna).
Valamint: minden eddig hallott magyarázat után még mindig furcsa belegondolni abba, hogy a fény 3 napig bármiféle világító égitest nélkül létezett.
Mindezek a problémák arra késztetnek minket, hogy megpróbáljuk megérteni pontosan, hogy mi is lehetett ez a rejtélyes első napi fény. A Tóra így ír róla:
„És hívta Isten a fényt ’nappal’-nak, és a sötétséget ’éjszakának’.” (1:5)
Mi a nappal és éjszaka jellege, esszenciája?
Az a lényegi, definiáló tulajdonság, ami akár a Teremtő szempontjából is éppúgy értelmezhető, mint a mi emberi szempontunkból, akár a Nap léte nélkül is?
Számunkra a nappal a munkálkodásról, az éjszaka pedig a pihenésről szól. Az Örökkévaló azonban sosem pihen. És mi sem töltjük jellemzően az egész éjszakát alvással.
Emiatt pontosabb, ha azt mondjuk: a nappal az, amelynek során együtt vagyunk, együttműködünk, kapcsolódunk egymáshoz. Éjszaka pedig mindenki visszavonul a saját magányába, és egyedül van. Ez már a Teremtő szempontjából is értelmezhető: nappal alkot, teremt, éjszaka pedig „csak” létezik.
Ez a fajta „nappal” pedig létezhetett a fizikai világosság megjelenése előtt is.
Amint ez a rend beáll, az is érthetőbbé válik, hogy miért kerül a Nap megteremtése későbbre (és hogyan alakul ki a vilnai Gáon által megfigyelt különleges mintázat): a Nap akkor jön létre, amikor már szükség van rá. A Nap szerepe az, hogy a földet megvilágítsa. Ezért szükséges, hogy a föld előtte legyen megteremtve.
A Teremtés hét napja alatt ötször szerepel egy igen gyakori fogalom: az elválasztás. A Teremtő elválasztja a világosságot a sötétségtől, az égi vizeket a földi vizektől, a szárazföldet a tengertől.
A nappal lényege, esszenciája a kapcsolódás, az interakció. Kapcsolódni azonban csak a különböző elemek tudnak egymáshoz, amik már el vannak választva egymástól. A Teremtés előtt azonban nem volt ilyesmi, hiszen csak a Teremtő létezett.
Sőt, Bölcseink úgy tanítják, hogy a valóságban most sem létezik semmi más a Teremtőn kívül. Minden más, amit látunk, csupán illúzió (ld. Chulin 7b, Mózes 5., 4:35 alapján).
Ez egy olyan különleges perspektíva, melynek elérése egyrészt legmagasabb szellemi ambícióink közé tartozik, másrészt magával a Teremtés művével látszólag éppen ellentétes célú. Hiszen a Teremtés szétválaszt és sokaságot hoz létre, ezáltal elrejtve a Teremtő egységét.
Szellemesen úgy is meg szokták ezt fogalmazni, hogy a Teremtő annyira végtelen, hogy egy egész világot kellett teremtenie ahhoz, hogy el tudjon mögé bújni. (Emögött az az észrevétel húzódik meg, hogy a héber olám [világ] szó gyökbetűi megegyeznek a neelám [elrejtőzött] szóval.)
Ezek alapján pontosabban érthetjük meg, hogy hogyan kell értenünk a híres mondatot:
„És látta Isten a fényt, hogy az jó.” (1:4)
A fény, amit egy mondattal később „nappal”-nak nevez el, valójában az elemek közötti interakció szimbóluma. A sokaságé, amik a Teremtés során jönnek létre a sok „elválasztás” által.
Ez „jó”, önmagában is. Nemcsak az „éjszaka” a jó, ami az egység, az egyedüllét, a magány idejének és jellegének feleltethető meg és a Teremtő Egységének tökéletes felismerésének ideális pillanata. Ez két különböző jó. A Teremtés igazi újdonsága azonban az, hogy a sokféleség is jó.
Ennek a gondolatnak egy kézzelfogható megjelenése a zsidó életvitel mindennapjaiban a hávdálá, vagyis szombatbúcsúztató, szó szerint: elválasztó szertartás.
Nem véletlen, hogy ez éppen szombat este, az új hét első napjának kezdetével történik meg. Ilyenkor ugyanis újraalkotjuk a hetünket, a világ újra elkezdődik. Ahogyan a Teremtés idején, most is elválasztással, a világos határvonalakkal és a sokféleség létrejöttével.
Ez a szertartás fejezi be a Szombatot, ami pedig a Midrás szerint arra panaszkodott, hogy egyedülálló, nincsen párja. Ez is új értelmet nyer a fentiek fényében. A Szombat ugyanis az Egység állapota, a nyugalmi helyzet (a fenti rendszerben az „éjszakának” felel meg). Valóban a Szombat egyedülálló, mert a Teremtő Egységére, egyedüliségére, kizárólagos létezésére emlékeztet, nem pedig az általa teremtett sokszínű világ interakcióira.
