A Tóra több ízben is beszél Isten és ember közötti szövetségről. Talán az első ezek közül az, amit Noéval kötött az özönvíz után, de Ábrahámmal is kötött, nemcsak a körülmetélkezés kapcsán, hanem az egyiptomi fogság apropóján is (ld. 15:13).
Ugyanígy, Mózessel is az ismertebb szövetség az, amit a Tóraadáskor kötött az Örökkévaló a zsidó néppel. Kevésbé ismert az, amiről Mózes halála előtt nem sokkal ír a Tóra, Moáv mezején (Mózes 5., 28:69).
Egyszerű megértenünk azt a fogalmat, ha két ember köt egymással szövetséget (vagy még inkább: szerződést). Hogyan értelmezhetjük azonban azt, amikor az egyik szerződő fél maga a Teremtő?
Egy szerződés általában arról szól, hogy a két félnek vannak jogai és kötelezettségei, melyeket egymás között tisztáznak. Azonban ha közelebből megnézzük, azt találjuk, hogy a Tóra által felsorolt szövetségeknek nem mindegyike ilyen. Noé szövetségénél például semmiféle feltétel vagy vállalás nincsen az emberiség részéről.
Az emberek között kötött szerződés célja az, hogy ha a szerződő felek között nézeteltérés adódik, legyen mihez tartaniuk magukat, jogilag érvényesíthessék akaratukat.
Az Örökkévaló esetében ez természetesen elképzelhetetlen, hiszen sem Őneki nincsen szüksége semmilyen szerződésre ahhoz, hogy rajtunk valamit követelhessen, és nekünk sem lehet szükségünk szerződésre ahhoz, hogy jogainkat érvényesítsük – hiszen Ő tökéletes, és betartja a szavát, nem fog megszegni semmit. (Illetve nem is képzelhető el olyan fórum, bíróság, ami ezt meg tudná tenni.)
Mindezekből az a mélyebb kérdés rajzolódik ki, amit a Tóra bármelyik szövetségénél megkérdezhetnénk:
mit veszítenénk akkor, ha egyáltalán nem is történt volna szövetségkötés?
Ha a Teremtő megígérte, hogy valamit meg fog tenni, akkor azt meg fogja tenni, akár van szövetség, akár nincs. Ugyanígy, ha tőlünk követel valamit, és büntetés jár azért, ha nem tartjuk be, akkor azt a büntetést szintén megkaphatjuk szövetség nélkül is.
Mindezen általános kérdéseken túl, Noé szövetsége ügyében van egy további kérdés is (melyet például Rámbán magyarázatában is megemlít): hogyan lehet a szivárvány a szövetség jelképe, ha egyszer az valójában egy természeti jelenség? Ha az özönvíz előtt volt egy eső, és megjelent a szivárvány, akkor vajon hogyan kell azt érteni, hogy a szivárvány kifejezetten annak a jele, hogy az Örökkévaló megemlékezett az özönvízről?
Mint számos más, elsőre megfejthetetlennek látszó tórai kérdésben, a szövetség dilemmáiban is segítségünkre siethet az esszencializmus és analitikus gondolkodás eszköztára.
Ehhez azt kell megértenünk, hogy mi is a szövetség (vagy szerződés) lényege, esszenciája? Azt már láttuk, hogy ha a két fél egymással bizalmatlan, akkor a szerződés ezt meg tudja erősíteni.
Héberül a megbízhatóság: neemánut. Gyökbetűi megegyeznek a hit [emuná] szó gyökbetűivel.
A Teremtővel kötött szövetségnek lehet ilyen célja: megerősíteni a hitünket. (Természetesen az is fontos, hogy az Örökkévaló „higgyen”, pontosabban: bízzon bennünk, hogy képesek leszünk helyes döntéseket hozni, ahogyan erre utalást találunk az ébredéskor mondott Mode áni imánkban is.)
A hit azonban általában természeténél fogva kifejezetten magánjellegű ügy. Pontosan ez a különleges a Tórában szereplő szövetség-fogalomban. Hiszen az általában az egész nép és az Örökkévaló között köttetik.
(Ez alól talán kivételt jelenthetne Ábrahám szövetségei. Azok azonban nemcsak magára Ábrahámra, hanem az ő összes leszármazottjára is vonatkoznak.)
Ez tehát a szövetség lényege: a hit nyilvános, egyfajta közösségi megerősítése.
Ez megválaszolja a fent feltett kérdéseket: ez a fajta szövetség értelmezhető ember-Isten viszonylatban is, és nem áll távol az ember-ember szövetségek fogalmától. Továbbá: a szövetségre szükség van, ha az nem lenne, akkor a közösségnek hitének a megerősödését veszítenénk el.
Noé szivárványa is jobban érthető: valahányszor az emberek meglátják a szivárványt, az emlékezteti őket Noé történetére. Így ez valóban a hit nyilvános, közösségi szintű megerősítését szolgáló szövetségként tud működni, még akkor is, ha szivárvány az özönvíz előtt is létezett.
