Érdekes kérdés merült fel a minap a zsinagógában szombaton: ha a biztonsági szolgálat erre felszólítja, hozhat-e útlevelet a külföldi turista, hogy személyazonosságát igazolni tudja?
A közterületen való hozás-vivés szombaton természetesen tórai tilalom, így a kérdés alapvetően csak olyan helyen merülhet fel, ahol van éruv. Ilyenkor a kérdés az lesz, hogy az útlevél vajon mükcének, azaz félretett tárgynak számít-e?
A mükce tilalmát a Talmud Bölcsei azért vezették be, hogy a szombatot jellegében megkülönböztessék a többi naptól: azokat a tárgyakat, amiket szombaton nem használhatunk, azokat nem is mozdítjuk el. Így a szombat élményének gyakorlatilag ezek a tárgyak (laptop, telefon, pénztárca, stb.) egyáltalán nem is képezik a részét.
Nemcsak időben kerülünk bele egy különleges, szent világba, hanem a minket körülvevő tárgyak is más arcukat mutatják felénk.
Milyen típusú tárgyak tartoznak ide?
Érdekes módon a halacha különbséget tesz egy olyan tárgy között, aminek van használata, de az egy szombaton tilos munka (pl. kalapács), és egy olyan között, aminek egyáltalán semmiféle haszna nincsen (pl. kő).
Az utóbbi a szigorúbb: teljesen tilos, semmilyen célra nem lehet használni. Hiába lehetne e kettő közül bármelyikkel például feltörni szombaton egy diót és megenni, míg az előbbivel ez megengedett, az utóbbival tilos.
Az első kategória neve: kli semeláchto leiszur– egy eszköz, melynek az elsődleges munkája szombaton tilos. Ez annyira enyhe típusa a mükcének, hogy még csak a neve sem tartalmazza a „mükce” szót.
Ha van másodlagos munkája, ami szombaton megengedett (például kalapáccsal diót törni), akkor az megengedett. Sőt, ha valami miatt elfoglalja a helyet valami más, fontosabb dolog elől (például egy gyerek a székünkre rakta), akkor el is tehetjük onnan.
A második kategória mukcá máchmát gufo [a teste / saját maga miatt félretett]. Ezt már nem mozgathatjuk, akkor sem, ha csak a helyére van szükség, és az sem megfelelő kifogás, hogy nem a saját célja szerint használjuk. Persze, hiszen ennek nincsen saját célja, ide tartoznak ugyanis azok a tárgyak, amik nem eszközök.
Ilyen például a kő, vagy a faágak, falevelek, de a pénz is ide tartozik. Ha egy tojást megtörünk, akkor annak a héja is ilyen: semmi haszna nincsen, nem lehet már megenni.
Akkor hogyan tudjuk kidobni? A megoldás az, hogy a tojást szalvétára törjük, így a héját magát nem mozgatjuk közvetlenül, csak a szalvétát dobjuk ki, és vele együtt a tojáshéj is a kukába kerül. Ez a fajta mozgatás [tiltul min hácád] megengedett mindenféle mükcénél, sőt, akár a lábunkkal is mozgathatjuk, ha az szokatlan.
A harmadik kategória talán a leginkább nehezen értelmezhető: mukcá máchmát cheszron kisz [zseb hiánya miatt félretett]. A „zseb hiánya” itt azt jelenti, hogy olyan értékes tárgyról van szó, amire az ember nagyon vigyáz, hogy ne veszítse el. A Talmud példája erre egy sochét [rituális mészáros] vagy mohél [körülmetélést végző szakember] professzionális kése, amire úgy vigyáz, mint a szeme fényére (ld. Sulchán Áruch OC 308:1, Misna Sábát 17:4, 123b).
De vajon miért válna valami csak azért mükcévé, mert drága vagy értékes? Azért, mert a mükce státusz létrejötte az ember szándékától függ: vajon akarja-e használni szombaton vagy sem.
Ebbe a kategóriába tipikusan olyan dolgok tartoznak, amik egyébként az első kategóriába kerülnének (kli semeláchto leiszur), ha nem lennének különösen értékesek. Ott az volt a fő „kifogás”, és minden említett könnyítés forrása, hogy annak a dolognak van egy másodlagos, megengedett használata.
Egy értékes tárgy esetében azonban ez nem segít: hiába tudnánk a sochét késével narancsot hámozni, mivel nem valószínű, hogy ezt valóban meg is tudjuk tenni, ezért a tárgy abszolút mükce marad: nem mozdíthatjuk el akkor sem, ha csak a helyet foglalja el valami más, fontosabb dolog elől. (Lábbal vagy más tárggyal együtt azonban továbbra is elmozdíthajuk.)
Ennyi bevezető után vizsgáljuk meg ismét az útlevél kérdését. A legtöbb könyvben azt találjuk, hogy az útlevél bizony az egyik legsúlyosabb kategóriába tartozik: mukcá máchmát cheszron kisz, azaz különösen értékes tárgy, melynek hiába van megengedett használata is, mivel az elveszítése jelentős problémát okozna1, ezért nem tudjuk elfogadni azt az érvelést, hogy tulajdonosa a megengedett dologra szeretné használni.
1Összehasonlításképpen: az elveszett útlevél pótlása Magyarországon kb. 20 ezer forintért lehetséges. Ha valaki szeret utazni, és sok pecsét van az útlevelében, számára az különleges eszmei értéket is képviselhet.
Ha azonban például egy Magyarországon tartózkodó izraeli turistát veszünk alapul, az ennél jóval többet veszíthetne az útlevelével. Hiszen jellemzően néhány nap után már utazna is vissza, így vagy a repülőjegyét kellene áttennie másik időpontra, vagy a konzulátuson kérvényeznie sürgősséggel új útlevelet, vagy mindkettő – ez pedig a fenti összegnek akár sokszorosába is kerülhet.
Valóban: első pillantásra az útlevél fő használata az utazás, az pedig sábátkor tilos. Másodlagos használatnak látszik az, amire esetünkben használni szeretnénk: személyazonosságunk igazolására, azért, hogy zsinagógába mehessünk. Ez azonban furcsa: hogyan mondhatjuk, hogy az értékessége miatt nem fogjuk a másodlagos céljára használni? Ezen a ponton már nem áll meg az analógia a fent említett esetekkel. Ennek ellenére a halacha érvényben van, és az útlevelet mükcének számítjuk.
Ha megnézzük az első olyan forrást, ami az útlevél témájával foglalkozott (az 1900-as évek elején), láthatjuk, hogy a szerzője is elbizonytalanodott kissé:
„[…] a logika arra hajlik, hogy szigorítsunk […] de olyan esetben, ahol kénytelen megmutatni az őt igazoltató hivatalnoknak, hogy ne zárják börtönbe, talán lehetséges könnyíteni.” (Minchát Sábát 90:10:(22*))
Egy kortárs forrás egy lényegesen megengedőbb megoldást említ (noha nem a mükce, hanem a hozás-vivés témája kapcsán merül fel): ha olyan országban van, ahol bármikor elkérhetik az útlevelét, akkor viselje szokatlan módon, például az övére kötve, a ruhája alatt. Ilyenkor, ha micvát megy teljesíteni (pl. közösségi imára), akkor ezek a különböző enyhítő körülmények összevonhatóak (ld. Peniné Halacha Sábát 21:15)
