Amikor három vándor érkezett Ábrahám sátrához, meglepő ajándékot hoztak: nem aranyat, nem állatokat, hanem a családi béke megerősítését. De miért éppen ezt tartották a legnagyobb ajándéknak egy olyan pár számára, akik évtizedek óta boldog házasságban éltek?
Rási magyarázata szerint ez áll annak hátterében, amikor az angyalok Sára iránt érdeklődtek:
„Tudták, hogy hol van Sára ősanyánk. Hanem azért kérdezték, hogy tudassák vele, hogy mennyire visszahúzódó [cánuá], hogy megszerettessék a férjével.” (Rási, 18:9, Bává Meciá 87a alapján)
Ez a fajta visszahúzódás [cniut] valóban az egyik legfontosabb értéke a zsidó asszonynak. Magyarra nehezen fordítható, az ellenkezője annak a tolakodásnak, amikor az ember arra érez belső késztetést, hogy mindenképpen előtérbe, mások figyelmébe helyezze saját magát.
Egy szép magyarázat szerint az angyalok ajándékát az alapvető illem kívánja meg: Ábrahám is jót tett velük, hiszen vendégül látta őket, és ezt a jótettet akarták ők valamivel viszonozni, valami „ajándékot” adni.
Külön érdekesség, hogy Ábrahám sem tudta őket fizikai értelemben megetetni, hiszen az angyalok szellemi lények, nem esznek-isznak, hanem – a Zohár magyarázata szerint – a vendéglátásban, az ételben rejlő pozitív szellemi energiákat, Ábrahám jó tulajdonságait [cheszed] szívták magukba.
Ugyanígy, az angyalok ajándéka sem fizikai ajándék volt, hanem szellemi: a férj és feleség közötti békesség és szeretet megerősödése.
Abból pedig, hogy az angyalok éppen ezt találták a lehető legjobb ajándéknak Ábrahám és Sára számára, fontos tanulságot vonhatunk le. Ábrahám és Sára ugyanis már hosszú évtizedek óta éltek boldog házasságban. A Tóra kiemelkedő igaz emberként [cádik] írja le mindkettőt.
Így joggal feltételezhetjük, hogy kettejük kapcsolata is kiemelkedő volt. Hiszen a házasságok általában a két fél közül az egyik (vagy mindkettő) emberi hiányosságai miatt mennek tönkre. Akkor miért gondolták az angyalok, hogy éppen Ábrahámnak és Sárának lenne szüksége a kapcsolatuk javítására?
A válasz az, hogy a békesség jóval több mint a konfliktus hiánya. Ábrahám és Sára között nem volt konfliktus – az angyaloknak nem az volt a célja, hogy egy nézeteltérést simítsanak el. Hanem a békéjük, kapcsolatuk további építése által kívántak egy újabb réteget hozzátenni vendéglátóik otthonához.
Héberül a béke szó [sálom] gyökbetűi megegyeznek a teljesség [sálém, slémut] gyökbetűivel. Ha a házasok között éppen nincsen konfliktus, a kettejük közötti szeretetet és összetartást olyankor is érdemes még tovább erősíteni.
A Tóra arra tanít minket, hogy gondolkodjunk a békéről újszerű módon. Nem pusztán van konfliktus vagy nincs, hanem van egy harmadik lehetőség is:
a konstruktív, magasabb szintű béke, ami a teljességhez vezet el.
Pontosan ez az az üzenet, amivel Rabbi Jehuda háNászi, a Misna szerkesztője zárja a legutolsó traktátus legutolsó misnáját:
„Mondta Rabbi Simon ben Cháláftá: Nem talált a Szent, Áldott Ő jobb eszközt, ami áldást hoz Izraelnek, mint a békét, ahogyan írva van: ’ Az Örökkévaló adjon erőt népének, az Örökkévaló áldja meg a népét békével’” (Ukcin 3:12, Zsoltárok 29:11 alapján)
Rabbi Simon tehát nem úgy érti a fenti zsoltáridézetet, hogy maga az áldás lenne a béke, hanem úgy, hogy a béke által, annak gyümölcseként kerülhet hozzánk az áldás.
Erről pedig mindnyájan tudunk tanúskodni, ha nyitott szemmel járunk a világban. A békét akkor is tudjuk erősíteni, amikor éppen nincsen háború. És ha megerősítjük, akkor az áldás is hamar fog következni.
Minden jó gesztus, bátorító szó, dicséret, vagy „örülök, hogy itt vagy”, amit embertársainknak mondunk, jót tesz. És nemcsak a családon belül, hanem bármilyen közösségben, ahol emberekkel vagyunk együtt.
