Vajon megengedett valótlanságot állítani a béke kedvéért? A mostani hetiszakasz alapján elsőre úgy tűnik, hogy igen. Sőt: Rabbi Jismáél véleménye szerint maga az Örökkévaló volt az, aki „megváltoztatta” a tényeket azért, hogy a békességet megőrizze:
„Rabbi Jismáél tanházában tanították: Nagy dolog a békesség, mert még a Szent, Áldott Ő is változtatott [az igazságon] miatta.” (Bává Meciá 87a)
Az Örökkévaló ugyanis képes arra, hogy olvasson az emberek gondolataiban. Így amikor az angyalok meglátogatták Ábrahámot, megígérték neki, hogy hamarosan fia születik Sárától – aki azonban ezt kételkedve fogadta:
„És nevetett Sára magában, mondván: miután megöregedtem, lenne örömöm? És az uram is öreg!”
Érdekes módon ezen a ponton azonban a szöveg már nem a rejtélyes látogatók vagy az angyalok nevében szól Ábrahámhoz, hanem az Örökkévaló mondja így:
„És mondta az Örökkévaló Ábrahámnak: miért nevetett Sára mondván: vajon én szülnék, pedig öreg vagyok?” (Mózes 1., 18:12-13)
Vajon hazudott volna? A magyarázók között megoszlanak a vélemények. Sára két állítása közül az elsőt mondta el (kissé megváltoztatva), a másodikat elhallgatta. Ezzel pedig nem állított valótlant, hiszen Sára maga is elismerte, hogy ő is öreg.
Más vélemény szerint azonban Sára valóban csodálatos módon megfiatalodott aznap (ld. Bává Meciá 87a). Eszerint az állítás valótlan, az első kérdés ugyanis nem kérdés, hanem kijelentés. Az egyetlen akadálya pedig a születésnek Ábrahám öregsége – ellentétben azzal, amit az Örökkévaló végül Ábrahámnak mondott.
Ha azonban ezt szó szerint vesszük, akkor a következő mondat válik automatikusan értelmezhetetlenné: miért mondja az Örökkévaló Sára nevében, hogy ő maga alkalmatlan a szülésre, amikor szemlátomást megfiatalodott? Ilyen esetben mondhatjuk azt, hogy a talmudi Bölcsek magyarázata nem szó szerint értendő, hanem a tórai szöveg rejtélyeit feltárni kívánó, elgondolkodtató célú szöveg. Ez nem számít „hitetlenségnek”.
Ha azonban valóban csak ennyi volt a változtatás a valóságon, akkor az még önmagában nem ad egy általánosítható engedélyt számunkra, hogy hazudjunk a béke kedvéért. Hiszen itt az Örökkévaló éppen csak annyit tett, hogy nem okozott kettejük között direkt konfliktust azáltal, hogy felfedi a feleség neméppen hízelgő szavait. Ha így tett volna, az inkább a rechilut [hírvivés] kategóriájába sorolható lett volna (ld. Choféc Cháim 2:1:2, Hilchot Déot 7:2, Keszef Misne).
A Talmud Jevámot traktátusában valamivel bővebben foglalkozik a kérdéssel. Ott a Misna éppen egy látszólag témába nem vágó törvényt tanít:
„A férfinek van megparancsolva a ’szaporodjatok és sokasodjatok’ micvája, de nem a nőnek.” (Jevámot 65b)
Rabbi Ilái meg is magyarázza e törvény logikáját Rabbi Elázár ben Rabbi Simon nevében:
Bővebben ld. Mi a micva abban, ha sokan vagyunk? Orti.hu / Omek magazin IV. évf. 2. szám., 2024. október 31.
„Így írja a Tóra: ’töltsétek meg a földet és hódítsátok meg azt’. A férfi rendje az, hogy hódítson, és nem a nőé.”
Ezután a Talmud két további törvényt is hoz, szintén Rabbi Ilái, valamint Rabbi Elázár ben Rabbi Simon nevében:
„Ahogyan micva mondania olyan dolgot az embernek, ami meghallgattatik, ugyanúgy micva nem mondania olyat, ami nem hallgattatik meg.”
Végül pedig a mi törvényünk, a „változtatás” az igazságon a béke kedvéért, három bibliai előképpel alátámasztva. A már említett Sára-Ábrahám incidensen kívül József és testvérei (Mózes 1., 50:16-17), valamint Saul király és Sámuel próféta történetéből (Sámuel 1., 16:2) is hoz bizonyítékokat.
Gyakori mintázat a Talmudban, hogy amikor idéz egy tanítást egy rabbitól, akkor utána több hasonló tanítást is mond ugyanattól a rabbitól. Itt is látszólag ez történik.
Azonban mivel láthatjuk, hogy mindhárom tanítás különleges (1. Szaporodás és hódítás, 2. Hallgatni a feddés helyett, 3. Változtatni a béke kedvéért), és talán kapcsolódnak is, ez arra ösztönöz minket, hogy igyekezzünk megtalálni a közös nevezőt közöttük – hátha ez segít az alaptörvény mélyebb megértésében is.
A második és harmadik mondás közötti kapcsolat egyértelmű: mindkettő a békét részesíti előnyben az igazság kimondásával szemben. A második esetben az igazság az lenne, ha megfeddenénk a másikat, mi azonban inkább hallgatunk, mondván, hogy úgysem lennének szavaink meghallgatva. A harmadik lényege ugyanez: ott van az igazság is, de inkább nem mondjuk ki, csak azért, hogy a békét őrizzük ezáltal. A kérdés csak az, hogy hogyan kapcsolódik ide az első tanítás?
További kérdés, hogy hogy mondhatja a Misna, hogy a szaporodás és sokasodás micvája elsősorban a férfi feladata? Hiszen a nőnek éppen ez a lényege: ő az, aki az újszülöttet a világra hozza, felneveli, hozzá kötődik, és nem a férfihez? Miért kapcsolja a „hódítás” koncepciójához?
Ez a két kérdés – mint számos más esetben – megválaszolja egymást. A nő az, aki valójában a szaporodás és sokasodás micvájának hátterében áll, mintegy „első mozgatórugóként”. Valójában ő az, aki „hódít”, és a férfi az, aki úgy érzi, mintha ő hódított volna.
Így pedig már ez a mondás is szépen illeszkedik a sorba. A másik két mondás üzenete is az, hogy nem feltétlenül azzal érheti el az ember a hatást, ha fejjel megy a falnak. Ha feddést mondunk annak, aki nem fog ránk hallgatni, akkor a szándékunkkal ellentétes eredményt érhetünk el.
Ha azonban a béke őrzését részesítjük előnyben a saját igazunk hangoztatásával szemben, akkor azzal hosszútávon pontosan azt érhetjük el, amire törekszünk. A nőnél is így van: valójában ő az, akihez a micva elsősorban kötődik, de a formálisan a férfi az, aki hódít.
E három tanítás együttes említése arra tanít minket, hogy amikor „visszavonulót fújunk”, akkor ne higgyük, hogy veszítünk ezáltal. Ahogyan a nő a családot a háttérből hatékonyan irányítja, ugyanúgy hallgat a társadalom a békeszerető ember szavára – jobban, mint az igazság büszke harcosára.
