A mostani hetiszakasz címe: Vájécé – és kiment. Jákob „kiment”, elhagyta az otthona biztonságát, és kikerült a nagyvilágba. Feleséget talált, családot alapított, és dolgozott azért, hogy eltartsa őket.
Ez az a hetiszakasz, ami arról szól, hogy az ember felnő, és szembesül a külvilág visszásságaival.
Jákob számára ezt testesítette meg Lábán, aki őt rendszeresen becsapta.
De talán minden csalása közül kiemelkedik az, amikor Ráchel lánya helyett először Leát adta neki – hiába dolgozott hét évet kifejezetten Ráchelért.
Sokan tévesen azt gondolják, hogy amikor Lábán újabb hét év munkát szabott ki azért, hogy valóban megkapja Ráchelt, akkor Jákobnak összesen 14 évet kellett várnia arra, hogy szíve választottjával együtt lehessen. Ez azonban nem igaz:
„Töltsd ki ezt a hetet, és neked adatik ő is, cserébe a munkáért, amiért velem dolgozol még hét évet.” (Mózes 1., 29:27)
Ebben a mondatban az „ez a hét” természetesen nem az ezt követő hétéves munka időszakára utal, hiszen arról a mondat második fele szól. Hanem a sevá bráchotról, vagyis a hétnapos lakodalomról, ami mindmáig szokásos velejárója a hagyományos esküvőknek.
Rási is így értelmezi: „neked adatik ő is, azonnal a lakodalom hét napja után”. Lábán tehát látszólag korrekt volt, hiszen Jákob mintegy „előlegbe” rögtön két feleséget is kapott, miközben csak egyért dolgozott.
De akkor vajon miért kellett az egész becsapás? Lábán maga így felel erre:
„Nem teszünk ilyet a mi helyünkön, hogy férjhez adjuk a fiatalabbat, az idősebb előtt.” (Mózes 1., 29:26)
Erre azonnal adódik a kérdés: miért ígérte egyáltalán Ráchelt Jákobnak, még a hét év kezdetén? Ha jóindulatúak akarnánk lenni, azt mondhatnánk, hogy joggal reménykedett abban, hogy a hét év alatt Leának is akad kérője, így ígéretét könnyen betarthatja majd.
Lábán szavai figyelmes olvasása által érdekes részletre lelhetünk. Ő ugyanis azt mondta, hogy „nem teszünk ilyet a mi helyünkön” – de a ti helyeteken igenis előfordul olyasmi, hogy az idősebb kerül a sor végére.
Jákobbal ugyanis pontosan ez történt az előző hetiszakaszban: mind az elsőszülöttség megvételekor, mind az apai áldás megszerzésekor Jákob Észáv elé került.
Hasonló egybeesésre utalnak Bölcseink is, akik elárulják, hogy amikor Jákob Leának panaszkodott, hogy miért vett részt apjának ebben a furcsa trükkjében, Lea így felelt:
„Vajon te nem ugyanígy tettél, amikor a te apád Észávnak hitt téged?” (Berésit Rábá 70:19)
Meglepő módon számos későbbi rabbi mintegy törvényként fogadja el Lábán alapfeltevését, hogy elsőként az idősebb gyermek kiházasítása a helyes.
Talán a legelső ilyen forrásunk Toszfot Kidusin 52a „vehilchetá”. Ebben egy konkrét jogesetet idéz, melynek megválaszolásához Rábénu Tám axiómaként, szó szerint idézve fogadta el Lábán mondását: „nem teszünk ilyet a mi helyünkön”.
Jelentősebb és későbbi forrás a Sulchán Áruchban, a Tóratudósok megtisztelése kapcsán (JD 244:18), amikor arról ír, hogy az idősebb vagy a fiatalabb, ámde nagyobb tudású bölcset részesítjük nagyobb tiszteletben.
Ennek kapcsán mellékesen említi az esküvő esetét, de nem részletezi. A szöveget magyarázó Sách (Sábtáj háKohén, 1621-1662, Litvánia) azonban idézi a Bach (Joel Sirkis, 1561-1640, Lengyelország)nevében, hogy ez bizony igenis Lábán esetére vonatkozik: ha két testvér közül a fiatalabb a nagyobb tudású, ez sem elég indok arra, hogy őt házasítsuk ki előbb.
A későbbi rabbik megmagyarázzák, hogy ez a Lábántól tanult törvény nem abszolút erejű. Egyrészt, felmerülhet az a lehetőség, hogy ha a fiatalabb testvér az idősebb házasságára vár, akkor azzal ő is időt veszít, és később emiatt nem fog tudni megházasodni – emiatt kerülendő ez a gyakorlat (ld. Sut Máhársám 3:136).
Másrészt pedig, Mose Feinstein rabbi úgy értelmezi, hogy még ha kell is várnia a fiatalabb testvérnek, az is csak úgy lehetséges, ha már mindkettejüknek megvan a jegyese, és csak az a kérdés, hogy kinek lesz előbb az esküvője (ld. Igrot Mose EE 2:1).
Lábán szavai – a Tórára oly jellemző módon – egy mélyebb értelmezést is rejtenek. És ez talán megmagyarázza azt a furcsaságot is, hogy miért éppen a gonosz Lábántól kell megtudnunk ezt az egyébként elfogadható udvariassági gesztust.
A Tórából ugyanis egyértelmű, hogy az ősatyákat körülvevő kultúra a Tórától függetlenül is kiemelkedő fontosságot tulajdonított az elsőszülötteknek.
Láthatjuk ezt abból, ahogyan Jákob és Észáv számára is minden magyarázat nélkül is nyilvánvaló volt, hogy az elsőszülöttségnek jelentősége van. Vagy abból, hogy Egyiptomban az elsőszülöttek halála különleges csapásnak számított. Vagy abból, hogy az aranyborjú bűne után az elsőszülöttek helyét átvették a léviták.
De akár abból is, hogy ha csak végigvesszük Ábrahám, Izsák és Jákob elsőszülötteit, és megvizsgáljuk, hogy az ő elsőszülötteik hogyan veszítik el privilégiumaikat. Jismáél helyett Jichák lesz a fő örökös, Észáv helyett Jákob, Reuvén helyett pedig Joszéf.
Ez az üzenet a szabad akaratról szól. Egyes népek a „csillagzatokban”, asztrológiában hisznek, és az alapján jósolják meg az ember sorsát, hogy milyen csillagképben született. E gondolat modernebb változata, hogy helyzetünket hogyan határozza meg az, hogy első, második vagy harmadik gyerekként születünk (ld. pl. az angol Wikipédia Birth order c. szócikkét).
Ezzel szemben a Tóra arra hívja fel a figyelmet, hogy ezekből a skatulyákból képesek vagyunk kitörni. „Izraelnek nincsen csillagzata” (Sábát 156a-b).
Elfogadjuk, hogy a külső tényezők hatást gyakorolnak ránk, de a Tórával felvértezve mi igenis képesek vagyunk arra, hogy megszabaduljunk a sztereotípiáktól.
Ezért nálunk – Lábán szokásától eltérően – nem probléma az, ha nem pontosan a születési sorrend szerint történnek a dolgok.
