Logikusan hangzik: ha eléggé erősen hiszünk abban, hogy mindenről a Teremtő gondoskodik, akkor nincsen okunk félni semmitől.
„Az Örökkévaló velem van, nem félek – mit árthat nekem ember?” (Zsoltárok 118:6)
Így mondja Dávid király a Hálél imában is gyakran mondott zsoltárjában (melyet most Chanuka alkalmából többször is el fogunk mondani a zsinagógákban).
Ennek fényében a hetiszakaszunk nagy kérdése: hogyan lehetséges az, hogy Jákob félt Észávtól?
„És visszatértek a követek Jákobhoz, és mondták neki: eljöttünk testvéredhez, Észávhoz, és ő is jön eléd, és négyszáz ember van vele. És félt Jákob nagyon, és bajban érezte magát.” (Mózes 1., 32:7-8)
Vajon lehetséges, hogy a félelemnek van helye az istenszolgálatban? Vagy ez mindig rámutat a bitáchon, vagyis Gondviselésbe vetett bizalom hiányába, és így eredendően rossz?
Egy klasszikus forrásban a Talmud azt bizonyítja, szintén a Zsoltárok könyvére támaszkodva, hogy a félelem hiánya és a Teremtőbe vetett bizalom erős összefüggésben van:
„Tanították mestereink: történt az idős Hiléllel, hogy az úton ment, és kiáltást hallott a városban. Azt mondta: biztos vagyok benne, hogy nem az én házamból jön. Róla mondja az Írás: ’a rossz hallottaktól nem fél, erős a szíve, bízik az Örökkévalóban.
Rává mondta: ez a mondat mindkét irányba magyarázható. ’a rossz hallottaktól nem fél’ – mi az oka? Az, hogy ’erős a szíve, bízik az Örökkévalóban’. Fordítva: ’erős a szíve, bízik az Örökkévalóban, a rossz hallottaktól nem fél’.” (Beráchot 60a, Zsoltárok 112:7 alapján)
Pontosan mit is akar ezzel mondani Rává? Akinek erős a szíve, az nem fél a rossz hírektől – ezt az irányt értjük. De mit jelent fordítva?
Talán azt, hogy a félelmet könnyebben tudjuk értelmezni, mint a bizalmat. A félelem nagyon valóságos, mindennapi élményünk, a bizalom azonban absztrakt és filozófiai, nehezen tudjuk pontosan megfogni, körülírni.
Ezért az a jó tanács, hogy ha valaki erős és bizalommal teli szívet akar szerezni, akkor a félelem tulajdonságát figyelje. Amikor érzi magában, hogy felébred, akkor gondoljon a Teremtő Gondviselésére, és ezáltal megerősíti, gyakorolja a bizalom képességét.
Ebből pedig máris megtanultuk, hogy
a félelemnek igenis nagy a jelentősége a Teremtő szolgálatában: éppen ez segíthet minket abban, hogy megerősödjünk a hitben.
Fentebb idéztük Dávid királytól, hogy a hite annyira erős, hogy a félelem fel sem ébred benne. Ez azonban nem mindig volt igaz rá, hiszen máshol így ír:
„Szívem reszket bennem, halálos félelem szállt rám. Remegés és rettegés jöttek rám, ijedelem vett körül.” (Zsoltárok 55:5-6)
Eszerint tehát van olyan félelem, ami megelőzhető, tökéletesen elcsendesíthető a hit ereje által. Más, erősebb félelem azonban igenis markánsan megjelenik az ember szívében, de a bizalom arra is képes gyógyírként hatni.
Pontosan ezt írja ugyanennek a zsoltárnak a végén:
„Vesd terhedet az Örökkévalóra, és Ő el fog látni, nem engedi sohasem az igazat meginogni.” (55:23)
Korábban írtunk arról, hogy a félelem azért is fontos, hogy egyáltalán imádkozzunk.
Ha nem félünk a bajtól, akkor imádkoznunk sem szükséges, hiszen „úgyis minden rendben lesz”.
Jákobbal pontosan ez történik: átlátja a helyzet súlyosságát, és a Teremtőhöz fohászkodik segítségért. Az imája éppen azáltal telik meg tűzzel és élettel, hogy az őt fenyegető veszélyt nagyon is valóságosnak érzi:
„Ments meg, kérlek, testvérem kezéből, Észáv kezéből, mert félek tőle én, nehogy jöjjön és csapást mérjen rám, anyára és gyermekekre!” (32:12)
Sokan szokták még e téma kapcsán idézni a Talmud talán egyik leghíresebb erről szóló idézetét – tévesen:
„Három könyv nyílik meg Ros Hásánákor: a tökéletesen gonoszok könyve, a tökéletesen igazak könyve, és a közepesek könyve.
A tökéletesen igazak azonnal beíratnak és bepecsételtetnek az életre. A tökéletesen gonoszak azonnal beíratnak és bepecsételtetnek a halálra. A közepesek – függőben maradnak Jom Kipurig. Ha kiérdemlik, beíratnak életre, ha nem, halálra.” (Ros Hásáná 16b)
Az érvelés szerint ha úgyis minden előre eldőlt, akkor mit számít a mi aggodalmaskodásunk, erőfeszítésünk?
Az igazság az, hogy Toszfot magyarázataiban alapjában véve kérdőjelezi meg ezt a feltételezést. Azt mondja, hogy mivel láthatunk igaz és gonosz embereket életben és halálban egyaránt, ezért ez az ítélet egyáltalán nem a jövő év életére és halálára vonatkozik, hanem az eljövendő világra. Hasonló, de kevésbé vitatott idézetet találunk Bécá 16a oldalának elején, ahol az ember egész éves bevételéről írja, hogy az év eleji ítéletkor eldől.
Ez természetesen tévedés, hiszen fentebb láthattuk, hogy a mi aggodalmaskodásunk az imáinkat erősítheti, ezáltal a személyiségünk fejlődhet, és magasabb szintre kerülhetünk. Igaz, hogy a Teremtő előre meghatároz bizonyos kereteket, amiken belül mozoghatunk, de ezek jóval lazábbak, mint ahogyan ezen érv védelmezői bemutatni igyekeznek.
