Az Ausztráliában történt tragédia kapcsán gyakran hallani a kérdést: vajon szükséges-e egyáltalán a köztéri hanukai gyertyagyújtás?
Van-e benne micva, vagy csak modern újítás – esetleg csak egy ügyes „marketing húzás”?
Mindenekelőtt: kétség nem fér hozzá, hogy az esemény számos hittestvérünk számára az év kiemelkedő pillanata, a zsidóság tudatát megerősíti, és mint ilyen, még akkor is kívánatos, ha az halachikusan nem lenne megindokolható. Azonban hamarosan látni fogjuk, hogy nagyon is mély talmudi gyökerekre lehet visszavezetni.
Az ugyan tény, hogy az első köztéri hanukai gyertyagyújtást az utolsó lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson kezdeményezte 1974-ben, Amerikában. Azt azonban, hogy a csoda hirdetése igenis kifelé szól, már a Talmudban is megtalálhatjuk:
„Tanították mestereink: a hanukai gyertyát micva elhelyezni a háza ajtajában, kívülről. Ha az emeleten lakik, tegye az ablakba, ami a közterületre néz. És a veszély idején tegye az asztalára, és ennyi elég.” (Sábát 21b, ld. Sulchán Áruch OC 671:5)
Három szintet láthatunk itt megjelenni. Ezek közül mind az első, mind a második törvény a közterületre helyezi a hanukagyertyát. Amiről pedig sokan azt gondolják, hogy az a bensőséges, családias változat, az éppenséggel „a veszély idejére” vonatkozik.
Manapság legtöbben nagy társasházakban élünk, így nem lenne könnyű kitennünk az ajtóba a gyertyát. Az ablakot akkor javasolják csak, ha az 10 méternél alacsonyabban van (ld. Sábát 22a, Sáár HáCiun 671:42).
Mindebből láthatjuk, hogy a modern életformából kifolyólag nehézségbe ütközik az, hogy a micvát úgy teljesítjük, ahogyan a Talmud idejében tettük. Az Áruch HáSulchán (671:24) mindehhez még azt is hozzáteszi, hogy a szeles, esős, havas időben sem lenne a legegyszerűbb biztosítanunk a gyertyák folyamatos égését.
Vajon van micva a csodát hirdetni nem zsidók számára is?
Ez a kérdés is természetes módon merülhet fel a lubavicsi rebbe említett innovációja nyomán. Hiszen joggal gondolhatjuk, hogy a nem zsidó országok forgalmas csomópontjain elsősorban nem zsidó nézők fognak megjelenni.
Ez azonban nem szükségszerű. Hiszen azt is mondhatjuk, hogy a népszerű helyszínválasztás elsődleges célja azoknak a zsidóknak a megtalálása, akik egyébként a zsinagógába nem jönnének el. Ez pedig abszolút hagyományos cél: zsidó testvéreink érdemesítése a Tóra és a micvák által.
Mindezzel együtt a kérdés jogos: ha nem zsidókkal tudatjuk a hanukai csodát, azzal vajon micvát teljesítünk?
A fent idézett talmudi rész arra enged következtetni, hogy igen. Hiszen a talmudi bölcsek is nem zsidók között éltek, és láthatóan előnyben részesítették azt, amikor a gyertyák fényét mások is látják.
Erre persze – a fentiekhez hasonlóan – mondhatjuk, hogy ők is a zsidó járókelőket célozták meg. Ennek némileg ellentmondani látszik az alábbi idézet:
„[Addig gyújthatjuk meg a gyertyákat,] amíg el nem fogynak a lábak az utcáról. Pontosan meddig? Rábá bár bár Cháná mondta Rabbi Jochánán nevében: amíg el nem fogynak a tarmodaiak lábai.” (Sábát 21b)
Rási magyarázata is megerősíti azt az érzésünket, hogy az itt „tarmodaiak” nem zsidók: „egy nép neve, akik kis fákat gyűjtenek és eladják”.
Noha akadnak olyan magyarázók, akik szerint még ez sem jelent kellő bizonyítékot. Hiszen lehet, hogy a tarmodaiak éppen zsidóknak árultak fát, így a zsidók is láthatták a még égő gyertyákat.
Ettől markánsan eltérő álláspontot képvisel Szofér Simon egri rabbi (1850-1944), a hírneves Chátám Szofer unokája, a Hitorerut Tesuvá c. responsum gyűjtemény szerzője (1:153). Több bizonyítékot is felsorol, melyekből egyértelmű: a csoda hirdetése nem zsidók számára micve.
„Aki nem zsidók között lakik, az köteles a háza bejáratánál, kívül gyújtani, vagy az ablakban, hogy hirdesse a csodát, és megkérdezzék tőle [a nem zsidók], hogy ez micsoda. És tudassa velük ezáltal a történetet és a csoda lényegét.
Ahogyan a próféta is írja: ’és naggyá leszek, és megszentelődöm, és ismertté válok sok népek szeme láttára, és megtudják, hogy én vagyok az Örökkévaló’ (Jechezkél 38:23)
És még számos más bibliai forrás is ugyanezt mutatja, hogy a Szent, Áldott Ő komolyan veszi a népek között a Neve megszégyenítését és a megszentelését.”
