Rási azzal a meglepő kijelentéssel kezdi a Tórára írt magyarázatát, hogy azt valójában látszólag helyesebb lett volna nem a Teremtéssel kezdeni, hanem éppen a most olvasott hetiszakaszunk közepétől:
„Mondta Rabbi Jichák: nem kellett volna kezdeni a Tórát mással, csak ezzel: ’Ez a hónap legyen nektek a hónapok kezdete’ – hiszen ez az első micva, amit Izrael megkapott.” (Rási, Mózes 1., 1:1, Mózes 2., 12:2 alapján)
Legtöbben megszoktuk, hogy a Tóra a Teremtéssel kezdődik. Hiszen mi lehetne ennél tökéletesebb kezdet?
Ha azonban elfogadjuk, hogy a Tóra célja nem a történelem leírása, hanem az, hogy a helyes úton vezessen minket, akkor valóban kezdhettünk volna az első micvával.
Ez pedig az Újhold kihirdetése:
„Ez a hónap legyen nektek a hónapok kezdete. Első az nektek az év hónapjai között.
Beszéljetek Izrael egész gyülekezetéhez, hogy e hónap tizedik napján vegyenek maguknak mindnyájan egy bárányt az atyák házainak, házanként egy bárányt.” (Mózes 2., 12:2)
A folytatásban a Tóra hosszasan részletezi a peszáchi áldozat törvényeit. Ez pedig felveti a kérdést:
vajon akkor mi is pontosan az a bizonyos, Rási által javasolt első parancsolat? Az Újhold vagy a peszáchi áldozat?
Az Újhold mint parancsolat igencsak szűkszavú. Nem áll pontosan leírva, hogy mit is kellene tennünk? Csak az, hogy „legyen a hónapok kezdete”.
Jóval több részletet és konkrétumot találunk a peszáchi áldozatról. Annyit, hogy az is felmerülhet bennünk, hogy az újhold témája nem több mint egy bevezető a peszáchi áldozat törvényeihez.
Bölcseink ebből a mondatból tanulják azt, hogy a Holdat tanúk által kell megszentelnünk (ld. Menáchot 28b, Rámbám, Misne Torá, Kidus HáChodes 1:1).
Azaz ha meglátják a tanúk, hogy a Hold megújul, a jeruzsálemi rabbinikus bíróságra (Szanhedrin) kell menniük, ahol kivizsgálják őket, és ha két tanúbizonyságot igaznak találnak, kihirdetik az új hónapot.
Eszerint napjainkban éppen ezt a legelső micvát nem tudjuk teljes formájában gyakorolni.
Hiszen manapság rögzített naptárrendszert használunk, mivel nincsen Szanhedrin, nem áll a Szentély. Ha ez megváltozik, visszatérhetünk az eredeti rendre (ld. Kidus HáChodes 5:1, Ros Hásáná 21b alapján).
Mindezzel együtt, továbbra is létezik olyan törvényünk, melyben liturgiánk részeként megemlékezünk a Hold megújulásáról. Ez a Kidus Leváná, vagyis a Holdszentelés.
A Hold megújulása, vagyis a molád után leghamarabb 72 órával, este mondjuk el ezt a szöveget az imakönyvből, a szabad ég alatt. Az ideális az, ha nem állunk semmilyen fedél alatt (Remo 426:4), de bármilyen akadályozó tényező esetén ettől eltekinthetünk.
Így például mondhatjuk egy társasház körfolyosóján is, ha attól tartunk, hogy az utcán feltehetően zavarnának minket (Misna Berura 426:21).
Legfontosabb része az, amikor megnézzük a Holdat (akkor mondhatjuk el, ha nem felhős az ég, és látszik a Hold), és arra elmondjuk az áldást. Ezt utána bővebb szöveg, zsoltárok és egyéb idézetek kísérik.
Van olyan vélemény is, mely szerint 7 napot kell várni, de a Misna Berura szerint ez a kisebbségi vélemény (426:20). Amikor azonban eljön a telihold, akkor már nem mondhatjuk el (Sulchán Áruch OC 426:3).
Az ideális idő pedig a szombat kimenetelének estéje, mivel péntek este nem mondhatjuk, az ünnepélyes ruha és hangulat pedig tökéletes tiszteletet kölcsönöz ennek az eseménynek (OC 426:1).
Ha van rá lehetőségünk, teljesíthetjük azt a szép szokást is, hogy a kidus leváná alkalmából „üdvözöljük” egymást. A szöveg maga minjen nélkül is elmondható, de ha legalább négyen mondják, akkor mindenki köszönthet három másikat a „sálom áléchem!” köszöntéssel, melyre a másik így felel: „áléchem sálom!” (ld. Remo 426:2)
Bölcseink különleges jelentőséget tulajdonítottak ennek az első látásra meglehetősen szokatlan szokásnak. Azt tanították, hogy hasonló a Teremtő Jelenlétének [Sechina] fogadásához (ld. Szanhedrin 42b).
Ennek egy magyarázata az lehet, hogy a zsidó népet a hagyomány a Holdhoz hasonlítja, mivel az hónapról hónapra megújul. A megújulás képességének ritmusa illeszkedik a természet rendjéhez.
Mi a Tóra kifogyhatatlan bölcsességéből merítünk mindig új és új erőt. Hálásak lehetünk a Teremtőnek, hogy ezáltal megmentett attól, hogy az unalom és a tétlenség tévutakra vezessenek minket!