Ezen a héten is olvashattunk a médiában arról, hogy egy bizonyos bűnügyben a rendőrség nyomoz.
Nincsen ebben semmi különleges – gondolhatnánk. Egy különlegesség azonban, hogy az adott ügyben a zsidó közösség is érintett. Egy másik különlegesség, hogy mindez éppen a mostani héten történik, amikor a Tórából ezt olvassuk:
„Ne hordjál hamis hírt!” (Mózes 2., 23:1)
Éppen ez a parancsolat az oka annak, hogy nem írnám le itt az említett hír konkrét részleteit. Hiszen ha ezt tenném, azzal tovább terjeszteném az elhangzottakat. Ehelyett inkább vizsgáljuk meg közelebbről a vonatkozó tórai előírást.
Szavanként fordítva:
– Lo tiszá – „ne hordjál”, szó szerint: ne emelj fel
– Sémá – „hír”, szó szerint: hallomány
– Sáv – „hamis”, szó szerint: üres, felesleges, értelmetlen
Mint annyi más esetben, itt is felbecsülhetetlen értéke van annak, ha nem a fordításból, hanem a héber eredeti szövegből tanulunk. Ennek ugyanis egészen más a jelentése, és a fordítót sem hibázthatjuk, hiszen ezeket a kifejezéseket igen nehéz más nyelven visszaadni.
A jelentés azonban világos: ha olyasmit hallunk, ami súlytalan, jelentéktelen, vagy azért, mert nincsen bebizonyítva, vagy azért, mert nem bír semmilyen konkrét befolyással az életünkre, akkor azt a hallomást „ne emeljük fel”.
Vagyis ne mi legyünk azok, akik felkaroljuk, terjesztjük, továbbítjuk mások fülébe.
A Choféc Cháim könyve (melyet az utóbbi időben minden nap tanulmányozunk a Nagy Fuvaros utcai zsinagógában a minche és mááriv imák között) azért íródott, hogy a láson hárá, azaz a rossznyelvűség tilalmának részleteit bemutassa.
Ezen belül talán az egyik legfontosabb tudnivaló az ún. konstruktív láson hárá feltételei (Choféc Cháim, Láson Hárá 10:2). Vannak ugyanis pillanatok, amikor nemcsak szabad, hanem egyenesen helyes, kötelező az, ha felszólalunk: amikor figyelmeztetnünk kell embertársainkat arra, ha egy rosszindulatú egyén kifejezetten veszélyezteti őket. Ilyenkor egy másik tórai elv lép életbe:
„Ne állj tétlen felebarátod vérénél!” (Mózes 3., 19:16)
A konstruktív láson hárá egyik legfontosabb feltétele pedig éppen az, hogy győződjünk meg arról, hogy az adott információ valóban igaz.
Amikor az újságban azt olvassuk, hogy „a rendőrség nyomoz”, az már el is árulja, hogy ez a feltétel nem teljesül.
Hiszen a rendőrség pontosan most van benne abban a folyamatban, amikor a gyanút megerősítik vagy megcáfolják. Ha tehát ilyesmit olvasunk, biztosan tudhatjuk, hogy nem helyes az adott információt sem felvennünk, elfogadnunk, sem továbbadnunk.
Egy másik fontos feltétel maga a konstruktív célzat: elérünk bármi konkrét hasznot, vagy megmenekülhetünk akármilyen konkrét kártól az adott információ ismeretében? A válasz az ilyen jellegű újsághírek elsöprő esetében: nem.
Ezért is fontos, hogy tisztán lássuk a modern újságírás és a Tóra hozzáállása közötti eltérést.
A Tóra célja az ideális emberek, valamint az ideális társadalom formálása. Egy ilyen helyzetben törődünk a másik ember reputációjával. Ha nem szükséges, nem rontjuk a hírét, mindaddig, amíg kiderülhet az ártatlansága is.
Igaz ugyan, hogy a modern jogrend is ismeri az „ártatlanság vélelmét”. A gyakorlatban azonban a média tevékenységének köszönhetően ez nem érvényesül. Hiszen mire a nyomozásból végeredmény lesz, az érintettek jó hírneve már régen a múlté.
