Egészen meghökkentő kérdést tesz fel a Talmud a Szentélybeli menóra kapcsán:
„Felvetette Ráv Séset: ’A tanúság függönyén kívül rendezze el’ (Mózes 3., 24:3) – de vajon fényre van szüksége?
Hiszen negyven éven keresztül, amíg Izrael fiai a pusztában vándoroltak, nem mentek másban, csak az Ő fényében! Hanem tanúság ez a világ minden vándorának, hogy a Sechiná [Isteni Jelenlét] Izraelben van.” (Sábát 22b)
Toszfot kérdezi: miért említi egyáltalán Ráv Séset a negyven év témáját? Hiszen amióta világ a világ, mindig is az Örökkévaló az, akinek a fényességét, a teremtését használjuk!
Ráv Séset Toszfot kérdését is megválaszolja: az Örökkévaló állandó fénye, melyet a Napon és a Holdon (vagy tágabb értelemben a tűzön, elektromos világításon) keresztül sugároz hozzánk, nem tanúskodik a csodáról, hanem látszólag egy természetes rendszer részei.
Aki figyelmes, az észrevehette, hogy Ráv Séset kifejezetten Mózes 3. könyvéből idéz, amit még csak a jövő héten fogunk kezdeni olvasni. Holott a menóra meggyújtásának törvényeit már az elmúlt hetekben felolvastuk!
A Pné Jehosuá megmagyarázza, hogy pontosan ez volt Ráv Séset kérdése: miért volt szükséges a menóra parancsát a harmadik könyvben is megismételni?
Ez az észrevétel egyben arra is választ ad, hogy pontosan mi is zavarja Ráv Sésetet a menóra parancsában annyira, jobban, mint bármelyik másik, Szentéllyel kapcsolatos parancsolat.
Ezen a nyomvonalon elindulva fantasztikus összefüggésre lelhetünk. A menóra ottani említése ugyanis egyáltalán nem véletlen helyen szerepel, hanem a tórai ünnepek felsorolása után.
A Tóra előírja, hogy a hamarosan elkezdődő Niszán hónaptól kezdjük az évet (Mózes 2., 12:2). Ennek megfelelően az ünnepek sorában először Peszách, Sávuot, Ros Hásáná, Jom Kipur, majd Szukot és végül Smini Áceret következik (ld. Mózes 3., 23:1-44). Az évkörben ezt még Chanuka és Purim is követi.
Ezek azonban nem tórai ünnepek, így ott nincsenek felsorolva. Utána azonban rögtön a menóráról, Chanuka központi szimbólumáról olvasunk (24:1-4). Ezt követően pedig a színkenyérről, a jólét – azaz a Purim fizikai megmenekülését kifejező lakoma szimbólumáról (24:5-9)!
Így egészen új fényben olvashatjuk Ráv Séset mondását: „tanúság ez a világ minden vándorának, hogy a Sechiná [Isteni Jelenlét] Izraelben van”. Vagyis: a Tóra maga jó előre elhelyezte azokat a szellemi gyökereket, szimbólumokat, amikből a későbbi nemzedékek megmenekülése később kifejlődhet.
Ezáltal Toszfot kérdésére is új választ kaphatunk: a negyven éves vándorlás említése is pontosan emiatt releváns. Hiszen azt a negyven évet is később kaptuk, büntetésként a kémek bűnéért – az Örökkévaló azonban ennek ellenére végig velünk volt.
Ugyanez jellemzi Chanuka és Purim csodáit is, melyek során a kezdetben rossz végzést érdemeltünk bűneink miatt, de végül az Örökkévaló csodáinak köszönhetően megmenekültünk.
