Közeledik Sávuot, a Tóraadás ünnepe. Ennek apropóján időszerű újra átgondolnunk azt, hogy mennyivel is lettünk többek azáltal, hogy megkaptuk a Tórát?
„Rabbi Jehosuá ben Lévi mondta: amikor Mózes felment a magasba, a szolgálattevő angyalok azt mondták a Szent, Áldott Ő előtt: Világnak Ura, mit tesz ez az asszony szülte közöttünk?
Azt mondta nekik: azért jött, hogy átvegye a Tórát.
Azt mondták neki: azt az elrejtett kincset, amit 974 nemzedékkel elrejtettél a világ teremtése előtt, kívánod a húsnak és vérnek adni?” (Sábát 88b, ld. Rási, Zsoltárok 105:8, Vájikrá Rábá 9:3 alapján)
Az angyalok jól láthatóan ellenezték a Tóraadás gondolatát, mivel túlságosan értékesnek gondolták ahhoz, hogy emberek kezébe kerüljön.
Ezért különösen fontos, hogy ne csak az angyalok, hanem mi, emberek is tisztán láthassuk, hogy mi is ez a különleges kincs, amihez ezen a napon hozzájutottunk?
Jób könyvében ezt olvashatjuk:
„Hol van az Örökkévaló, Teremtőm […] aki jobban tanít, mint a föld állatai, és jobban tesz bölccsé mint az ég madarai?” (Jób 35:11)
A Talmud ezt így értelmezi:
„Rabbi Jochánán mondta: ha nem adatott volna a Tóra, akkor szemérmességet tanulhatnánk a macskától, lopás [tilalmát] a hangyától, erkölcsösséget a galambtól, udvarias viselkedést a kakastól.” (Éruvin 100b)
A kijelentés első pillantásra meglepő:
vajon lehetséges, hogy az állatok viselkedéséből levezetett erkölcsi tanítások a Tórával egy napon említhetőek?
A legegyszerűbb választ erre a kérdésre már magából a tanítás alapjául szolgáló idézet eredeti kontextusa alapján megkaphatjuk.
Hiszen Jób könyvében éppen azt írja, hogy a Teremtő tanításai a természetes erkölcsnél jóval mélyebbek. Ezzel együtt, ha nem kaptuk volna meg a Tórát, akkor feladatunk lett volna, hogy legalább addig eljussunk, ameddig Tóra nélkül el lehet jutni.
Mindezzel együtt továbbra is kérdés, hogy a Tóra pontosan mivel is több mint a természetes erkölcs?
Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy az erkölcs, a virtus, héber kifejezéssel: muszár az emberi lét szükségszerű lételeme, a zsidóságtól, sőt, a vallásoktól függetlenül.
Minden létező kultúra igyekszik kialakítani a saját etikai szabályrendszerét. Nem lenne fair azt állítanunk, hogy ez az igyekezet szükségszerűen elbukik, mindaddig, amíg ők nem rendelkeznek a zsidók Tórájával, az egyetlen igaz isteni kinyilatkoztatással.
Sőt, nemcsakhogy fair nem lenne, hanem a Talmud gondolkodásával is nehezen lenne összehangolható. Hiszen ott olvashatunk részletesen Noách fiainak 7 törvényéről (Szanhedrin 56a-60a), amit minden embernek kötelessége betartani, függetlenül attól, hogy zsidó vagy sem.
Mivel pedig a nem zsidó emberek nem tanulnak Talmudot, ezért honnan is tudhatnák, hogy mi ez a törvény, amit be kell tartaniuk? Mi, zsidók sem kaptuk külön parancsba, hogy terjesszük számukra ezeket az ismereteket!
Sőt, az kifejezetten ellenjavallt számukra, amint azt éppen ugyanebből a talmudi témakörből megismerhetjük (ld. Szanhedrin 59a).
Erre a kézenfekvő magyarázat az, hogy ezek a törvények, az etikai alapvetések minden ember szívében megtalálhatóak, teremtésünk része, az őszinte igazságkeresőtől nincsenek elrejtve, így számonkérhetőek.
Ezt a logikát például Szaadja Gaon fő művében is megtaláljuk (Emunot veDéot 3:2:1). A Pirké Ávotban azonban látszólag olyasmit olvashatunk, ami ellentmond ennek a feltételezésnek:
„Rabbi Elázár ben Ázárjá mondja: ha nincs Tóra, nincsen derech erec [helyes viselkedés]. Ha nincsen helyes viselkedés, nincs Tóra.” (3:17)
Világos, hogy már Rabbi Elázár is azért mondta ezt a mondást, hogy elgondolkodtassa az olvasóját, hiszen a két állítás egyszerre logikailag semmiképpen nem lehet igaz.
Egy lehetséges magyarázat (a Midrás Smuel alapján): a Tóra hatékony és hiteles tanulmányozásának előfeltétele az alapvető derech erec, de a Tórában rejlő megtartó erő és szentség szükséges ahhoz, hogy a megszerzett emberi minőséget hosszútávon is megőrizhessük.
Ez egyben választ ad a kiinduló kérdésünkre is.
A Tóra nem puszta elmélet, filozófiai-etikai teória, hanem teljes közösségünk, népünk létezésének alapja.
Nem véletlen, hogy Salamon király is „az élet fájához” hasonlítja (ld. Példabeszédek 3:18), mivel nem múzeumokba való történeti emlék, hanem él és mindnyájunkat éltet. Ennyiben több a természetes erkölcsnél, amit a világon minden ember kutathat és helyes tanulmányoznia.
A Tóra tanulása és megélése a zsidó nép sajátja, olyan origó, amihez mindig visszanyúlunk. Ezért egészen más az érzelmi viszonyunk hozzá, mint a világ népeinek az etika alapvetéseihez.
